Műemlék épületek és lakótelepi házak dzsumbuja között, Krúdy Gyula egykori lakhelyétől és a Kismókus Sörözőtől nem messze, az Árpád híd, a Társaskör és az MTV körzeti stúdiója (ablakain ki-bejár a szél) határolta kör közepén rejtőzik Óbuda szívében a Szent Péter és Pál plébániatemplom. Körötte gesztenyefák, egy pártszékház és egy harangláb. Benne pufók angyalok, férfias és szende, bajor és szláv Máriák, valamint szentek minden időkre: pestis, árvíz és tűzvész ellen; jogászoknak, nagycsaládosoknak, szegényeknek.

Ha a varangyos békát megcsókoljuk, daliás ifjú herceg válik belőle, fehér lóval, koronával, meg előkelő rokonokkal. Ha a jégkirálynőt megcsókoljuk, szerelmetes, tüzes, kábult asszonkává alakul, aki feladva elveit, szédülten a szerelmese nyakába borul. Ez a mese. Csakhogy érkezhetnek olyan becsapódások is, mint például a Shrek2-ben, amikor a királyból varázsütésre ismét béka lesz. Hát jobb lesz ezekkel a dolgokkal vigyázni!

Avagy: mit keres négy piros tanga a zenekari árokban? Máskor talán több is van ott. Csakhogy akkor a kedves kolleginák viselik őket hosszú, fekete szoknyájuk, illetve nadrágjuk alatt, nem pedig csak úgy szabadon lityegnek-lötyögnek-röhögnek az Operaház zenekari árkának padlóján. Persze az ilyesfajta pirosneműk le is kerülhetnek. Csakhogy akkor a kedves kolleginákról, nem pedig a színpadról, férfiak mellényzsebeiből előrángatva, árván é svédtelenül.

Valahogy szemérmetlen dolog egy koncerten fényképeket készíteni. Nem elég, hogy zavaró a vaku villanása, a gép csattogása, maga a képkészítés is olyan, mintha valami rejtett dolgot lesnénk, lopnánk el az előadóművésztől. Mintha a legbelsőbb titkairól lebbentenénk fel egy másodpercre a fátylat. De hát ilyen maga az előadó-művészet. Szemérmetlen műfaj. Nyíltszíni kitárulkozás. Transzformáció. Muzsikálás közben nincsen lehetőség mis-másolásra, tartózkodó szemlesütésre, a valódi érzéseink elrejtésére. Azt a kórus is, a közönség is rögtön meglátja, meghallja, és az egész értelmét veszti. Ezek a képek az izgalom, a koncentráció, a művészi átlényegülés pillanatai. Pillanatok, amelyek megismételhetetlenek. S mert a fényképész ilyenkor mégiscsak elszégyelli magát, mint aki valami olyat látott meg, ami nem tartozik rá, inkább tréfás címeket próbál adni a képeknek, minthogy kiderüljön, mennyire meg van hatva.

A győztes hatosfogat Fülledt meleg, felfokozott hangulat és teltház: a XXI. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Nagydíjáért hat kórus versengett július 30-án a debreceni Aranybika Szálló Bartók termében.

„Kategóriájának legjobbja” Ha az ember elfáradt a sok gyakorlásban, tanulásban, körmölésben, a legjobban egy kis testmozgás frissíti fel. És amikor kimerült az úszástól, edzéstől, kutyagolástól, egy könyv társaságában a legüdítőbb a pihenés. Hasonló „szendvics-elvre” támaszkodott a XXI. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenye döntője július 29-én, csütörtökön a Bartók teremben. Verseny, ősbemutató, verseny, ősbemutató, verseny… Más kérdés, hogy ez a két dolog nem különbözik annyira egymástól, mint a fentiek, ezért aztán erősítik a másik hatását, de nem pihentetik az idegpályákat.

Elő(kelő)döntők Reggel kilenctől este kilencig 18 ország 24 kórusa szerepelt a XXI. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny elődöntőjében. Bulgáriától Japánon át egészen Nagy Britanniáig négy gyermekkar, hat nőikar, három leánykar, ugyanannyi énekegyüttes, hét kamarakórus és öt vegyeskar fordult meg az Aranybikában található Bartók terem színpadán.

Hűvös idő – meleg fogadtatás "- A legtöbb fesztivál életében eljön az az idő, amikor a rendezvény veszít az újszerűségéből, és életben tartásához különböző újításokat találnak ki a szervezők. Mi azt választottuk, azzal tüntetünk, hogy ragaszkodunk a hagyományainkhoz és mindent változatlanul fogunk csinálni."