Kocsis Zoltán lenyűgöző sokszínűsége évtizedeken keresztül meghatározó erővel bírt a hazai zenei életre. A kiváló zongorista, karmester, zeneszerző mindvégig kérlelhetetlen elveket vallott a művészi minőséget illetően, így jelentősek voltak azok az akár szóban, akár írásban megfogalmazott gondolatai is, amelyekkel a zenészek és a nagyközönség számára tette közzé saját alkotói és előadói nézeteit.
A Fidelión is számos cikket közölt, a változatos témákban készült kisebb írások után egy nagy sorozatot szentelt Szvjatoszlav Richter emlékének,
ám ebben is lépten-nyomon sor került olyan kiszólásokra, következtetésekre, melyek a művész saját álláspontját tükrözik, és lehetővé teszik számunkra, hogy jobban megértsük, mi játszódott le benne valamilyen zenei vagy általánosabb társadalmi kérdés kapcsán.
A mai kor értékrendje
1. „Mert akármilyen irányba is tart világunk, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy eljöhet egy jóléti kor, amelyben például Bach már csak egy adat lesz bizonyos lexikonokban.
Nem hiszem el azt sem, hogy valaha megfeledkeznénk arról a hallatlan erőfeszítésről és találékonyságról, amelynek annyi mestermű köszönheti megszületését. Kizárt dolognak tartom egy olyan éra felvirradását, amelyben az embereket már semmi sem inspirálja, csupán túlélésükért vegetálnak.” (A gyógyulás útján?)
2. „Változó világunk jelenleg nem kedvez a csöndes szemlélődésnek, az élmények kreatív feldolgozásának, a zavartalan alkotómunkának.” (Kocsis Zoltán beszéde a Román Kulturális Intézet nívódíjának átadásán)
3. „Tetszik, nem tetszik, globalizálódunk, az Európai Unió megalakítása meglehet kissé tétova, bicegő, de mégiscsak előrelépés ezen az úton. Ilyen közegben egyenesen magától értetődő, sőt szükséges, hogy az ember büszke legyen a nemzetre, amelyből származik – mint ahogy én is büszke vagyok magyarságomra –, de ezt igazán az hitelesíti, ha ugyanakkor az egész világot is a maga teljességében akarjuk látni. Ha megvan benne a szándék, hogy a valósággal őszintén szembenézve, a lehetőségeket türelemmel számba véve, embertársaira empátiával tekintve gondolkodjon,
nem lesz nehéz megértenie, hogy a múlthoz kizárólag tudományos szemlélettel, a jelenhez, a mindannyiunkat érintő kényes és még kényesebb kérdésekhez csakis az emberi jogok alapjáról lehet közelíteni.
(Kocsis Zoltán beszéde a Román Kulturális Intézet nívódíjának átadásán)
A zongoristákról
4. „Talán a pianisták ilyen szempontból, a metrikus szilárdság tekintetében előnyben vagy legalább is jobb helyzetben vannak, mint más hangszeren játszó kollégáik, mert – miután a zongorahangon a leütés után már nem lehet változtatni, az fokozatosan elhalkul – létérdekük, hogy megteremtsék a hang kontinuitásának illúzióját. Ezért számukra a kitartott hang is ugyanolyan metrikai folyamat, mint a legbonyolultabb ritmusképlet” (Kocsis Zoltán: Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel V.)
Az alkotás és az előadás viszonyáról
5. „A szerző fejében ezrével zsongó, rendezésre, rendszerezésre váró zenei gondolatok tömkelege, a vázlatok, a mű első, második, sokadik megfogalmazása mind-mind a vajúdás egyes állomásait jelentik; ily hőfokú izzáshoz képest a végtermék – valljuk be őszintén – néha nagyon kevés alkotó természetű lehetőséget kínál fel az előadónak.” (Kocsis Zoltán beszéde a Román Kulturális Intézet nívódíjának átadásán)
A gyakorlás
6. „Jómagam eléggé letaglózva ballagtam haza, sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ezek után érdemes-e egyáltalán leülnöm a zongorához - hiszen nálam az önmarcangoló korszak éppen ekkor kezdődött. Aztán mégis az inspiráció és - nem utolsó sorban - a befektetett munka eredményességébe vetett hit, a felelősségérzet nélkülözhetetlenségének felismerése győzött.
