Nagy öröm, ha egy vitathatatlanul sikeres – nagy előadásszámot produkáló bemutatókat sorozatban előállító – színház kimozdul a bejáratott útról, s új helyszínen, jórészt kevéssé ismert fiatalokkal mutat be egy tuti sikernek legalábbis nem tűnő darabot. Ez az öröm a recenzensből is jobbik énjét hozza elő; mit ne mondjak, szükség is van rá…

Ha Sárbogárdi Jolán valós személy lenne, lemondó mosollyal lehetne figyelmeztetni arra, hogy vigyázni kell a vágyakkal, ábrándokkal, mert könnyen beteljesülhetnek. Jolán az Operettbe vágyakozott, ott szerette volna látni művét és önmagát – és most bizony eljött a pillanat, amikor ott láthatjuk őt...