Egyszer azt hallottam valahol, hogy Bartók kompozíciói három csoportba sorolhatóak (hiszen Murphytől tudjuk, hogy amit egyáltalán fel lehet osztani, azt feltétlenül háromfelé kell): az elsőbe a konkrét népzenei anyagot feldolgozó művek tartoznak, a másodikba azok, melyek népdalra emlékeztető, de nem „valódi” dallamra születtek, a harmadikba pedig azok, melyekben sem valódi, sem ál-népdal nincs, hanem maga a mű árasztja a folklór levegőjét. Így, szépen, akkurátusan.

„Nincs a jövő életre nézve hasznosabb, … mint valami szép emlék” – írta Dosztojevszkij. Akár mottója is lehetne ez a gondolat annak a 20-21. századi magyar szerzők műveit tartalmazó lemeznek, mely Az ezredvég kórusmuzsikája címmel jelent meg a Hungarotonnál. Az összegzés-visszatekintés igénye az elmúlt pár évben más együttesek vezetőiben is felmerült: gondoljunk csak a Musica Nostra Énekegyüttes 1999-es, a Magyar Nemzeti Énekkar 2001-es vagy a Deb-receni Kodály Kórus 2003-as felvételeire.