Látványos nyitóparádéval, jelmezes zenés felvonulással megkezdődött péntek este az operafesztivál Miskolcon. A Bartók+Puccini rendezvény számos színházi, közterületi produkcióval június 17-ig várja nem csak az opera szerelmeseit a borsodi megyeszékhelyen.
Meghirdette 2012/2013-as műsortervét a Kiss Csaba vezette Miskolci Nemzeti Színház: a részben kicserélődő társulattal 16 premierre készülnek. Az évad szerzője Háy János, az évad drámája az Úri muri, az évad szlogenje: A játék ünnep.
Vidnyánszky Attila rendezésében, formabontó kivitelezésben mutatja be a "Bartók + Puccini 2012" Miskolci Operafesztivál Giacomo Puccini örökzöld operáját, a Toscát.
A június 8. és 17. között megrendezésre kerülő nemzetközi eseménysor műsorán ezúttal Bartók és Puccini művei kaptak helyet, hagyományos és crossover-feldolgozásokban.
Idén július 6. és augusztus 20. között rendezik meg a Szegedi Szabadtéri Játékokat. A Dóm téren öt produkciót láthat a közönség, az Újszegedi Szabadtéri Színpad műsorát még tervezik.
Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.