Klasszikus

110 éve született Karl Hartmann

2015.02.23. 13:44
Ajánlom
Karl Amadeus Hartmann születésének 110. évfordulója előtt hangversennyel hajt fejet a Pannon Filharmonikusok március 12-én Pécsett, a Kodály Központban, valamint március 13-án a budapesti Művészetek Palotájában.

Hartmann neve zeneértő közegben is csak kevesek számára cseng ismerősen, miközben a szerző minden bizonnyal a német szimfonisták legnagyobbjai közé tartozik. A Pannon Filharmonikusok a 2014/2015-ös évadában mondhatni küldetésének tekinti, hogy közönségével a komponista zenei munkásságát megismertesse, mindehhez olyan zeneműveket hívott segítségül, melyek mindegyike a szerzőóriások között jelöli ki Hartmann zenetörténetben elfoglalt helyét. Szimfonikus műveinek intenzitása, tartalmi gazdagsága és strukturális komplexitása alapján az értelmezők Hartmann stílusát gyakran az érett Stravinskyéhez vagy Bartókéhoz hasonlítják.

A Mesterek emlékezete címet viselő koncerten játszott zeneművekkel a PFZ olyan szerzőnagyságokat elevenít fel, akik valamennyien felülmúlhatatlant alkottak a maguk jellemző műfajában. Max Christian Bruch közel 200 szerzeménnyel írta be magát a zenetörténetbe. A magyar származású világhírű hegedűművésztől, Joachim Józseftől származik a megállapítás, miszerint a németeknek négy hegedűversenye van: Beethovené a legnagyobb, Brahmsé a legkomolyabb, Mendelssohné a legbensőségesebb, de mindközül a leggazdagabb és legcsábítóbb Bruch 1867-ben elkészült g-moll concertója, ezt játssza most koncertjén a PFZ.

Wagner máig tartó elképesztő népszerűsége már röviddel a szerzőóriás halála után megihlette azokat a szerzőtársakat, akik operáiból egy-egy részlet kiragadásával komponáltak szimfonikus átiratokat. A holland származású Henk de Vlieger is előszeretettel nyúlt Wagner-művekhez, kompozícióiban a gondosan kiválogatott operarészletek új, önálló zenekari művekké állnak össze. A zenekari tisztelgésként meghatározott, 2005-ben elkészült szimfonikus adaptációja a Nürnbergi mesterdalnokok című Wagner-operának azt a 11 részletét dolgozza fel, amelyek a leginkább képesek megragadni a dráma lényegét.

A koncert szólistája Kelemen Barnabás, a Pannon Filharmonikusok 2014/2015-ös évadának rezidens hegedűművésze. Benjamin Ziervogelt, a Szlovén Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmesterét a Wagner-műben való közreműködésre kérte fel a pécsi együttes. A hangversenyen a Pannon Filharmonikusokat Bogányi Tibor, vezető karmester dirigálja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Klasszikus

Különdíjat érdemelt Kokas Dóra Bécsben

A Vienna Classic Strings zenei versenyen különdíjban részesült Kokas Dóra csellóművész. A döntőben Alexey Shor kortárs szerző és Sosztakovics darabjait játszotta.
Zenés színház

Bejelentették Royal Opera House 2019/20-as előadásait

Az élő közvetítésekből vagy ismétlésekből álló mozis évad a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaratermében dobogtatja meg a nézők szívét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus bonn

700 apró Beethoven-szoborral ünnepel Bonn városa az évfordulón

Hétszáz mosolygó Beethoven-szobrot tervezett Ottmar Hörl a zeneszerző születésének 250. évfordulójára.
Klasszikus interjú

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Klasszikus tévé

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Klasszikus gyerek

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör programjaiból

Felolvasószínház, Seress Rezső-est, filmzenei és születésnapi koncertek –  az évad végén is műfaji sokszínűség várja a vendégeket az Óbudai Társaskörben.