Auguszta

„A kicsit tragikusabb, összetettebb női alakokat szeretem igazán”

2003.08.04. 00:00

Programkereső

A nemrég megjelent Bánk Bán operafilm Melindája, Rost Andrea nemhiába igazi sztár: a Marriott szálló halljában nem egyedül, hanem hazai ügynökségének munkatársai kíséretében vár. Rost sokat mosolyog, türelmes és higgadt.
c550d172-8740-4c76-bfa4-828cb918d5bb

Mennyiben más munka operafilmet forgatni, mint színpadon énekelni?

A színpadon sokkal nagyobb a távolság a közönség, a karmester és az énekes között. Ezt a távolságot a szerepformálással át kell ívelni. A film esetében pedig ott vannak a kamerák, sokszor csak az arca látszik az énekesnek: egy egészen pici arcrezdülés, egy nüansz is annyira látszik, hogy rögtön kitűnik, ha az nem az igazi. A sok-sok ismétlés alkalmával mindig ugyanazokat az érzelmeket kellett visszahozni, s egyre jobbnak kellett lenni. Nagyon érdekes, nagyon jó munka volt - én nagyon szerettem.

Vett már részt korábban is ilyen munkában?

Annak idején, a Magyar Televízió Zenés Stúdiószínházában egy Offenbach-operettben és egy Hubay-műben énekeltem, de filmet még nem forgattam soha.

Mit gondol, külföldön milyen sikere lesz a filmnek?

A Bánk bánnak már most nagy sikere van, Chicagóban, illetve Los Angelesben is bemutatták, s azt hiszem, hogy most éppen Tel Avivban vetítik egy fesztiválon. Lengyelországban megnyerte az Arany Béka Díjat, emellett Palmspringben is bemutatták, ahol 200 film közül az első hat közé szavazták be. Elképzelhető, hogy jövőre az Oscar-díjra is benevezik zenés, illetve operafilmként. Decemberben tervezik a new yorki bemutatót. A los angelesi és a chicagói bemutatókon ott is voltam. Valahogy mindig olyan szerencsésen jött össze, hogy pont Amerikában és pont abban a városban jártam a bemutatók idején.

Akkor nyilván személyes tapasztalatai is vannak a fogadtatásról...

Nagyon érdekes volt, mert nem csak a kritika lelkesedett – merthogy fantasztikus kritikákat kapott a film –, hanem a közönség is. És most ne arra gondoljon, hogy persze, az ’56-os magyarok! Nem. Amerikaiak. Akik bejöttek az utcáról Santa Monicában, megtöltötték az egész mozit. Melinda második áriájából – rendezői utasításra – kimaradt egy rész. Ez az ária szólt az utolsó két-három perc alatt, amikor már csak a nevek mennek. Fantasztikus érzés volt, hogy a film végén senki meg nem mozdult, senki el nem ment, és mindenki tapsolt a végén. Talán tőlem furcsán hangzik, és furcsa is kimondanom: nagyon megható volt, a hideg szaladgált a hátamon. Nem én találtam ki, egy zenekritikus írta le, hogy a zene és a kép itt egységben van, és erősíti egymást. Tehát a kép nem kioltja a zenei hatást, hanem felerősíti, és vice versa. Úgy érzem, hogy egy nagyon szép alkotás született, amely nem csak a magyar és hazafias érzelmű embereket képes megszólítani, hanem igenis minden zeneszerető emberre nagy hatást gyakorol.

Mindebből úgy tűnik, nagy kihívást jelentett ez a feladat.

Természetesen, mindenféle szempontból nagy kihívás volt. Ráadásul soha nem énekeltem azelőtt a szerepet: én Melindát erre a filmre tanultam meg, ami nem is volt annyira egyszerű dolog. Abból a szempontból sem, hogy nagyon-nagyon sok kiváló Melinda énekelte - illetve prózai színházban játszotta - már előttem ezt a szerepet. Tehát ez egy igazi kihívás volt.

Milyen szerepeket énekel a legszívesebben?

Olyan szereplők, akivel szívesen azonosulok...? Az a helyzet, hogy én nagyon szeretem a temperamentumos alakokat, akik nem egyszerűek: hihetetlenül sok indulat feszíti őket, tehát összetettebb jellemábrázolást igényel a megszemélyesítésük, el lehet otthon gondolkodni rajta. Kevesebbet lépek színpadra „jókedvű” énekesnőként, ami érdekes, mert én is nagyon szeretek mosolyogni, nevetni, egyáltalán nem vagyok egy búval bélelt nőszemély, de valahogy azok a szerepek nem találnak meg. S talán nem is szeretem őket annyira, inkább csak elszórakoztatnak. De ami igazán az enyém, azok a kicsit tragikusabb, összetettebb női alakok.

Szinte az egész világon énekelt már: hol, melyik színpadon játszik legszívesebben?

Mindenekelőtt a Scala, amely szinte szentély egy operaénekesnek. Nagyon szeretem Los Angelest, nagyon szeretem a Metropolitant is: ezek mind-mind kiváló színházak. De a Scalanak van egy varázsa, s egy olyan történelme, amitől az ember mindig megilletődik, amikor bemegy a színházba énekelni. Callas, Renata Tebaldi, Mirella Freni és mindenki, aki csak az elmúlt évtizedekben ott énekelt… Fantasztikus érzés.

Milyen szerepekre, munkákra készül? Mi várható a jövő évben?

Szeretnék egy lemezt készíteni a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, amelyet április végére-május elejére tervezünk befejezni, és Mozart-áriákat tartalmaz majd. Nagyon sokat dolgozom a következő évben, de már most nyáron is: július végétől egy svájci fesztiválon adok dalestet, ahol James Levine fog kísérni zongorán. Luzernben Claudio Abbadóval nyitjuk meg a fesztivált, ahol egy gyönyörű Debussy-darabot adunk elő. Szeptemberben Tokióba utazom, ahol Desdemonát énekelek – életemben először! – ez a Scala vendégjátéka lesz Tokióban, Ricardo Muti vezényel majd. Novemberben Amsterdamban lépek fel Mimiként, majd itthon leszek egy kicsit, aztán a Metropolitanben Gilda szerepét játszom. Februárban megint a Scala, majd Nápolyban Haydn Teremtésében énekelek, aztán Traviata Washingtonban, illetve Júlia Bécsben… és ezzel vége az évadnak. Úgyhogy nagyon szép lesz – és köszönöm szépen, nem unatkozom...

A következő évadban hol és mikor hallhatjuk Magyarországon?

Az Operaházban nincs előadásom, de november 20-án lesz egy koncert, ahol én is fellépek. Egy áriát fogok énekelni, Donna Anna második nagy áriáját. Nagyon szép koncert lesz: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar 150. évfordulóját ünnepeljük, akik ugyanazt a műsort játsszák, amit 150 évvel ezelőtt. Erre a koncertre jövök haza Amsterdamból.