Klasszikus

„… a kamarazenélés mindig öröm volt…”

2004.10.25. 00:00
Ajánlom
Rolla János hegedűművész, aki huszonöt esztendeje a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmestere, nemrég ünnepelte 60. születésnapját. Ez alkalomból köszöntötték őt művésztársai, köztük az ELTE Egyetemi Koncertzenekara is az Óbudai Társaskörben. Itt beszélgetett vele Mesterházi Gábor.

- Hogy alakult ki az együttműködés egy amatőr együttessel, az ELTE zenekarával?

- Az ELTE egy régi „szerelem”. Egy kamarazenekari fesztivállal kezdődött, ahol zsűritagként voltam jelen. Mindig szerettem az ilyen amatőr társulatokat. Valahol magunkra ismerek abból a korból, amikor lobogott a hajunk, és ahol értük, húztuk. És ennek megvolt a maga szépsége, az eredménye is. Ennek van igazán értelme, nem a kényszerből való zenélésnek, valamint ez a biztosítéka annak, hogy lesznek, akik meghallgatják, amit mi játszunk.

- Vannak még ilyen lelkes, amatőr együttesek?

- Mindenki rohan a saját lehetőségei után, így egyre kevesebb az az idő, amit az ember a hobbijának szentelhet. Pedig nem hiszem, hogy van még egy olyan kikapcsolódási forma, mint a zene. Hiszen a mozi, a színház eseményeket láttat, sokkal konkrétabb a muzsikánál, ami épp ezektől szabadíthat meg: fel tudja oldani a stresszes állapotokat. Fontos volna, hogy minél többen éljenek ezzel a „gyógymóddal”.

- Mi a helyzet profi szinten? A Liszt Ferenc Kamarazenekar jól láthatóan sokat fiatalodott.

- Van utánpótlás, de mi nem csak szakmailag, hanem emberileg is nagyon megválogatjuk, hogy kikkel szeretnénk együtt dolgozni. Szakmailag kitűnően felkészült fiatalok vannak, sokkal tökéletesebbek, mint amilyenek a mi időnkben voltak; manapság futószalagon gyártják a profikat. De egy seprűnyelet is meg lehet tanítani hegedülni – ám ez csak egy része a követelménynek. Az együttesben való játék, a csapatmunka nem szenvedhet kárt. Azért éltük túl ezt a negyven évet, mert hihetetlenül jó volt az emberanyag. Ez még a szakmai részen is átsegíti a zenészeket. Itt az egyéni ambíciókat bizonyos értelemben háttérbe kell szorítani. Egy szólamot könnyen szét lehet verni, ha a játékos nem veszi figyelembe, ki ül mellette – olyan ez, mint amikor a kiváló csatár nem adja le a labdát, s végül elveszik tőle. A lécet olyan magasra lehet feltenni, hogy mindenki át tudja vinni. Ha valaki erre nem képes, legyen szólista – ez a pálya másik oldala.

- Önben megvannak a szólistaambíciók?

- Mindenki így kezdi. Mi is azzal dicsekedtünk konzis korunkban, hogy milyen tempóban tudjuk lejátszani a Paganini-etűdöket. A kamarazene-oktatásnak egész másfajta pszichológiája volt: ismerősök között vagyok, a másikért dolgozom – a közösségi szellem mozgatja az egészet. Én nem nagyon szerettem négyszemközt maradni a hangszeremmel, de a kamarazenélés mindig öröm volt számomra. Ma is nehezebben megy, amikor az íróasztalmunka jön, és elő kell venni a partitúrát. Az az igazi, amikor együtt dolgozhatunk. Kamarazenélésben kipróbáltam mindenfélét, trióztunk Schiff Andrással és Banda Edével, vonósnégyesben is játszottam elég sokat. Most a Kamarazenekarral tartunk ott, hogy nem csak olyat játszunk, amit eleve nekünk írtak, hanem például – Mahlerhez hasonlóan – megpróbálunk vonósnégyeseket áttenni kamarazenekarra. Belekóstolunk Schubert Vonósötösébe, hogy egyáltalán megszólal-e a darab.

