Klasszikus

117 éve született Francis Poulenc

2016.01.07. 08:33
Ajánlom
A zeneszerző 1899. január 7-én látta meg a napvilágot Párizsban.

Ötéves korában kezdett zongorázni, tizenhat éves korában Ricardo Viñes növendéke lett. 1917-ben írta első kompozícióját, egy zongoradarabot. Ebben az időben Satie hatott rá, így Poulenc később a Hatok csoportjának tagja lett. A harmincas években főként vallásos műveket írt. 1935-ben a salzburgi ünnepi játékokon mint zongorakísérő tűnt fel Pierre Bernac baritonista mellett. Ettől kezdve az egész világon nagy sikerrel vendégszerepeltek.

A második világháború alatt Poulenc az ellenállási mozgalomban szerzett jelentős érdemeket. Párizsban halt meg 1963. január 30-án. Poulenc első zeneszerzői sikerét 18 éves korában írott Néger rapszódiájával aratta, 1919-ben komponált két dalciklusa (Le Bestiaige, Cocardes) szellemes iróniájával tűnik ki.

A Hatok csoportjának tagjaként a villámgyors csattanókkal teletűzdelt, szatirikus, olykor szemtelen hangú zenék mesterének bizonyult. A harmincas években írt művei – azok is, amelyek nem vallásos kompozíciók – már komoly tartalmúak, mély érzelemvilág és expresszív líra jellemzi őket.

Les Six

A Francia hatok francia zeneszerzők csoportja, melyet Henri Collet nevezett el így az Orosz ötök mintájára abban a cikkében, amely a Comoedia folyóirat 1920. január 16-i számában jelent meg: „Les cinq Russes, les six Français et M. Satie” Zenéjüket gyakran úgy említik, mint Richard Wagner illetve a francia impresszionisták – Claude Debussy és Maurice Ravel – zenéje elleni lázadást.

Tagok: Georges Auric, Louis Durey, Arthur Honegger, Darius Milhaud, Germaine Tailleferre és Francis Poulenc

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„Barátom nem volt a sötét nyomor napjaiban” – Izsó Miklós színházi szabadságharcai

Trianon után sok erdélyi magyar művész menekült a román üldöztetések elől az anyaországba. De arra is volt példa, hogy egy magyar állampolgárságú színész-rendező önként vállalta, hogy Kolozsvárott marad és a magyarság szellemi fennmaradásáért küzd. Izsó Miklós nevét mégsem őrzik sem szobrok, sem emléktáblák. Pedig színészpedagógusként olyan nagyságokat adott a magyar színháztörténetnek, mint Kiss Manyi vagy Tompa Pufi.
Színház

Jön az Üvegcipő, az Apák és fiúk, Spiró György Kádár-darabja - Évadot zárt a Katona

Kilenc bemutatóval készül a 2021/2022-es évadra a fővárosi Katona József Színház, amelynek társulata két új taggal bővül ősztől. Az idei szezon utolsó új online előadásaként a Mennyekbe vágtató prolibuszt mutatják be június 22-én.
Színház

Ian McKellen újra Hamletet játszik

A biztonságos távolságtartást figyelembe véve kezdik el játszani Sean Mathias rendezését június 21-én, melynek címszerepét Ian McKellen játssza.
Zenés színház

Figaro3 – Mozart, Rossini, Milhaud operái és a családállítás

Figaro3 címmel különleges színházi élményt ígérő produkciót mutat ben az Opera, Dömötör András rendezésében. A bemutatót június 26-án tartják az Eiffel Műhelyházban, és ezzel párhuzamosan élő közvetítés formájában az Opera Otthonra sorozatban.
Színház

Öt új bemutató lesz idén Gyulán

A Gyulai Várszínházban az elmúlt években láthatóan egyre nagyobb figyelmet fordítanak a saját bemutató előadásokra, még ha többnyire, szükségszerűen, más színházakkal koprodukcióban is hozzák létre azokat. Ráadásul minden évben kortárs magyar szerzők műveiből készült ősbemutatót, sőt ősbemutatókat is tartanak. Idén öt új bemutatóval várják a nézőket, és közülük három lesz ősbemutató.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Bogányi Gergely szólójával tér vissza a Müpa színpadára a MÁV Szimfonikus Zenekar

Június 24-én Ligeti András vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar Bartók, Schumann és Csajkovszkij műveit tolmácsolja, a zeneszerző és zongoravirtuóz Bogányi Gergely szólójával.
Klasszikus ajánló

Nyáresti koncertek Budapest egyik legszebb történelmi emlékhelyén

Nyolc koncert, a szimfonikus zenekarok mellett a 100 Tagú Cigányzenekar és a Budapest Bár fellépése is várja az érdeklődőket a 29. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon július 1. és 29. között.
Klasszikus Nők a zenében

A magyar zenetanárnő, aki generációkat tanított meg szorongás nélkül hegedülni

Havas Kató a saját bőrén tapasztalta meg, milyen káros hatással van egy muzsikusra a szorongás, a megfelelési kényszer és a lámpaláz. Egy balatoni cigányprímás, egy amerikai találkozás és egy majdnem félbeszakadt karrier hatására dolgozta ki hegedűoktatási módszerét, amelynek központi jelszava volt a természetesség, a könnyedség és a belülről fakadó elegancia.
Klasszikus ajánló

Szabadtéri programokkal indul újra az Óbudai Társaskör

Július 9-én a Budapesti Vonósok háromnapos sorozatával nyit az Óbudai Társaskör, majd koncertekkel és zenés összeállításokkal várja a közönséget az Óbudai Nyár keretében. Vendégük lesz többek közt Bősze Ádám, Dés László és a Sárik Péter Trió.
Klasszikus ajánló

Barokk muzsikától a dallamos kortárs zenéig - 11 éves az Anima Musicae

A 11 éves Anima Musicae korszakokon átívelő műsorral készül születésnapi koncertjére. Locatelli, Haydn, Dohnányi és Wolf Péter műveivel, valamint Balog József virtuóz zongoraművésszel köszöntik a közönséget és az élet visszatértét június 20-án este, a Nádor Teremben.