Klasszikus

1000 zuglói énekes, ha dalra fakad

2010.10.11. 17:26
Ajánlom
Október 20-21-én nagyszabású koncertre kerül sor a Zuglói Filharmónia rendezésében. A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban az elmúlt évek legsikeresebb produkcióiból adnak válogatást.

Nem ez az első monumentális vállalkozása a Zuglói Filharmóniának. 1992-ben, Zugló százötven éves évfordulóján kezdődtek a sokrésztvevős koncertek, azóta pedig a Hősok terén négyezeren énekeltek az Örömkoncerten (2003) és sikerrel szerepeltek a Papp László Budapest Sportarénában (2005) és az Öttusa Világbajnokságon (2008) is. Az októberi koncertek során ezer zuglói általános és középiskolás is pódiumra lép, hogy többek között Kókai Rezső István király című szcenikus oratóriumának Koronázási jelenetét adják elő. A darab érdekessége, hogy harangzúgással záródik, amit felvételről, a Szent István Bazilika harangjainak zúgása testesít majd meg. Berlioz Te Deuma kettős vegyeskarra íródott, és a szerző hatszáz fős gyerekkar részvételét írta elő - ez most valóban teljesülni fog. Carl Orff Carmina Buránájának részletei is megszólalnak majd, amely zene „rendkívül alkalmas arra, hogy a gyerekekhez közelebb hozzuk a komolyzenét" - hangsúlyozta a ma tartott sajtótájékoztatón a koncert karmestere, Záborszky Kálmán. A műsorban egy kevésbé ismert, de annál értékesebb mű, Cesar Franck 150. zsoltára is felcsendül majd.

A koncertek próbája már javában zajlik, a kórus háromszáz fős blokkokban próbál, az első összpróbára vasárnap kerül sor. A koncert szervezése során azonban komoly problémák kerültek felszínre. „A művészetoktatás ugyanis olyannyira háttérbe szorult, hogy alig-alig akadnak énekórák, és a gyakorlati példa szerint Budapestnek csak egyetlen kerületében lehetséges, hogy huszonhárom énekkarból és sok száz amatőr, de annál lelkesebb és fogékonyabb énekes segítségével egy ilyen produkciót hozzunk létre" - emelte ki Záborszky. „Ez nemcsak azért óriási probléma, mert a jövőben nem lesz a komolyzenei koncerteknek közönsége, hanem főképp azért, mert a gyerekek fejlődése nem lesz teljes, nem lesz egyensúlyban. A mostani oktatási rendszerben rendszerint csak a bal, a reálismeretek befogadásáért felelős agyféltekét dolgoztatják, pedig a jobb agyfélteke memóriáért, kreativitásért és az érzelmi növekedéséért felelős részét sem szabad elhanyagolni. Hámori József és Freund Tamás agykutatók szerint a két félteke csak együtt tud harmonikusan működni." A gyerekek fáradtsága nem mindig a sok, hanem inkább az egyoldalú terheléssel magyarázható. A zene pozitív hatását pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni: „már a próbák során is tapasztalható, hogy a délelőtti alkalmakról mindig felszabadultan és frissen távoznak a fiatalok" - mesélte a karmester. A koncertek szólistái olyan jeles művészek lesznek, mint Molnár András, Rőser Orsolya és Massányi Viktor.

A Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekara az évad további szakaszában is különlegességekkel szolgál. November 5-6-án a Bosnyák téri Páduai Szent Antal templomban Verdi Requiemje hangzik el. A mindenszentekhez és a halottak napjához kapcsolódó Requiem-előadásokat ezentúl minden évben szeretnék megtartani. Decemberben 1-jén Kocsis Zoltán áll majd a zenekar élére, hogy Bartók Tánc-szvitjét és Cantata Profanáját, valamint Csajkovszkij V. szimfóniáját vezényelje a Művészetek Palotájában. Aki pedig nem akar várni decemberig, de még október 20-áig sem, az a Csütörtöki Kamarazene koncertjén kaphat ízelítőt a Zuglóban folyó magas színvonalú munkáról október 14-én este hattól a Zuglói Zeneház Nagytermében.

A Zuglói Filharmónia és a zuglói iskolák egyesített kórusa

2010. október 20., 21. 18:30
Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok

Km.: Molnár András, Rőser Orsolya, Massányi Viktor (ének), Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus
Vez.: Záborszky Kálmán


Kókai Rezső: István király (szcenikus oratórium) - Koronázási jelenet
Franck: 150. zsoltár
Berlioz: Te Deum - Judex crederis
Orff: Carmina Burana - részletek

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Nagy neveket rendez Török Ferenc a Vígszínházban

A Bella Figura című darabot mutatja be online a Vígszínház Török Ferenc rendezésében. A 21. századi párkapcsolatokról és emberi viszonyokról szóló előadás premierjét február 27-én, szombaton láthatja a közönség.
Színház

Újabb 26 oktató mondott fel az SZFE-n az őszi félév végén

A Színház- és Filmművészeti Egyetem további 26 oktatója mondott fel, Vidnyánszky Attila pedig interjút adott, és sikertelen liberális támadásról és fájó kijózanodásról beszélt, és állította, hogy többen jelentkeztek az egyetemre, mint tavaly.
Zenés színház

Először neveztek ki női zeneigazgatót Szentpétervár történelmi színházában

A szentpétervári Mihajlovszkij Színház zeneigazgatója lett Alevtina Ioffe, aki több rangos német színházban is bemutatkozott már. Ilyen magas pozíciót még nem kapott női dirigens Oroszországban.
Klasszikus

A főváros értéket lát a Budapesti Tavaszi Fesztiválban, és meg fogja menteni

Miután kiderült, a kormány nem segíti a fővárost a Budapesti Tavaszi Fesztivál finanszírozásában, megkérdeztük a feleket, mi lesz a fesztiválok sorsa: azoké, amelyek most bukkanóra hajtanak, és azoké, amelyek most alakulnak. Úgy tűnik, az elválás inkább békés.
Klasszikus

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Klasszikus ajánló

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.
Klasszikus mti

Ők részesülnek állami zenei ösztöndíjban

Idén 23 fiatal részesül állami zenei ösztöndíjba: Fischer Annie zenei előadóművészeti ösztöndíjban tizenhárman, Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjban heten, Lakatos Ablakos Dezső dzsessz-előadóművészeti ösztöndíjban hárman.
Klasszikus hír

A főváros értéket lát a Budapesti Tavaszi Fesztiválban, és meg fogja menteni

Miután kiderült, a kormány nem segíti a fővárost a Budapesti Tavaszi Fesztivál finanszírozásában, megkérdeztük a feleket, mi lesz a fesztiválok sorsa: azoké, amelyek most bukkanóra hajtanak, és azoké, amelyek most alakulnak. Úgy tűnik, az elválás inkább békés.