Rico Saccani csaknem két évtizede visszatérő vendég Budapesten, ma már második otthonának tekinti Magyarországot, és töretlen népszerűségnek örvend a hazai zenekedvelők, elsősorban az operarajongók között. Saccani eredetileg zongoristának készült, a hetvenes évek végétől több száz koncertet adott, de hamarosan úgy érezte, hangszeres előadóművészként nem tud tovább fejlődni, s ezért pálcát ragadott, dirigálni kezdett. Nemzetközi karrierjét a Herbert von Karajan karmesterverseny megnyerése indította el, s röviddel ezután Giuseppe Patané - a hetvenes-nyolcvanas években Budapesten ugyancsak népszerű itáliai karmester - asszisztense lett. Patané helyett, beugróként vezényelte először a filharmóniai társaság zenekarát, majd Failoni Nelly, a legendás impresszárió (Sergio Failoni karmester özvegye, Failoni Donatella zongoraművésznő édesanyja) közvetítésével több magyarországi fellépésre is meghívást kapott.

"Gyakorlatilag a teljes olasz operarepertoárt elvezényelhettem Budapesten, s ez egy fiatal, pályakezdő karmester számára óriási lehetőség volt" - emlékszik vissza a nyolcvanas évekre Saccani, aki azóta fellépett Nyugat-Európa szinte valamennyi országában, sokat dolgozott amerikai zenekarokkal és operatársulatokkal, vendégkarmester volt a Tokiói Filharmonikusoknál, s négy éven át zeneigazgatóként irányította az Izlandi Szimfonikus Zenekar munkáját. Szakmai szempontból a legfontosabbnak mégis Magyarországot tartja. "Számomra Budapest a bázis, minden más felkérésemet, meghívásomat a magyarországi programjaimhoz, kötelezettségeimhez igazítom" - mondja. Szinte minden évadban vezényel egy operabemutatót (legutóbb Verdi Macbethjének premierjét dirigálta), és a filharmóniai társaság mellett alkalmanként más magyar szimfonikus együttesekkel is dolgozik.

Saccani 1997-ben, művészi és gazdasági szempontból is rendkívül nehéz időszakban vette át a filharmóniai társaság zenekarának irányítását. "Azt mondtam az együttes választmányának, semmiképpen se várjanak tőlem csodát, hiszen csak az év egy részét töltöm Magyarországon, a zenekar anyagi lehetőségei korlátozottak, s azt is tudomásul kell venni, hogy ennek az együttesnek - mivel az Operaház és az Erkel Színház muzsikusai alkotják - a fő feladata az operajátszás, s csak emellett, "második műszakban" koncertezhetnek. Amit ígérni tudtam, az a kemény, következetes, szisztematikus munka, illetve a repertoár fokozatos bővítése és a fiatal magyar karmesterek bevonása az együttes életébe. Ezt, úgy gondolom, sikerült teljesítenem" - meséli Saccani. Három évre vállalta el a vezető karmesteri és művészeti tanácsadói posztot, amelyet 2000-től újabb hároméves szerződés követett. A napokban, a zenekar közgyűlésén több mint kilencvenszázalékos többséggel újra bizalmat szavaztak a maestrónak, aki így a 2003-2006 közötti időszakban is folytatja tevékenységét a legnagyobb múlttal rendelkező magyar szimfonikus zenekar élén.

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát 1853-ban Erkel Ferenc alapította, s a kiváló komponista maga vezényelte a zenekar első koncertjét, 1853. november 20-án. Az együttes ugyan szoros szálakkal kötődött a Nemzeti Színház operatagozatához, de szervezeti önállóságát már ekkor megteremtette, s az elmúlt másfél évszázadban mindvégig megőrizte. "A filharmóniai társaság az elbukott magyar szabadságharcot követő abszolutizmus sötét hónapjaiban, történelmünk mélypontján született meg, egy időben Vörösmarty Vén cigányával és Arany János V. Lászlójával. Mint ezek a nagy költemények, a filharmóniai társaság is válasz akart lenni, fényjel, tiltakozás és tüntetés. Azért is élünk, azért is vagyunk! Erkel Ferencben az egész magyar zeneélet megtalálta a maga hivatott vezérét, a maga megkésett külön szabadságharcának megvívására" - írta 1953-ban, az együttes centenáriuma alkalmából Szabolcsi Bence zenetörténész. Valóban: a zene és a hazafias érzés összeforrt a magyarországi hangversenyéletben sokáig egyeduralkodónak számító zenekar koncertjein.

