Mit is lehet elmondani egy Máté-passió-előadásról? Sőt, mit lehet egy jó előadásról, hiszen a produkció nyilvánvalóan akkor éri el célját, ha elfogynak a szavak, ha a közönség úgy érzi, valami sokkal többet kapott, mint ami a köznapi nyelven leírható. Jonathan Cohen és a Felvilágosodás Korának Zenekara és Kórusa a Zeneakadémián elég közel jutott ehhez a földöntúli állapothoz, amelyben a pusztán zenei értelemben magas színvonalú előadás mellett a közreműködők különösen ihletett és elmélyült interpretációja is szerepet játszott.
A koncert talán nem is a legmegfelelőbb kifejezés, a szó legnemesebb értelmében véve szertartásjátékot láthattunk, nem csupán a vallási mondanivaló miatt, hanem mert
úgy érezhettük, minden mozdulat, minden tekintet pontos koreográfiát, szigorúan szabályozott rítust követ.
Ahogy az énekesek elfoglalták a helyüket az áriákhoz, ahogy egy hangszeres helyet változtatott, a kórus felállt vagy ketten helyet cseréltek, minden a zenei üzenetet erősítette. Talán a legemlékezetesebb pillanat volt, amikor az Erbarme dich áriát záró hegedűszóló alatt az énekkar óvatosan felemelkedett, és olyan egységesen együttérző tekintettel nézett a szólistára, hogy úgy érezhettük: a szenvedéstörténetet valóban közösségi élményként éljük át.
Ez az ária máskülönben is meghatározóvá vált, hiszen a kiváló kontratenor, Iestyn Davies szólaltatta meg. A Máté-passió egyik legfontosabb szólistája az, aki a mezzo-alt hangfekvésű tételeket énekli, legyen az férfi vagy nő, és a brit művész hangja nemcsak magával ragadóan szép és egységes, de végtelenül érzékeny és emberi pillanatok átadására is alkalmas.
Az est másik kivételes kifejezőerejű szereplője az Evangélista szólamát (csaknem végig fejből) éneklő Nick Pritchard volt,
Bach műveinek avatott előadója, aki ezúttal is megrendült és együttérző, hús-vér emberként kalauzolta végig a hallgatóságot a passión. Jézus szerepében Florian Störzt a történet előrehaladtával érezhetően egyre nagyobb súlyokat viselt, de a többi szólista – Anna Dennis, Hugo Hymas és Thomas E. Bauer – is kivette a részét a lélek mélyére hatoló előadásban, még ha a bariton egyes zenei megoldásai furcsának is hatottak.
Máté-passió a Zeneakadémián (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea / Müpa)
Sajnos a színlap nem árulta el valamennyi kiváló közreműködő nevét, pedig a hangszeres művészek közül a csembalista-karmester mellett biztosan ki kellene emelni a két hegedűszólistát, az orgonistát, az oboistát és a viola da gamba-játékost, hogy csak néhány muzsikust méltassunk. Ugyanígy a kórus szép és precíz produkciója mellett elismerést érdemel számos további szereplő, Júdás, Péter, Pilátus, Kajafás, Pilátus felesége és a szolgáló megformálásáért.
De vajon teljesítettük-e a feladatot, mindezzel a sok apró részlettel megragadtuk-e a koncert igazi lényegét?
Egy szép hangnak, egy mély pillantásnak köszönhető az a transzcendentális élmény, amire vágyva a közönség időről időre elmerül Bach háromórás hangfolyamában?
Igen és nem, ahogy a komponistának is a muzsika valamilyen önmagán túlmutató világ közvetítése szempontjából volt fontos, számunkra is azért lett igazán különleges az este, mert képesek voltunk a jelentős művészi élménynél többet is megtapasztalni.
Fejléckép: Iestyn Davies és Jonathan Cohen (fotó/forrás: Felvégi Andrea / Müpa)
hírlevél
