Vannak emberek, akiknek az elvesztése akkora sokkot jelent, hogy sokáig emlékezünk, hol voltunk, mit csináltunk, amikor megtudtuk a hírt. Bennem is a mai napig élénken él, amikor egy kiváló matiné-előadás szünetében ránéztem a telefonomra, és Eötvös Péter halálhíre fogadott. Egy év telt el azóta, sok megemlékezéssel, de az évforduló mégis más: a zeneszerző-karmester munkásságának fontos helyszínén, a BMC-ben jöttek össze a muzsikusok, hogy általa ihletett zeneműveket adjanak elő. Köztük pedig Szalontay Tünde színművész, a Valuska Narrátora olvasott fel részeket Pedro Amaral Parlando – rubato című interjúkötetéből, amelyből Eötvös életéről és egyes műveinek keletkezéséről tudhattunk meg részleteket. Olyan, kevésbé közismert momentumokat, mint például hogy
alig egyévesen túlélte Drezda bombázását, de szó esett édesanyjához fűződő, szeretetteli, ugyanakkor ellentmondásos kapcsolatáról,
ahogy arról is, hogyan kezdte meg a közös munkát Stockhausennel. Mindez persze az Eötvösre oly jellemző kifogástalan modorban, de helyenként finom iróniával szólalt meg.
Közben pedig hat zeneszerzőtől hangzottak el Eötvöshöz kötődő szóló-, illetve kamaraművek, valamint hetedikként magától a komponistától is egy 1998-ban alkotott opusz. Vajda Gergely in memoriam E.P. című alkotása fuvola és klarinét párbeszédére épült, Győri Noémi és Pálfi Csaba előadásában hallhattuk. Majd ősbemutató következett, a szövegeket is jegyző Pedro Amaral Voci velate – in memoriam Péter Eötvös című alkotása, Mekis Janka brácsaművész produkciójában. Kurtág György Eötvös-hommage-a volt a legrégebbi mű, a zeneszerző-kolléga hetvenötödik születésnapjára készült, izgalmas volt benne az alkotóra oly jellemző mikrovilágot a sokkal súlyosabb hangzású harsonán hallani, Káip Róbert kiváló előadásában.
Tornyai Péter Une seule mélodie lointaine című alkotásában szívbemarkolóan lírai, éneklő fuvolaszólam szólalt meg, ismét csak Győri Noémi parádés játékával.
Megyeri Krisztina Három angyal – Eötvös Péternek című darabja érzékeny, mélázóbb hangvételű alkotás volt, újabb meglepő hangszerválasztással, a Selejlo Erzsébet megszólaltatott baritonszaxofonnal. Lukács Miklós Aura című művén még együtt dolgozhatott Eötvössel, ez a nagyrészt egyetlen kis dallamot variáló cimbalomdarab – a szerző előadásában – az egyszerűségben rejlő megrendítő erőt mutatta meg.
Végezetül pedig Eötvös Péter Two Poems to Polly című alkotása szólalt meg a fantasztikusan sokoldalú Rohmann Ditta csellójátékával és szövegmondásával. A szerző operáját is ihlető Lady Sarashina versei a túlvilág és a földi lét párbeszédére épülnek, és az emlékestet felkereső nagyszámú hallgatóság is alighanem abban a reményben jött el, hogy ha máshogy nem is, a kultúrán keresztül tanúi lehetünk az emberi élet folytonosságának. Annak, hogy aki elment, hangokban, emlékekben és ihletforrásként él tovább.
Fejléckép: Eötvös Péter (fotó/forrás: Csibi Szilvia / Budapest Music Center)
hírlevél