Erkel összesen hatvanegy hangversenyen dirigálta az együttest, amelynek tevékenysége a kezdeti sikerek után az 1860-as évek közepén megtorpant, majd a magyar származású, de Európa-szerte nagy sikereket arató karmester, Richter János vezetésével kapott újra lendületet. Őt követte Erkel Ferenc fia, az ugyancsak tehetséges karmester és zeneszerző, Erkel Sándor, aki 1868-tól 1900-ban bekövetkezett haláláig több mint százhúsz hangversenyt vezényelt. 1903-ban Kerner István lett a zenekar elnök-karnagya, aki az erkeli örökséget folytató stílusával, műsorpolitikájával nagy népszerűségre tett szert, és 1925-ig több mint 250 alkalommal vezényelte az együttest. Az elnök-karnagyi tisztséget 1919-ben átadta Dohnányi Ernőnek, a kor kimagasló zongoraművészének és zeneszerzőjének, aki ettől kezdve egészen a második világháborúig meghatározta az együttes művészi arculatát. 1945 előtt egyébként - szólistaként vagy vendégkarmesterként - olyan személyiségek dolgoztak együtt a filharmóniai társaság zenekarával, mint Johannes Brahms, Liszt Ferenc, Gustav Mahler, Richard Strauss, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Wilhelm FurtwŠngler, Willem Mengelberg vagy Sergio Failoni.

A háború után megszűnt a zenekar korábbi monopolhelyzete, hiszen létrejött a Székesfővárosi Zenekar, a Rádiózenekar és a MÁV Szimfonikus Zenekar is. Ebben az időszakban a filharmóniai társaság zenekarát többek között Ferencsik János, Lukács Miklós, Komor Vilmos és Somogyi László vezényelte, az együttes díszelnöke pedig haláláig Kodály Zoltán volt. Hamarosan csatlakozott hozzájuk a fiatal Kórodi András, akit 1967-ben elnök-karnaggyá neveztek ki. Az ötvenes-hatvanas években a zenekar fokozatosan elveszítette vezető szerepét, sokáig önálló bérleti sorozatokat sem rendezett, de így is emlékezetes produkciók fűződnek nevéhez, jelentős vendégszólisták és -karmesterek (köztük Otto Klemperer, Doráti Antal, David Ojsztrah, Fischer Annie és mások) közreműködésével. Kórodi halála után az erdélyi származású (azóta ugyancsak elhunyt) Erich Bergel lett az elnök-karnagy, majd távozását követően, az 1990-es évek elejétől válságos időszak következett.

"A zenekart évekig a teljes anyagi ellehetetlenülés fenyegette, majd 1995 végén, Magyar Bálint kulturális minisztersége idején sikerült megtalálnunk azt a finanszírozási formát, ami - ha szerényen is, de - biztosítja a működés feltételeit" - mondja Melis Béla gordonkaművész, a zenekar választmányi elnöke. Ez a forma a miniszteri keretből történő támogatás, ami nem a költségvetési része, hanem évről évre odaítélt egyszeri juttatás. Ennek összege idén 40 millió forint, s Melis Béla reméli, hogy 2003-ban sikerül megőrizniük legalább ugyanezt a szintet. "Az a tény, hogy nem vagyunk költségvetési intézmény, nincs fenntartónk, hanem önálló egyesületként működünk, lehetővé teszi a zenekarnak a százötven éven át mindvégig jellemző belső demokrácia és autonómia megőrzését. Ez a teljes önállóság Európában egyáltalán nem szokatlan: például a Bécsi Filharmonikusok is ebben a szervezeti formában működnek" - teszi hozzá a jelenleg mintegy százhúsz tagú, a közelmúltban tizenhat új muzsikussal bővült együttes választmányi elnöke.

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának tagjai főállásban továbbra is a Magyar Állami Operaház közalkalmazottai, az Operaház, illetve az Erkel Színház zenekarában játszanak. A zenekar ebben a sajátos szimbiózisban kezdte meg immár százötvenedik hangversenyévadát, amelynek következő koncertjén, október 28-án Kesselyák Gergely vezényli Muszorgszkij, Schönberg és Berlioz műveit. 2003 őszén a tervek szerint több hangversennyel is megemlékeznek az elmúlt másfél évszázadról: november 20-án, legelső koncertjük százötvenedik évfordulóján például megismétlik az akkori hangversenyprogramot: Meyerbeer Struensee-nyitányát, Mendelssohn Szentivánéji álom kísérőzenéjének részletét, Mozart Don Giovanni című operájának egyik áriáját és Beethoven VII. szimfóniáját szólaltatják meg. A jubileum alkalmából zenekar-történeti kiállítást, különleges archív felvételeket is tartalmazó CD-válogatást, sőt az együttes történetét bemutató monográfiát is terveznek.