Klasszikus

1 Forintos koncert - harmadszor

2006.11.16. 00:00
Ajánlom
A Pannon Filharmonikusok immár harmadik éve hirdette meg 1 Forintos koncertsorozatát lelki- és testi sérültek, fogyatékosok, valamint szociális otthonok lakói számára. A délelőtti hangverseny az est főpróbája, mely kizárólag bérlettel látogatható.

Bartók Béla A Fából faragott királyfi című művét kétszer is előadják a pécsiek november 16-án. Délelött 11 órakor a ZeneParkban az úgynevezett 1 Forintos koncertsorozat keretében, majd este fél nyolckor a Tündérmese című bérletes előadás során, más darabokkal közösen. A koncerten Hamar Zsolt vezényel. Az előadás érdekessége, hogy a táncjáték muzsikája M. Kecskés András pantomim művész előadásának kíséretében hangzik el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.