- Ez fordítva is igaz, Vashegyiék például szólamonként egy-két zenésszel adják elő Eszterházán a Haydn-szimfóniákat.

- Nézze meg a fertődi kastély tükörtermét! Mi számos lemezfelvételt készítettünk ott, de most hallgatóként tapasztaltam: közönséggel együtt egy zenekarnak ez a terem sok. Annyian kell játszani, ahányan beférnek. Bartók Zenéjét is kevesen hallották még kamarazenekarral, pedig ugyanúgy a Bázeli Kamarazenekarnak készült, mint a Divertimento. Amikor annak idején a felvételre készültünk, felhívtam Dorátit. Azt mondta: „Én ezt nagyzenekarral szoktam, nem lesz hamis?”. Fantasztikus zenész és pedagógus volt, de el sem tudta képzelni. Aztán megtanultuk karmester nélkül. A koncerttermek nagysága, a bevétel csábító ereje elvitte a világot a nagyzenekarok irányába, a tömegjelenetek felé, s ez nem válik mindig a zene javára.

- Mikor Önök kezdték, alig létezett historikus előadásmód.

- Nem alig: egyáltalán nem létezett. Egy-egy próbálkozás talán volt. A Stuttgartiak Münchingerrel, a Zágrábiak Janigróval, a Musici di Roma. A legelőremutatóbb az Angol Kamarazenekar volt. Britten és mindenek előtt Leppard: ők kezdték a barokk zenét feloldani; kimozdították a preklasszikus játékstílust, szabadságot vittek bele. Ezek a barokk szerzők nem feltétlenül abból indultak ki, mire volt képes a hangszer. Talán tévedek, de szerintem a tökéletlenség a tökéletesedés igényét kelti: például más vonót találtak ki, hogy képesek legyenek hangot tartani, amikor arra volt igény. Ha ma élne Bach vagy Händel, nyilvánvalóan örülnének, hogy nem natúrkürtön játsszák őket, hamisan. Abban a pillanatban, hogy megjelent egy új hangszer, a szerzők „lecsaptak” rá, ők voltak a legnyitottabbak a fejlődésre. A mai modern hangszereken megfelelő stílusismerettel elő lehet vezetni ezeket a zenéket.

- De azért sokat lehet a régizenészektől tanulni.

- Természetesen. Amikor a második felvételünk készült a Bach-szvitekből, az összes fellelhető felvételt meghallgattam. A lényeg minden bizonnyal az volt, hogy ne hasonlítsanak egymásra. Mert üzletileg úgy érdekes. És ekkor jönnek a zenetudósok... de az ember megpróbál annyit tanulni tőlük, amennyit természetesnek érez. Én nem tudok másképp játszani valamit, mint ahogy érzem. Sokszor mondják, hogy Rolláék középutasok – ezt én a zenében vállalom. Sok érdekes felvételt az ember egyszer hallgat meg, és emellett vannak etalon-értékű, maradandó felvételek.

- A Liszt Ferenc Kamarazenekar régi felvételeit szokta hallgatni?

- Nagyon ritkán. A régieket ugyanis nagyon nem szeretem. Rettenetes rossz technikával készültek, „telefonosan” szólnak. A zenei rendező művészeti vezetőnek képzelte magát, ami azért volt baj, mert addig szekírozta a muzsikusokat, amíg az ő ízlésének megfelelően nem szólt a zene. Az élő zenélés esetlegességeit felerősítette a technika, a „falnak is füle volt”: nem lehetett a széken megmozdulni, nem lehetett levegőt venni, mert hallatszott. Az ujj koppant, a fúvós klapnija kattogott, a zongorának fenékzaja volt... az egész úgy ki volt sterilizálva, hogy pont a lényeg veszett el. De sose gondoltam, hogy valamit valaha is tökéletesen el tudtunk játszani. Minden próba arra van, hogy javítsunk. Rutinból nem szeretek játszani – és ez azzal jár, hogy szinte napról napra változunk. Amit kétszer vettünk fel, sokszor nagy különbségeket mutat.

- Szoktak szólampróbázni?

