Klasszikus

13 éves az Anima Musicae Kamarazenekar

2023.05.30. 13:35
Ajánlom
Ünnepi koncerttel zárja évadát az Anima Musicae Kamarazenekar, az együttes június 20-án ünnepli 13. születésnapját. A már hagyományosan az Óbudai Társaskörben rendezett hangversenyen idén is egy ígéretes tehetség, a Virtuózokból is ismert Patricija Avšič csatlakozik az együtteshez.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Tartalmas évadot tudhat maga mögött az együttes, a gazdasági nehézségek ellenére is –

lelkes közönségének köszönhetően – mindhárom bérletes koncertsorozatát megtarthatta a kamarazenekar: a Zeneakadémián, az Óbudai Társaskörben és a Nádor teremben is nagy sikerrel zárultak hangversenyeik,

idén is világhírű művészekkel lepték meg a hazai közönséget. Számos nívós zenei eseményen játszottak, többek között az Ars Sacra Fesztiválon, a 24. Zsidó Kulturális Fesztiválon, a Szent Gellért Fesztiválon vagy a II. Óbudai Hang-Mű-Hely Fesztiválon – olyan kiváló muzsikusok társaságában, mint Bogányi Gergely, Würtz Klára, Kokas Katalin, Kelemen Barnabás, Rohmann Ditta, Korcsolán Orsolya vagy éppen Yoon Kuk Lee. Külföldi turnéik során Takács-Nagy Gáborral és Balázs Jánossal léphettek többször is színpadra Olaszországban, valamint Spanyolországban is bemutatkozhatott a kamarazenekar a bilbaoi Musika-Música Fesztiválon. Emellett missziójukról sem feledkeztek el: ebben az évadban is többezer gyermekhez vitték el a komolyzenét a Filharmónia Magyarországgal együttműködve.

Mindezek fényében számos apropója van a június 20-i ünneplésnek – a 13. évforduló mellett.  A koncerten ezúttal is megmutatja sokoldalúságát az Anima Musicae Kamarazenekar, hiszen műsorukon a barokktól a kortárs zenéig sorakoztatnak fel remekműveket

Anima_Fotokredit_Sepsi_Botond_2-133504.jpg

Az Anima Musicae telt házas koncertje az Óbudai Társaskörben (Fotó/Forrás: Sepsi Botond / Anima Musicae Kamarazenekar)

Domenico Gallo La Foliájával kezdődik a hangverseny, mely az együttes egyik legkedveltebb barokk műve: virtuózitásával, szárnyaló ötleteivel igazán lendületes kezdése az ünnepi koncertnek. Az ötletgazdagság a következő műből sem hiányzik, azonban

egészen más zenei világba csöppenhet a közönség Lázár Dániel Intimate Imitations című művével, mellyel a szerző a kamarazenekar által rendezett FÜR ANIMA Zeneszerzésversenyen különdíjat nyert 2020-ban.

Ahogyan a kortárs zene népszerűsítését, úgy a fiatal muzsikusok felkarolását is küldetésének tekinti az együttes, ezért születésnapi koncertjükre egy lenyűgöző, ígéretes tehetséget hívtak vendégszólistának: Patricija Avšičot, aki a 2021-ben megrendezett Hubay Jenő Hegedűverseny II. korcsoportjának 1. helyezettje és az Anima Musicae Kamarazenekar különdíjasa volt. Az ifjú hegedűművésszel Maurice Ravel Tzigane című művét adják elő.

A szünet utáni egyetlen, nagylélegzetű műsorszámaként Franz Schubert V. B-dúr szimfóniáját adja elő az Anima Musicae Kamarazenekar fúvós zenészekkel kiegészülve. Ez a fiatalkori, olykor mozarti kedélyességgel, máskor a Schubertre jellemző finom érzékenységgel áthatott mű remek zárása a születésnapi koncertnek, egyben az egész évadnak: a kétségek és bizonytalanság után végül egy élménydús, színes szezont ünnepelhet közönségével az immáron 13 éves Anima Musicae Kamarazenekar!

További információ és jegyvásárlás ide kattintva érhető el. >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Anima Musicae Kamarazenekar (fotó/forrás: Sepsi Botond / Anima Musicae Kamarazenekar)

Anima Musicae

A "zene lelkéről" elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar több nemzetközi verseny és hazai díj kitüntetettje, Budapest és Európa rangos helyszíneinek állandó szereplője. 2018–2020 között a Nemzeti Ifjúsági Zenekar cím birtokosa, 2021 óta kiemelt előadóművészeti besorolású zenekar.

Megalakulása óta az ország meghatározó koncerttermeinek és fesztiváljainak visszatérő vendége. Európában fellépett többek között a bécsi Musikverein Aranytermében, a lipcsei Gewandhausban, a berlini Philharmonie-ban, a zaragozai Auditoriumban, a szardíniai Teatro Verdiben, a belgrádi Colaracban. Meghívásai során fellépett Európa-szerte és Afrikában. 

2011-ben a bécsi Musikverein Aranytermében rendezett V. "Summa Cum Laude" Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon az együttes vonószenekari kategóriában első díjat nyert, "kiemelkedő sikerrel" minősítve. 2012-ben kiérdemelte a magyar Junior Prima-díjat, melyet először vehetett át zenekar a díj történetében. 2015-ben a zenekar a Hungaroton kiadó gondozásában elkészítette első önálló Mozart-lemezét. Az elmúlt hét évben további 8 hanglemeze jelent meg a zenekarnak, többségük a Hungaroton kiadónál, valamint egy Olaszországban és kettő az USA-ban. A magyar kortárs zeneművészet kiemelkedő támogatójaként és szereplőjeként az Anima Musicae Kamarazenekart 2021-ben Artisjus-díjjal jutalmazták. 

A zenekar missziójának tekinti a magyar ifjúság klasszikus zenei nevelését és a mai magyar zeneművek előadását.

A zenekar honlapja.

Legolvasottabb

Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Színház

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.
Vizuál

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.
Jazz/World

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„A természetem részévé vált a hangszerem” – Botvay Károly gordonkaművész a soproni öntevékeny polgári világról, a megsérült csellóról és az ismétlődő frázisokról

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Botvay Károly Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Három korszak, három művész, három hangszer – a Trio Energico kamaraestje a Zeneakadémián

Szeptember 27-én a Solti Teremben ad koncertet a Trio Energico, a három fiatal kamaramuzsikus a bécsi klasszicizmus és a romantika korának alapdarabjai mellett egy fájdalmasan szép modern alkotást is játszik.
Klasszikus ajánló

Közeleg az ország leghosszabb ideje működő Liszt-fesztiválja

Az elmúlt években a hazai zenei élet kiemelkedő eseményévé vált a Gödöllői Liszt Fesztivál, amelyet minden esztendőben a kiváló zeneszerző születésnapjához kapcsolódva rendeznek meg. Idén október 14. és 23. között várják a programok a közönséget.
Klasszikus magazin

Tíz Kurtág György-mű, amit mindenképp ismerned kell

A Samuel Beckett drámája nyomán született Fin de partie várva várt magyarországi premierje mellé most ajánlunk tíz másik Kurtág-művet is, melyek némi betekintést nyújtanak a kortárs magyar zene legendájának munkásságába.
Klasszikus magazin

Liszt arcai: Liszt, korának rocksztárja

Liszt Ferencet, a 19. század legjelentősebb magyar zeneszerzőjét és a csodagyerekként induló, világhírű zongoristát az is ismeri, aki nem kifejezetten jártas a zenetörténetben. Ám Lisztet vétek lenne pusztán ezen két attribútum alapján bekategorizálni.