Klasszikus

100 helyszínen zajlik a Bach Mindenkinek Fesztivál

2018.03.08. 09:25
Ajánlom
Ebben az évben a főváros mellett vidéken is, országszerte 32 település több mint 100 helyszínén, 300 programmal, mintegy 2000 fellépő közreműködésével ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját március 21. és 25. között a Bach Mindenkinek Fesztiválon.
Bach

Bach

Az ingyenes programsorozat nyitókoncertjén március 20-án a Készenléti Rendőrség Zenekara szólaltatja meg Bach műveit a Budapest Music Centerben, ahol átadják a fesztivál díjait is.

Március 21-én Budapesten a Szent István-bazilikában a Budai Evangélikus Templom, a Kálvin téri Református Templom és a Szent István-bazilika orgonistáinak koncertje lesz. A Barabás Villában pedig Bach-áriák és -szonáták csendülnek fel. Ugyanitt március 22-én Az Élet Tiszteletéről címmel a Gardrób Művészeti Csoport előadásán a komponista zenéje mellett Albert Schweitzer írásaiból hallhat részleteket a közönség Géczi Zoltán színművész előadásában.

Március 22-én az Aranytíz Kultúrházban Hegedűs Endre Bach-hangversenye hallható. Március 24-én pedig Énekeljünk Együtt! címmel hagyományosan közös koráléneklésre várják a közönséget Budapesten a Kálvin téren a református templom előtt. Szintén ezen a napon Bachtól származó és Bachról szóló verseket ad elő Hegedűs D. Géza színművész, emellett pedig Bach dallamai szólalnak meg hárfa-tuba duóra átírva Budapesten a Lóvasút Kulturális és Rendezvény Központban.

A Szamos Gourmet Házban "Én zeném, te zenéd - Új utak a klasszikusokhoz" címmel kerekasztal-beszélgetést rendeznek március 25-én Tóth Endre vezetésével.

A vidéki programok között március 21-én Kaposváron aikidóbemutatót tartanak Bach muzsikájára a Kaposvári Helyőrségi Zenekar fellépésével. Debrecenben a Református Nagytemplomban rendeznek Bach-ünnepet március 23-án. A határon túl, Nagyváradon a református templomban csendülnek fel a komponista művei. Szentendrén pedig a HÉV állomáson Bach az aluljáróban címmel kiskoncertre és közös éneklésre várja a közönséget a Musica Beata Kórus és Musicantus Leánykara.

A közlemény szerint minden év márciusában, Johann Sebastian Bach születésnapja környékén világszerte kiváló muzsikusok ünneplik a mestert ingyenes koncerteket adva nyilvános helyeken. Magyarország 2015-ben csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, 2017-ben pedig a rendezvény fesztivállá nőtte ki magát.

A programsorozat célkitűzése, hogy a klasszikus zene mindenkihez eljusson, így országszerte a legkülönbözőbb helyszíneken, például aluljárókban, szabadtéren, templomokban, hangversenytermekben, és különleges elemekkel kiegészülve megszólaló koncertekkel, egyedi programokkal várják az érdeklődőket - áll a közleményben. A részletes programról a www.bachmindenkinek.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A fesztivál védnöke Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a fesztivál igazgatója Kovács Zalán László tubaművész.

Bachot a rohanásban élő digitális társadalomnak!

Kapcsolódó

Bachot a rohanásban élő digitális társadalomnak!

A hétvégén rendezik meg a Bach Mindenkinek Fesztivált, amelynek központi eseményeként március 18-án, szombaton Budapest aluljáróiban és közterein Bach muzsikája hallható, így emlékezve meg a zeneszerző születésének március 21-i évfordulójáról. A programokról a főszervezőt, Kovács Zalán László tubaművészt kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Neves baszk zeneszerző működik közre az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusában

Ramon Lazkano a kurzus során tanítja a fiatal karmestereket és zeneszerzőket, emellett beszélgetést hallhat vele a közönség, a zárókoncerten pedig műveit is játszani fogják.
Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus hír

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.
Klasszikus ajánló

Balogh Máté vokális művei csendülnek fel a Pax et Bonum Kamarakórus előadásában

Az itthon és nemzetközi viszonylatban is elismert, fiatal komponista lesz a Magyar Zene Háza „Szerzők? Jelen!” című koncertsorozatának soron következő részének vendége október 4-én.
Klasszikus hír

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.