A „barokk slágerek” sorában bizonyára a Négy évszaké az első hely. De alighanem a dobogó második fokára legalább ugyanilyen magától értetődően és ellentmondást nem tűrően kapaszkodna fel G. F. Händel Vízi- és Tűzijátékzenéje (1715/17 ill. 1749) – mondjuk Bach zenekari szvitjeivel vagy Brandenburgi versenyeivel holtversenyben –, melyeknek népszerűsége már-már vetekszik a sokat emlegetett Négy évszakéval.

„Die Hexerei ist nun vorbei" A puszta anyagiakon túl mi egyéb ok is lehetne egy-egy sok évtizede rögzített operafelvételt korszerűen „remasterelve” és tetszetősen újracsomagolva ismét forgalomba hozni, minthogy kiszolgáljunk egy folyamatosan jelen lévő újrahallgatás-igényt, amely a múlt és a félmúlt ízlésére támaszkodva a „régi nagyok” legendáriumának igézetében él.

„Du er ingen kejser; du er en log. / Nu vil jeg skalle dig, kare min Peer! – „Dehogy is vagy császár, Peer; csak hagyma vagy. / S most, kedvesem, meghántalak itt!” – veti oda a címszereplőnek a drámai költemény allegorikus figurája, a Gomböntő.

„Én amellett vagyok, hogy zeneszerzőink muzsikája mindenekelőtt mélyen eszmei és tartalmas legyen, tehát széles értelemben programszerű is." (Dmitrij Sosztakovics)

A Naxos gondolt egy merészet és tizenkilencre lapot kért. Alig vettük ki a Glass-CD-t a lejátszóból, alig száradt meg a festék a Brahms-lemez borítóján, ismét itt egy újabb csemege: Marin Alsop Bartók Béla műveiből készítette legújabb lemezét. Ahogy mondani szokták, ütni kell a vasat, amíg meleg, Alsop neve benne van a köztudatban, a maestra népszerűsége folyamatosan nő, kiadója nem véletlenül időzítette 2005 tavaszára a pokolian nehéz művekből összeállított kiadvány piacra dobását – két évvel azután, hogy a tekintélyes Gramophone az év művészének választotta az idén negyvennyolc éves amerikai dirigenst. Alsop azóta elnyerte a Baltimore-i Szimfonikusok zeneigazgatói állását. Ez pedig önmagában is tiszteletre méltó teljesítmény.

A Teatro alla Scala ezen Bohémélet-előadását 2003 februárjában rögzítették, a TDK mégis közel két évet várt a megjelentetésével. Ez talán az amúgy nem csekély konkurenciával is indokolható. A Puccini remekéből készült hangfelvételeknek jó ideje se szeri se száma, ma azonban már dvd-n is kapható egy-két említésre érdemes produkció: többek között a San Francisco-i Opera előadása a század ünnepelt Rodolfójával, Pavarottival, ahol Freni és Gyaurov a partnerei, vagy egy Metropolitan-rögzítés a Deutsche Grammophonnál, ahol Pavarotti mellett Mirella Freni és Invar Wixell szerepel.

A Harmonia Mundi nemrégiben Hermann Scherchen dirigálásával egy 1965-ös párizsi koncert felvételével gazdagította Mahler V. szimfóniájának amúgy is tekintélyes méretűre duzzadt diszkográfiáját. Pocsék lemez volt. Akkor azt hittem, ennél rosszabb már nem jöhet. Bernard Haitink, úgy tűnik, legújabb lemezén Scherchen dicstelen babérjaira tör.

A század nagy karmestereinek sorában Mravinszkij neve gyakran elhangzik. Noha jóval kevesebb szó esik róla, mint német vagy angol kor- és pályatársairól, akik ismerik művészetét, bizonyosan nem vitatják: az orosz mesternek ott a helye a legnagyobbak között. 2003-ban, születésének századik évfordulóján, néhány kisebb kiadványtól és Dennis Marks dokumentumfilmjétől eltekintve nyugaton meglehetősen kevés, s Oroszországban sem sokkal több megmozdulás jelezte az akkor 15 éve halott dirigensre való méltó megemlékezést.