Árpád

Csajkovszkij, az operaszerző

2003.06.01. 00:00

Programkereső

A Magyar Állami Operaház tegnapi Pikk Dáma bemutatója kapcsán közöljük most Papp Márta rövid áttekintését az orosz zeneszerző operáiról - előadás előtt és után egyaránt érdekes és hasznos olvasmány.
c2ec5297-22fb-404b-b0e6-8493e67d0b59

Minden idők legnépszerűbb orosz komponistája látszólag könnyű kézzel ontotta magából a műveket, valójában azonban nehezen, szorongva, gyakran görcsös erőfeszítéssel komponált. Akkor lendült csak bele, ha szívéhez igazán közelálló műfajban, stílusban és témában alkotott: ha balettzenét írt, ha a gáláns rokokó aranykorba képzelte magát, ha zenéje érzékeny lelkű, szenvedő hősök belső konfliktusairól szólt. Az opera nem volt kedvenc műfaja, többre értékelte a szimfónia- és kamarazene-komponálást.

„Valahogy gátlásos leszek, nem érzem magam szabadnak, ha operát írok. Azt hiszem, több operába bele se kezdek …” A levél 1879-ben, öt opera, köztük az Anyegin megalkotása után íródott. Természetesen a gátlások ellenére sem hagyott fel a műfajjal, haláláig további öt opera készült el műhelyében, hiszen – egy másik leveléből idézve – „az operának megvan az az óriási előnye, hogy benne a zenével tömegekhez lehet szólni.” Csajkovszkij alkotói egyéniségének tudathasadásáról árulkodik ez utóbbi megnyilatkozás. A zeneszerző tömegekhez akart szólni, miközben élete jórészében menekült az emberek elől. Tömegekhez akart szólni, miközben alkata és egyéni hajlama szerint kifinomult ízlésű keveseknek tudott volna egyenletesen magas művészi színvonalon alkotni, míg a „tömegek” kedvéért nem egyszer folyamodott banális megoldásokhoz.

Csajkovszkij tisztában volt operáinak egyenetlenségeivel. Első két operáját, A vajdát (1867) és az Undinét (1869) a bemutató után elégedetlenségében megpróbálta megsemmisíteni. A harmadik, az Opricsnyik (1870–71) esetében is felmerült benne a visszavonás vágya, de a művet már eladta a Besszel kiadónak. A negyediket, a Gogol elbeszélésre készült Vakula, a kovácsot (1875), mely gyönyörű zenéket tartalmaz és részleteiben sajátosan orosz karakterű, keletkezése után kilenc évvel gyökeresen átdolgozta, címét A cárnő cipellőjére változtatta. 1876-ban óriási hatást tett rá Bizet operája, a Párizsban látott Carmen; lelkesedésében ő is azonnal hasonló operát akart komponálni, Francesca da Rimini történetére. Ebből a témából végül zenekari darab lett, elkészült viszont az anti-Carmen, az Anyegin (1877–78). Azt hihetnénk, Puskin verses regényében Csajkovszkij végre megtalálta a “lírai jelenetek” kifejezetten neki való témáját és műfaját, s a továbbiakban is ilyen jellegű operatémát keres. Választása azonban Schiller tragédiájára, Az Orleans-i szűzre esett, melyben a maga írta szövegkönyvhöz felhasználta Jules Barbier Jeanne d’Arc drámáját és Auguste Mermet librettóját is, s a francia nagyopera mintájára létrehozott egy olyan darabot (1878–79), amelyben épp a nagyszabású tömegjelenetek nem bizonyulnak eléggé hatásosaknak.