- Muszáj. Ha sűrű a program, elővesszük a sztenderdet, „ahogy szoktuk” felkiáltással, de általában egy turnén is minden nap próbálunk, minden koncert előtt játszunk minimum másfél órát, hogy „belakjuk a termet”. Képesek vagyunk egyik napról a másikra konzekvenciákat levonni és változtatni. Az ember érzi, mi sikerül, mi nem, mi fér bele, mi nem. Kísérletezünk, s ezáltal állandóan fejlődik az előadás.

- Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de a karmester nélküliség, amihez Ön ragaszkodik, nem vált egyfajta dogmává?

- Sándor Frici bácsi, akinél tanultunk, tanár volt, nem igazi dirigens. Tulajdonképpen az ő keze alatt tanultunk meg karmester nélkül játszani. Ő inkább a próbán nyilvánult meg, a koncerten már nem verte a fejünket. Nem Solti volt, hanem szabadon engedett minket. Akkor tanultam meg úgy inteni, hogy együtt maradjon a zenekar.

- Sose vett pálcát a kezébe?

- Nagyon ódzkodom tőle. Hihetetlenül sokat dirigálok hangszerrel, ezt a karmesterek is elismerik. De a vezénylési technika sokszor gátja az igazi, szabad zenélésnek. Ha például egy Schubert-szimfónia lassú tételét hatban ütöm, szétverem. Hegedűvel ellenben tudom kettőben „inteni”. A karmester néha nagyon zavar minket. Odaáll azonban Jean-Pierre Rampal, és értjük egymást. A kettőnek van egy ideális ötvözete: Furtwängler. Nála az ember olykor azt sem tudja, „hol lakik a Jóisten”, mert miközben egyik kezével taktíroz, hagyja a zenészeket muzsikálni. A karmesterség is szakmává vált; ezt is meg lehet tanulni. Odaállnak a tükör elé... Sokszor elájulok, miket írnak be a karmesterek a partitúrába piros ceruzával. Otthon elhatározzák, mit fognak mondani, teljesen függetlenül attól, amit játszunk... Én ilyen értelemben nem készülök a próbára, hanem figyelek, hallgatom a többieket.

NÉVJEGY 1969-ben szerzett diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol Kovács Dénes tanítványa volt. A világ koncerttermeiben elsősorban kamaramuzsikusként vált híressé. A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmestere 1979, az első művészeti vezető, Sándor Frigyes halála óta. A magyar zenei kultúra hazai és külföldi megismertetésében szerzett érdemei elismeréseként 1981-ben megkapta az Érdemes művész kitüntető címet, 1985-ben pedig a Kossuth-díjat. A francia kormány 1991-ben a művészetek kategóriájában a Becsületrend Lovagja címmel, 1994-ben Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki. A Zempléni Művészeti Napok alapítója. 1996 augusztusában Sárospatak díszpolgárává választották.

Hobbi: minden, ami barkácsolás, kertészkedés
Kedvenc lemez: Vivaldi: Kettősverseny-felvételünk Sternnel és Rampallal
Kedvenc film: Walt Disney: Fantázia
Kedvenc könyv: Churchill: A II. világháború története
Kedvenc hangszer: hegedű, cselló
Kedvenc előadó: Bartolli, Rampal, André
Kedvenc karmester: Carlos Kleiber

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Klasszikus

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Magyar Valentin: „Minél szélesebb repertoár kiépítése a célom”

Az ifjú zongoraművész neve nemcsak a szakmabeliek, de a zenerajongók körében is egyre ismerősebben cseng. Rendszeres szereplője a hazai és külföldi koncertéletnek, feltűnt a Virtuózok televíziós tehetségkutatóban is, nemrég pedig weimari versenyeredményétől volt hangos a sajtó. Most az MVM Zrt. jóvoltából frissen átadott Junior Prima díja kapcsán beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koncerttel és parfümmel ünnepli 210 éves jubileumát a Pannon Filharmonikusok

A december 9-én a Kodály Központban és december 10-én a Müpában elhangzó est programján a zenekar alapítójának, Lickl Györgynek egy ősbemutatója is szerepel.
Klasszikus hír

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara

A Magyar Rádió Énekkara próbaéneklést hirdet határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott tenor és basszus énekművész állásra. Jelentkezési határidő: 2022. január 6.
Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.