Összesen 65 392 találat erre:

Összesen 65 392 találat erre:

2002 október 26., 00:00
Klasszikus lapszemle Szerző: Retkes Attila

"Elhaladt mellettünk a világ”

A Londonban élő, világhírű magyar hegedűművész, Pauk György a napokban hazalátogatott, s fellépett a Solti György születésének kilencvenedik évfordulóján rendezett operaházi díszhangversenyen. Az 1958 óta külföldön élő Pauk úgy látja, hiába nincs már vasfüggöny, sőt voltaképpen országhatárok sem léteznek, Budapestről mégsem lehet világkarriert csinálni.
2002 október 25., 00:00
Klasszikus lapszemle Szerző: Serfőző Melinda

Hangszerekre sincs elegendő pénzük

Nehéz körülmények között dolgoznak a hazai szimfonikus zenekarok A múlt héten két szimfonikus zenekar jelezte: anyagi helyzetük miatt már-már működésük kerül veszélybe. A tizennégy hazai hivatásos – vagyis főfoglalkozású muzsikusokat alkalmazó, folyamatosan működő – társulat helyzete eltérő, amit például az átlagbérek közötti eltérések is jeleznek. A megkérdezett zenekarok mindegyikében gondot okoz, hogy nem tudnak elegendő pénzt fordítani a hangszerekre.
2002 október 25., 00:00
Klasszikus lapszemle Szerző: Balla Eszter

Messiaen assisi madarai

Szent Ferenc diadalútja San Franciscóban
2002 október 25., 00:00
Klasszikus lapszemle Szerző: Bóta Gábor

Mézédes inkvizíció

Holnap mutatják be az Operaházban Fekete Gyula Megmentett város című operáját, mely Eörsi István darabja alapján készült. A produkciót meglepő módon a rendhagyó előadásairól ismert Halász Péter rendezi.
2002 október 25., 00:00
Klasszikus hírek Szerző: (zsd)

Holnap mutatják be Fekete Gyula operáját

A megmentett város librettóját Eörsi István drámája alapján a színmű szerzője és a zeneszerző közösen írta. Az egyfelvonásos opuszt követően az est második felében Puccini A köpeny című operája kerül színre.
2002 október 25., 00:00
Jazz/World hírek Szerző: (bb)

A Pori Jazz Fesztivál jövőre karcsúbb lesz

Kiábrándító jegyeladási mutatók, felhalmozott adósságok: idén jelentős hiánnyal zárt a fesztivál, noha jó volt az idő júliusban, az eseménysorozat egy nappal hosszabb volt, és a kiemelt sztár, Paul Simon a tervezettnél fél órával többet töltött a színpadon.
2002 október 24., 00:00
Klasszikus lapszemle Szerző: Retkes Attila

Parafarm és Bevégezetlen ragozás

A zongoraművészként, karmesterként és rendezőként is tevékenykedő kolozsvári zeneszerző, Demény Attila két kamaraoperáját mutatják be ma este, a Budapesti Őszi Fesztivál keretében, a Millenáris Teátrumban. A Parafarm George Orwell Állatfarm című regénye nyomán született, a Bevégezetlen ragozást pedig Örkény István egyperces novellája ihlette. Az operapremierrel egyidőben - a Hungaroton gondozásában - Demény Attilának szerzői lemeze is megjelenik.
2002 október 24., 00:00
Jazz/World hírek Szerző: (bb)

“Ezt a lemezt nem szeptember 11. ihlette” – Haden/Brecker: American Dreams

Haden, aki immár negyven éve van a pályán – az 1950-es évek végén az Ornette Coleman Quartet tagja volt, majd a Liberation Music Orchestrát vezette Carla Bleyjel, s később megalapította saját Quartet West formációját –, új lemezt jelentetett meg a Verve labelnél.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Vizuál

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink