Valér

Közismert zeneművek tehetséges előadókkal

2002.10.16. 00:00

Programkereső

A Zeneakadémia nagytermében holnap 19.30 órakor tartja idei első bérletes hangversenyét Záborszky Kálmán vezényletével a Szent István király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus.

Előadásukban a huszadik század két kimagasló magyar alkotása, a hazaszeretetről, emberiességbe és az örök értékekbe vetett hitről tanúságot tevő Bartók Concerto és Lajtha László Mise fríg hangnemben (Mise a szorongattatás napjaiban, 1950) című műve hangzik el. Lajtha sokáig méltatlanul mellőzött remekműve 1989-ben szólalt meg először nyilvános előadáson a Mátyás-templomban, azóta a Szent István király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus több alkalommal műsorára tűzte, repertoárja részévé tette.

A zenekar, amelyet negyvennyolc évvel ezelőtt Záborszky József alapított az István Gimnázium tanulóiból, ma is honorárium nélkül játszik. Művészi színvonalát az eltelt eseményekben, élményekben gazdag évtizedekben a legkiválóbb hazai és külföldi vendégművészek, karmesterek fémjelezték: Ferencsik János, Kóródi András, Jurij Szimonov, Vásáry Tamás, Kobajashi Ken-Ichiro, Jurij Szimonov. Maestro Szimonovot négyéves kapcsolat fűzi a zenekarhoz. Az idei szezonban harmadik alkalommal vezényli a tehetséges muzsikusokat. Kevés ifjúsági zenekar büszkélkedhet azzal, amivel a Szent István király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola, ugyanis az intézmény együtteseinek szeptemberben kurzust tartott a világhírű dirigens, Szimonov. A Tücsökzenekar kis muzsikusaitól a már diplomás művészekig mindenkivel úgy foglalkozott, mintha a New York-i Filharmonikusokat instruálta volna. December 2-i hangversenyén Verdit, Sosztakovicsot és Wagnert dirigál az öt zeneakadémiai koncertből álló bérleti sorozat harmadik estjén.

Az iskola igazgatójától, Záborszky Kálmán karmestertől megtudtuk, az évad két eseményén Ménesi Gergely és Horváth Gábor, két olyan fiatal áll a zenekar élén, akik az István Zenekarban kezdték pályafutásukat, s akik a két legutóbbi Budapesti Nemzetközi Karmesterverseny legjobb magyar versenyzőiként jeleskedtek. Ménesi Gergely, a Jubileumi Zenekar állandó vendégkarmestere november 11-én Brahms, Haydn és Mahler műveit vezényli, Horváth Gábor pedig, aki a zeneiskolai együttes munkájában vesz részt és a Tihanyi Ünnepi Játékok zenei munkatársa, február 9-én irányítja – egyébként első alkalommal – a „nagyzenekart”. A bérletes széria záró rendezvényén, március 4-én Záborszky István vezényletével, neves hazai szólisták közreműködésével Verdi és Grieg darabjai mellett felcsendül Rossini Stabat Matere is. A zenekar fellép a 2003-as tavaszi fesztiválon a Mátyás-templomban. A Magyar Rádió élőben sugározza április 29-i, a Nemzeti Galériában rendezett hangversenyüket, melyen pályakezdő hangszeres szólisták kapnak megszólalási lehetőséget.