Szilárda

Új igazgató a Hungarofest Kht. élén

2003.09.11. 00:00

Programkereső

Bence Ottó pályázatát tartotta a legmegalapozottabbnak Hiller István kulturális miniszter a Hungarofest Kht. vezetői posztjára beérkezett pályázatok közül.
6c3980d9-ca77-4fb7-9abe-508cd6e16d27

A külföldi és hazai nagyrendezvényeket szervező kht. ügyvezető igazgatói posztjának betöltésére júliusban írt ki nyílt pályázatot a minisztérium. Az augusztus 10-i határidőig harmincnégyen pályáztak. A részletes elemzés után öt pályázót hallgatott meg szeptember negyedikén a minisztériumi szakértőkből és fesztivál-, illetve programszervezői gyakorlattal rendelkező szakemberekből álló bizottság, amely végül négy pályázó meghallgatását javasolta a miniszternek. Hiller István személyesen találkozott a négy pályázóval, és közülük Bence Ottó mellett döntött.

Bence Ottó 38 éves, két diplomával rendelkezik, három nyelven beszél, az elmúlt hónapokat ösztöndíjasként a berlini Freie Universitäten töltötte. Neve ismert a kulturális közéletben: alelnöke volt a Szépírók társaságának, főszerkesztője Magyarország első multimédia magazinjának, a Yucca-nak, szerkesztője több kulturális tévéműsornak. Rendezvényszervező gyakorlattal is rendelkezik: főrendezője volt az augusztusi Neonváros című életmód kiállításnak, PR- és marketingvezetője több nagy fővárosi kiállításnak, korábban fesztiváligazgatója a „Tekintet nélkül” című fesztiválnak, amelyet látó embereknek szerveztek a vakok világáról.

A külföldi kulturális évadok megszervezésén túl kulturális marketingcentrummá, és egyben a magyar művészeket külföldön is menedzselő intézménnyé alakítaná Bence Ottó az NKÖM tulajdonában álló Hungarofest Kht.-t. Pályázatában konkrét kiállítási terveket írt le, és olyan nagy európai kulturális projekteket, amelyek jelentősebb állami ráfordítás nélkül is megrendezhetőek. Bence Ottó új iroda felállítását tervezi, amely kulturális értékeink hírét viszi Európába.