Klasszikus

16 ország hegedűművészei mérkőznek meg a Bartók Világversenyen

2023.09.04. 12:40
Megosztom
A résztvevők fellépési sorrendjének meghatározását követően szeptember 3-án az elődöntőkkel indult, és 10-én a díjkiosztó gálaesttel ér véget a Zeneakadémia 2023-as, hegedűsöknek meghirdetett, 46 ezer euró összdíjazású Bartók Világversenye, amelyen 16 ország 31 fiatal tehetségével találkozhat a nagyközönség.

A szombati sorsoláson a Zeneakadémia versenyeinek hagyománya szerint a legfiatalabb induló, a tizenöt éves Kelemen Gáspár húzta ki az első fellépő sorszámát, aki a kínai Zhang Xunyue lett. A többiek betűrendben követik majd, és ez a sorrend az egész verseny alatt érvényes marad. A versenyzők között lesz 7 japán, 3-3 magyar és orosz, 2-2 koreai, cseh, spanyol, olasz, és kínai, valamint egy-egy brit, román, török, svéd, német, moldovai, francia és egyesült államokbeli állampolgár.

A megmérettetés nyitott a közönség előtt: az elő- és középdöntők ingyenesen megtekinthetők, a döntőkre és a díjkiosztó gálakoncertre pedig kedvező árú belépők vásárolhatók a Zeneakadémia honlapján és jegypénztárában.

 A világ egyik vezető zenei egyetemeként legfontosabb küldetésünk a tehetségek kibontakoztatása, Bartók alma matereként pedig az ő örökségének gondozása

– fogalmazott Dr. Vigh Andrea rektor megnyitóbeszédében. Emlékeztetett rá, hogy a hatéves ciklusokban megvalósuló nemzetközi verseny egymásba kapcsolódó megmérettetésekből áll a hangszeresek és a zeneszerzők váltakozásával. Egyszersmind köszönetet mondott a magyar államnak a megvalósításhoz nyújtott támogatásáért.

„Magyarország számos kitűnő muzsikust adott a világnak. Öröm és megtiszteltetés a Zeneakadémián lenni, amely a magyar zeneművészet központja” – mondta köszöntőjében Daniel Phillips amerikai hegedűművész, a nemzetközi zsűri elnöke, a New York-i The Juilliard School oktatója. Arra biztatta a versenyzőket, hogy ne a zsűrinek akarjanak megfelelni, hanem zenéljenek, és a testület egy csodálatos, egész héten át tartó koncertfolyamra készül.

kozosfoto1Posztos-105102.jpg

A 2023-as Bartók Világverseny résztvevői (Fotó/Forrás: Posztós János / Zeneakadémia)

A kötelező repertoárban Bartók és Bach legfontosabb hegedűre írt darabjai találhatók, ezeken felül a tavalyi zeneszerzés-forduló első és második helyezett művei közül kell a versenyzőknek választaniuk egyet: a szerb Veljko Nenadić kompozícióját, amely az Impromptu és Perpetuum Mobile címet viseli vagy Thomas Kornél alkotását, a Fun-tasto: Reflexió és Életöröm című darabot. A további, válaszható művek között vannak mások mellett Paganini, Ravel, Saint-Saëns, Schubert, Mozart, Beethoven, Prokofjev, Brahms, Debussy, Lutoslawski és Stravinsky alkotásai. A döntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével, Kovács János vezényletével a továbbjutóknak elő kell adniuk Bartók 1. és 2., Mendelssohn e-moll, Beethoven, Brahms és Csajkovszkij D-dúr, valamint Sibelius d-moll hegedűversenye közül az egyiket.

A megmérettetés előzsűrizésére huszonhat országból csaknem száz fiatal hegedűs jelentkezett, e kiemelkedő számok a Bartók Világverseny nemzetközi tekintélyét és vonzerejét bizonyítják.

A rendkívül igényes repertoár sokrétű tudást feltételez, emellett Bartók zenéje komoly kihívást jelent, mégis számos tehetség indul, mert szívesen veszik ezt az akadályt.

Az idei élő fordulók rangos nemzetközi zsűrijének elnöke Daniel Phillips amerikai hegedűművész, a New York-i The Juilliard School oktatója lesz, és tagjai között foglal helyet Stephan Picard német hegedűművész, a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola tanára, a hazánkban élő Maxim Rysanov ukrán-brit brácsaművész-karmester, Roland Daugareil francia hegedűművész, a párizsi Conservatoire tanára, aki az Orchestre de Paris első hegedűse volt 2021-ig, valamint Yayoi Toda japán hegedűművész. Magyar részről pedig Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Vonós Tanszékének vezetője, Fekete Gyula Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző, az egyetem rektorhelyettese és Zeneszerzés Tanszékének vezetője, Halász Péter karmester, a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein zenei vezetője, valamint Keller András Kossuth-díjas hegedűművész-karmester, a Concerto Budapest zeneigazgatója vesz részt a testület munkájában.

Az első díj 22 000 euróval jár, a második 14 000-rel, a harmadik 8000-rel, emellett 2000 euróval jutalmazzák a kortárs darabok legjobb előadását. Különdíjakat – többek közt fellépési lehetőségeket – szintén odaítélhet a zsűri, az együttműködő partnerek felajánlásainak köszönhetően.

A Bartók Világverseny az első hatéves ciklus után 2023-ban új fejezetéhez ért, hiszen a tavalyi zeneszerzés fordulóval lezárult az első kör, így idén a 2017-es induláshoz hasonlóan megint a hegedűsöket várja a szervező Zeneakadémia.

Bővebb információ a versenyről itt érhető el. >>>

Fejléckép: A legfiatalabb versenyző, Kelemen Gáspár kihúzza a kezdő versenyző sorszámát (fotó/forrás: Posztós János / Zeneakadémia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Klasszikus hír

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.