Magyarul is olvashatók Debussy összegyűjtött írásai és beszélgetései. A kötetet a Rózsavölgyi és Társa adta ki 2017-ben a neves Debussy-játékosnak és - hangszerelőnek, Kocsis Zoltánnak ajánlva.

Debussy egyike azon kivételeknek, akik zeneszerzőként a szavak mesterei is voltak. 1901-től haláláig rendszeresen közölt hangversenykritikákat, amelyeknek hangja vállaltan volt szubjektív, szellemes és vitriolos.

A kötet második felében Debussy interjúi olvashatók. Ezekből az írásokból választottunk tíz tanulságot, meghökkentő vagy bölcs részletet, amelyek éppúgy megvilágítják a zene lényegét, mint Debussy forradalmi személyiségét és művészetét.

1

„Szerettem volna megadni a zenének azt a szabadságot, mely sokkal inkább jellemző rá, mint bármilyen más művészeti ágra, mivel nem korlátozódik csupán a természet többé-kevésbé pontos másolására, hanem a természet és a képzelet között meglévő rejtélyes összefüggések megragadására törekszik”

– mondta 1902. áprilisában a Pelléas et Mélisande komponálásáról.

Debussy a zongoránál Ernest Chausson szalonjában, 1893. (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)

2

„Wagnernél a legfeleslegesebb dolgok kuszálódnak össze a hosszadalmas magyarázatokban”

– ezt mondta a La Revue Musicale újságírójának Debussy a Pelléas bemutatójának előestéjén. Érdekes, hogy miközben Debussy határozottan el akart szakadni a wagneri zenekoncepciótól, valószínűleg a művészete nem is létezne nélküle.

3

„A kritikusok... a kritikusok? (...) Velük szemben nem egyenlő feltételekkel folyik a küzdelem. Egy óra erőfeszítés árán jogukban áll ítélkezni többévnyi vajúdás fölött.”

– 1902. májusában a Le Figaro hasábjain. Ugyanebben a cikkben egyébként Debussy megköszöni – név szerint – öt kritikus méltató szavait a Pelléas kapcsán, akik, miközben a közönség értetlenül fogadta, felismerték, hogy kiváló operát írt.

A legismertebb Claude Debussy-portré

4

„Amit a francia zenének leginkább kívánhatunk: hogy eltöröljék az iskolákban művelt összhangzattan-oktatást, amely a legünnepélyesebben nevetséges módja a hangok egymáshoz illesztésének. Ráadásul van egy komoly hibája is, amennyiben olyan mértékben egyesíti a zenészek stílusát, hogy néhány kivételtől eltekintve mind ugyanúgy harmonizálnak”

– mondta Debussy, aki szerint Bach fittyet hányt a harmóniai formulákra, őt a hangzások szabad játéka érdekelte.

Kapcsolódó

Elképesztő, mit meg nem engedett magának Debussy!

A következő történet nem tartozik azok közé, amikre Debussy büszke lenne: nem elég, hogy nyerészkedett egy halláskárosult, női szaxofonos zene iránti szenvedélyén, kétszer vett fel fizetséget egy félkész műért.

5

... a művészet túl általános terjesztése nem vezet máshoz, mint a középszerűség növekedéséhez.

– válaszolt a La Plume körkérdésére a kortárs közönség művészi nevelésével kapcsolatban.

6

„Egyetlen nagy mestert ismerek el, Bachot. Nem tudom, miért kellene őt is klasszikusnak nevezni, mivel ma is él, lélegzik, ver a szíve”

– felelte 1908-ban egy New York-i újságíró kérdésére. Debussynek sarkos véleménye volt Beethovenről: „[Beethovent] a kor emberének tartom, és néhány kivételtől eltekintve jobb lett volna, ha a művei is azok maradnak.”

7

A Pelléas et Melisande első felvonásában a közönség egy áriát várt Mélisande-tól. Debussy egy interjúban azonban kikelt az operai közhely ellen, amely szerint mindenkinek – még a haldoklónak is – van ereje áriát énekelni:

„Hogy tehette volna? Ki van merülve, és eltévedt az erdőben. (...) Valóban azt gondolja, hogy ilyen állapotban Mélisande-nak kedve lehetne elüvölteni egy három vagy négy versszakos áriát, nem is beszélve a ráadásokról?”

8

„Senki sem szerzett zenét Bach után.”

Debussy

9

„Nem tudom, hogyan komponálok. A zongoránál? Nem, nem mondhatnám. Fogalmam sincs, miként magyarázzam. Mindig úgy érzem, hogy mi, zeneszerzők csupán hangszerek vagyunk, meglehetősen bonyolultak, az igaz, de mégiscsak hangszerek, amelyek a bennünk megszólaló harmóniákat adják vissza”

– a New York Times kérdésére, 1910. júniusában.

10

Jól érzem a különbséget Debussy, a zeneszerző és Debussy, az ember között. A művészet tehát mélyen az alapokig valótlan, minden csak illúzió, a tények átalakítása. Nem fejezi ki az embert, aki létrehozta, se az életet úgy, ahogy van. A művészet a legcsodálatosabb, legszebb hazugság, de hazugság.

– New York Times, 1910.

Kapcsolódó

A különc manó, aki imádta az öltönyöket és az izgalmas zenét

Nyolcvan éve hunyt el Maurice Ravel, a francia zene zsenije, akinek zenéje folyton változó és megújuló időkapszula egy olyan világból, amely feltalálta a repülőgépet, bevonult egy világháborúba, felfedezte az egzotikus keletet és a parázsló szexualitást.