A következő opera, a Mazeppa (1881–82) megint orosz téma, irodalmi forrása Puskin különös pszeudo-historikus elbeszélése; a darab nagy része Csajkovszkij operatermésének legjavába tartozik. Hullámhegy után hullámvölgy: A varázslónő (1886–87) témájában, úgy tűnik, Csajkovszkij érdeklődését leginkább a Tatjána-utód Nasztaszja figurája keltette fel. Talán nem véletlen, hogy A varázslónő megbukott, bár maga a zeneszerző legjobb operájának nevezte. A kilencedik opera (1890) alapja ismét Puskin novella, A pikk dáma. Ebben sikerült Csajkovszkijnak szerencsés egyensúlyt kialakítania a hagyományos drámai helyzetek és a számára oly fontos szubjektív líra között. S az operai oeuvre befejező darabja, a Jolanta, bár nem orosz téma, leplezetlenül vállalja a csajkovszkiji belső világot, mely érzékenységből, elzárkózásból, szenvedésből, szépség és szeretet utáni vágyból áll, és bízik a megváltásban, a szerelem hozta boldogságban.

 
9f2cdae5-5498-4493-9c31-630828f859b4
 

Hatalmas a különbség Csajkovszkij operai termése és a kortárs Ötök színpadi művei között, bár mindannyiuknak Glinka volt példaképük. Muszorgszkij, Borogyin, Rimszkij-Korszakov operáiban az orosz történelem és társadalom alapvető kérdései állnak a középpontban, akár aprólékosan realista, akár idealizált az ábrázolásmód. Az ő operáikban többoldalú a nézőpont: Borisz cárnak a maga szempontjából ugyanúgy igaza van, mint a népnek (Muszorgszkij: Borisz Godunov), Koncsak ugyanolyan hiteles hős, mint Igor (Borogyin: Igor herceg), a silány áruló Griska Kutyermában is érzi és szánja a néző–hallgató az emberi nyomorúságot (Rimszkij-Korszakov: Rege a láthatatlan Kityezs városáról). Csajkovszkij ezzel szemben egyoldalú és szubjektív, többnyire egyetlen hősének, illetve inkább hősnőjének érzésvilágán keresztül szemléli és láttatja az eseményeket. Amiben ő nagy az operaszínpadon, az az érzelemvilág viharainak, a szerelem és szenvedés lelki konfliktusainak a zenébe öntése, a csöndes tragédiák ábrázolása és beágyazása az orosz mindennapok környezetébe. Nála a kórus, a nép nem is lehetne főszereplő, mint Muszorgszkijnál vagy Borogyinnál, mindössze zenei-színpadi háttér vagy dekoratív társasági környezet. Csajkovszkijt történelmi operáiban sem foglalkoztatja hatalom és nép konfliktusa; az ő igazi területe az emberi lélek lírája.

Puskin és Csajkovszkij.

A Pikk dáma Csajkovszkij harmadik Puskin-megzenésítése; itt távolodott el leginkább a zeneszerző irodalmi forrásától. Puskin novellája ironikus-csúfondáros társadalomrajz a szerény származású becsvágyó fiatalemberről, aki minden eszközt megragad a gyors és biztos meggazdagodás, a nagy kártyanyereség érdekében, gátlástalanul kihasználja a grófnő szegény nevelt lányának szerelmét, s végül az őrültek házában köt ki, míg Liza férjhez megy egy másik ifjúhoz. Modeszt Csajkovszkij, a zeneszerző öccse és állandó munkatársa 1888-ban librettót készített az elbeszélésből, romantikus melodrámát formálva Puskin ironikus karcolatából. A librettóban Hermann alapjában véve nemeslelkű, jobb sorsra érdemes ifjú, akit Liza iránti, társadalmilag reménytelen szerelme hajt, s a kártyaszenvedély csak fokozatosan lesz úrrá rajta. A dráma végső koncepcióját maga a zeneszerző alakította ki, s Hermann mellett Liza figuráját is átformálta. Liza az ideális orosz nő megtestesítőjévé vált, aki az igazi szerelemért életét áldozza. Modeszt librettója nyitva hagyta a lány sorsát, a grófnő halála után Liza nem is jelent volna meg többet; nagy jelenete és öngyilkossága a téli éjszakában a zeneszerző leleménye (a szöveget is maga írta), melynek megvalósításához öccse akarata ellenére ragaszkodott. Számára a Pikk dáma két ember, Hermann és Liza tragédiája volt. Az operában tehát forró és szenvedélyes történetté alakult Puskin távolságtartó elbeszélése; ugyanakkor a társadalomrajz, sőt társadalomkritika Csajkovszkij művéből sem hiányzik.