Etelka, Aletta

Szárnyalás új tájakra - Brad Mehldau: Largo

2002.12.02. 00:00

Programkereső

Brad Mehldau, a 32 éves amerikai zongorista nem hajlandó beadni a derekát. Hiába könyvelték el a triójáték egyik legnagyobb mai művészének (egyebek közt annak köszönhetően, hogy ő maga egy eddig ötlemezes sorozatot készített a Trió művészete címmel) hiába szeretnék azt gondolni róla, hogy csak a lírai játéka kiemelkedő, és hiába örült volna sok rajongója, ha megmarad az akusztikus hangszereknél, Mehldau hátat fordít a skatulyázóknak.
5e0ec23e-ed5a-4a59-ac42-2b9adf4cc8c9

A Largo más. Tág terű, merész, sokféle hangulatot és stílust elegyítő lemez. Hagyományos értelemben vett jazz alig hallható rajta, a fúvóskarnak köszönhetően mintha helyenként kamarazenét hallgatnánk, majd Mehldau a vibrafon mögé áll, és lebegő, pszichedelikus hatású szólamokat játszik. Aztán jön a torzított zongora, és máris trash metálos jazz szól.

A legtöbb számot Mehldau jegyzi, de a Lennon-McCartney szerzőpáros darabjaihoz fűződő nosztalgiáját most sem rejti el: a Dear Prudence-ben álmodozik, és holdbéli zenei tájakon jár, a Mother Nature’s Sont pedig egészen sajátos felfogásban, Antonio Carlos Jobim Wave című opuszával egybefűzve, trip-hopos alappal játssza el. Egy további kuriózum a Radiohead Paranoid Android című száma.

Mehldau zenéje egyszerre eltávolít, és közel hív: az effektezett és a távoli hangtérbe kevert zongora meg a szaggatott ritmusok mellé gyönyörű, nagyívű dallamok, meleghangú fafúvósok és érzéki harmóniák kúsznak. Olyan ez a zene, mint a késő őszi erdő: egyszerre hűvös, hátborzongatóan melankolikus és lenyűgözően szép.