Klasszikus

Elhunyt Michel Legrand, a Cherbourg-i esernyők zeneszerzője

2019.01.26. 12:25
Ajánlom
Elhunyt Michel Legrand, a Cherbourgi esernyők és A rochefort-i hölgyek című zenés filmek zeneszerzője. Nyolcvanhat éves korában szombatra virradóra érte a halál Párizsban.

Több mint 50 éves pályafutása alatt, amely során három Oscar-díjjal tüntették ki, a zeneszerző olyan nagy művészekkel dolgozott, mint Ray Charles, Orson Welles, Jean Cocteau, Frank Sinatra, Charles Trenet és Édith Piaf.

Legrand énekesek zongorakísérőjeként és dalok feldolgozójaként kezdte a pályafutását, majd az új hullám megjelenésekor az 1960-as években filmzenéket kezdett komponálni. Elsősorban Agnes Vardával, Jean-Luc Godard-ral és Jacques Demyvel dolgozott együtt.

GettyImages-536156432-122408.jpg

Michel Legrand Cabourg-ban 2015-ben (Fotó/Forrás: Stephane Cardinale/Corbis/Getty Images)

A francia musical alapjainak számító Cherbourgi esernyők és A rochefort-i hölgyek mellett Legrand szerezte a Szamárbőr című film zeneszerzője is. Ez utóbbi film színpadi változatának betétdalait is ő komponálta.

Michel Legrand háromszor nyerte el az amerikai filmakadémia díját: 1969-ben A Thomas Crown-ügy Les moulins de mon coeur (Szívem malmai) című betétdalt díjazták Oscarral, majd A kamaszkorom legszebb nyarával 1972-ben és a Yentl című filmmel 1984-ben nyerte el a legjobb filmzenéért járó Oscart.

Szőke Nikolett, aki 2016-ban a zeneszerző müpás koncertjének vendége volt, facebook-bejegyzésben búcsúzott a tőle.

szokeniki-123359.jpg

Szőke Nikolett és Michel Legrand (Fotó/Forrás: Sándor Katalin / Szőke Nikolett - Facebook)

Már a reklámnál kiderült, hogy milyen ember, ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy engem külön kiírjanak, ennek köszönhetően Michel Legrand Trio feat. Szőke Nikoletta lett a kiírás. Egy magyarországi interjúban kiemeltette a nevemet, elmondta, hogy azért hívott el, „mert gyönyörű a hangja és nagyszerűen swingel”. Ez szintén egy hatalmas gesztus volt a részéről, ritkán csinálnak ilyeneket az élő legendák. Eljött a szeptember 21-e. A bőgős és a dobos előbb jött a próbára, ő a beállás végén érkezett meg. Nagyon kedvesek voltak, mondták, hogy ne ijedjek meg, egy elég karakán ember, csak lazán vegyem. Így is volt, még azt is mondtam neki, hogy szeretnék improvizálni a Watch What Happens c. dalban. Mondta: „Mutasd”. Mutattam, ő meg rábólintott. A beállás végén homlokon csókolt, mondta, hogy nagyon jó lesz minden. Nyugalmat árasztott, olyan volt, mintha régóta ismertem volna. Eljött az este, és én ott és akkor kiénekeltem a lelkemet is. Nem izgultam, énekesi életem egyik legnagyobb estéjét élem át, ezt meg kell élnem – gondoltam. Ráadásul nagyon sokan írtatok előtte, hogy jöttök és velem lesztek a helyszínen vagy lélekben, és ez szintén fokozta a hangulatomat. A mai napon arra a hírre ébredtem, hogy Michel Legrand távozott a Földről. Utolsó percig koncertezett, utolsó leheletéig a zene töltötte ki az életét. Végtelenül boldog és hálás vagyok, hogy megadatott nekem az az ajándék, hogy vele énekelhettem. Ha már semmi nem fog történni, ezért akkor is minden megérte. Isten Veled, drága Michel Legrand!

Fejléckép: Michel Legrand. Fotó: Michael Putland/Getty Images Hungary

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

A mádi Rákóczi-kúriában Erhardt Gábor építésszel

A Partitúra zempléni adásában a stáb ellátogatott a mádi Rákóczi-kúriába, lenyűgözve sétáltak az évszázados falak között. Az épület átalakításának és bővítésének tervezőjét, Erhardt Gábort Tokaj-hegyalja építészeti hagyományairól kérdeztük.
Jazz/World

Ki mondta, hogy egy nő nem trombitálhat jazzt?

Új albumán bátor nők előtt tiszteleg Yazz Ahmed, aki trombitásként és nőként maga is ritka jelenség. Meghallgattuk a Polyhymnia című lemezt.
Könyv

A magyar oktatás MacGyverei – a kötelező olvasmányok

A jövő nemzedék sorsa mindössze attól függ, hogy Gárdonyit, Szabó Magdát vagy Agatha Christie-t adnak a kezébe? Arató Lászlóval, a Magyartanárok Egyesületének elnökével - a NAT-módosítás részleteinek hiányában - a jelenlegi szabályozást vizsgáltuk meg, hogy jobban értsük, mi is lehetne a változások előremutató iránya.
Plusz

75 éve szabadult fel a pesti gettó 

A pesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést vasárnap Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában, majd koszorút helyeztek el a zsinagóga falánál állított emléktáblánál.
Vizuál

Az 1917 a legjobb film az amerikai producerek szerint

Sam Mendes első világháborús eposza, az 1917 című film kapta meg az Amerikai Producerek Céhének (PGA) díját a mozikban forgalmazott filmek mezőnyében szombaton Los Angelesben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus nyugdíj

Vladimir Ashkenazy visszavonul

A 82 éves zongoraművész-karmester visszavonulását ügynöksége, a HarrisonParrott jelentette be. Hiányozni fog!
Klasszikus videó

Boldog születésnapot kívánunk Fischer Ivánnak!

Ma ünnepli születésnapját a Budapesti Fesztiválzenekar alapító-karmestere, egyik legkelendőbb hazai művészünk. Saját Happy Birthday-feldolgozásával köszöntjük!
Klasszikus ajánló

Februári kínálat az Óbudai Társaskörben

Dalest, hegedűest, gitármuzsika és kamarazenei koncertek is szerepelnek az Óbudai Társaskör februári programjai közt.
Klasszikus ajánló

Bach billentyűs szvitjeit viszi egy általános iskolába Fejérvári Zoltán

Fejérvári Zoltán szólóestjével indul az alsógödi Belépés családostul klasszikus zenei sorozatának 2020-as évada. A művész Bach Francia szvitjeit adja elő január 25-én a Búzaszem Általános Iskola aulájában. Utána pedig a Zeneakadémiára viszi a műsort.