Richter játéka tudatosította bennem, amit azelőtt csak sejtettem: ha hivatásomat igazán komolyan akarom venni, egyáltalán nem lesz könnyű a dolgom. A gyakorlás messze több, mint mindennapi tevékenység. A gyakorlás életforma.
(Kocsis Zoltán: Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel I.)
7. „[E]gyetlen napi kihagyás is okozhat zavart az izmok emlékezetében, ami a kamarazenélésben talán még fontosabb is, mint a szólójátékban, hiszen a partnerrel való állandó kontaktus, a folyamatos oda-visszacsatolás miatt itt a játék sokkal több elemét kell automatizálni. De a hangszerrel való állandó kontaktus sem nélkülözhető. Talán közhely, hogy könnyedén berozsdásodnak az izmok, ízületek, de ami ennél jóval fontosabb:
azt a fajta érzékenységet, ami fő feltétele az éppen szükséges dinamikai árnyalatok létrehozásának, csakis mindennapos tréninggel lehet biztosítani.
(Kocsis Zoltán: Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel VI.)
8. „Ma is úgy vélem, hogy a mű, a zeneszerző gondolatainak, kódolt üzeneteinek megfejtése (dekódolása) az első, utána jöhet a fizikai munka, amelynek során kiderülhet esetleg jóval több vagy egészen más a műről, mint ahogy azt eredetileg gondoltuk.
Teljesen elhibázott prekoncepció a tökéletesség megcélzása.
Ha csak ezt tartjuk szem előtt, szép lassan meghal a darab a kezünk között, miközben az amúgy is elérhetetlent hajszoljuk.” (Kocsis Zoltán: Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel XI.)
A közös muzsikálás
9. [A szólójátéknál] „[t]ulajdonképpen sokszorta érdekesebb a kamarapartnerség, de még a versenymű-szólistaság is, tehát az olyanféle termékenyítő konfrontációk, amelyek elvezethetnek addig ismeretlen területekre és rávilágíthatnak arra a magasabb rendű örömre, amit csak a jól elvégzett együttes munka felett érezhetünk.” (Kocsis Zoltán: Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel IX.)
10. „Ha a felek pusztán saját fejük után mennének, még egy duó esetében is megtörténhet, hogy a darabot nem tudják egyszerre befejezni.
A partnerség, az irányítás igen nagy felelősség. Ha valakik emberek millióit akarják vezetni, tisztában kell lenniük e fogalommal.
(Kocsis Zoltán beszéde a Román Kulturális Intézet nívódíjának átadásán)
+ 1 anekdota
1975-ben Kocsis Zoltán a Richter művészeti irányítása alatt álló Tours-i fesztiválon (Fêtes Musicales en Touraine) ugrott be Maurizio Pollini helyett. Ám egy szokatlan hanghatás is színesítette a koncertet...
„Nem múlhatott el persze ez az este sem váratlan esemény nélkül. Már az első nap, Benedetti-Michelangeli hangversenye óta hallottunk – és a délelőtti próbán is feltűnt, talán éppen ezt mutogatom a fényképen – erős szuszogó-horkoló hangokat az egyik sarokból.
Jómagam denevérre gyanakodtam, pár nap múlva kiderült, hogy egy fülesbagoly.
Semmiképpen sem lehetett megközelíteni, ahhoz túl magas volt a csűr, hogy létráról kockázatmentesen hozzá lehessen férni őkelméhez. Végül a tűzoltóságot kellett kihívni, ők rutinosan és a tőlük telhető tapintattal – Richter személyes felügyelete alatt! – oldották meg a bagoly eltávolítását. Mivel ez csak a koncertem után vált lehetségessé, a lassú tételek alatt kitűnően lehetett hallani bölcs barátunk megnyilvánulásait. Néha még a zene ritmusába is beleillettek.” (Kocsis Zoltán: Találkozásaim Szvjatoszlav Richterrel IV.)
Fejléckép: Kocsis Zoltán (fotó: Fejér Gábor)
hírlevél
