Szilárda

Kortárs hátraszaltók

2003.09.12. 00:00

Programkereső

Kovalik Balázs a kísérletekről, a Vérnászról és a Budapesti Őszi Fesztiválról Végigjárta az utat: dolgozott statisztaként, színészként, segédrendezőként, asszisztensként, hogy idővel az egyik legeredetibb operarendezőjévé váljék.

Az Operaházban szeptember 27-én mutatják be Szokolay Sándor Vérnász című zenedrámáját az ő rendezésében. Idén tavasszal elvállalta a Budapesti Őszi Fesztivál művészeti igazgatását. Kovalik Balázzsal a "szakmáról", a Vérnászról és a fesztiválról beszélgettünk.

- Művészet-e az operarendezés?

- Nézőpont kérdése. Van, aki szerint nem. Szerintem az. Az operarendező ugyanolyan szabadon kezelheti anyagát, jelen esetben a történetet és a zenét, mint egy színházrendező. Hogy szerintem milyen a jó operarendezés? Ha a rendező a szöveg és a zene konstellációjából megkísérli megfejteni, hogy miről szól a történet. A rossz operarendezés pedig az, ami nem ezt teszi, hanem megpróbálja a sztorit egy az egyben színpadra állítani. A színpadra állítás és a rendezés között talán ez a különbség.

- Manapság mi a gyakoribb, a rendezés vagy a színpadra állítás?

- A magyar operarendezés általában a hagyományos "formát" követi. Ennek több oka van. Például, hogy a kultúránk inkább déli, mediterrán irányultságú, s mint ilyen, jobban kedveli az érzelmekre és kevésbé az értelemre ható dolgokat. Aztán van némi igénytelenség és felkészületlenség az emberekben. Természetesen akadnak izgalmas próbálkozások is, melyek bizonyítják: van rá igény, hogy kiszakadjon a magyar operajátszás és -rendezés ebből az állapotból.

- De egy-egy izgalmas próbálkozás könnyen kudarcba fulladhat...

- Akárcsak egy hagyományos rendezés. De ez nem baj.

- És lehet igénytelen is...

- Nem lehet. Az izgalmas próbálkozás feltétele - és most nem arról beszélek, hogy valaki egyszerűen "avantgárdkodni" kezd -, hogy valaki valami újat akar, olyat, ami eddig még nem volt. És ezért keményen meg is dolgozik. Ha esetleg kudarcot vall, nem baj. Ő akkor is megdolgozott érte. Igénytelenek azok a zenés előadások, melyek úgy készülnek, hogy a rendező tisztában van azzal, hogy miként lehet eladni a darabot, és csak ezt tartja fontosnak. Ha a szereplők mondjuk kettőt riszálnak jobbra, kettőt balra és cigánykerekeznek, akkor azt a közönség csípni fogja. Ehhez nem kell sokat gondolkodni. Nem az a baj, ha az izgalmas próbálkozások kudarcba fulladnak, hanem az, hogy ezeket támogatnia kellene valakinek, valakiknek. Hiszen az opera drága műfaj, mindig is az volt. Amikor létrejött, akkor sem volt más, mint izgalmas próbálkozás. Akkor is mecénásai voltak, és csak a megszületése után hetven évvel jött a nyitás a nagyközönség felé. Ma is kell valaki a háttérben, legyen az az állam, a minisztérium, az önkormányzat, a szponzor. Baj, ha az újító irányzatokkal, próbálkozásokkal nem törődik senki - de ez sajnos a művészet minden területére elmondható. Éppen ezért sok színházigazgató inkább biztosra megy, "játsszuk azt, amit a nép megzabál".

- Érthető, hiszen közönségfüggő műfajról van szó.

- A közönséget nevelni is kell.

- Az viszont időbe telik.

- Így van. A gyógyszerkutatásban is finanszíroznak meddő kísérleteket, mire megszületik egy gyógyszer. Így kellene tenni a színház esetében is. Ez nem életbevágó kérdés, de be kell látnunk, hogy a mindennapi életünket, kultúránkat felettébb meghatározza, amit magunkba szívunk színházban, moziban, könyvből vagy bárhonnan.

- Nálunk sokan idegenkednek az újító kísérletektől.

- Kétségtelenül, még mindig a hagyományos sztereotípiákra épülő rendezések dominálnak, de azért van már igény az újításokra is.

- Külföldön mi a helyzet?

- Nyugaton és északon sokkal több az izgalmas előadás. Persze ez összefügg azzal, hogy például a német és az angolszász területeken filozofikusabban gondolkodnak, több a miért, több a rákérdezés...

- És ez jó?

- Ez örök kérdés. Az állandó boncolgatás egy idő után rideggé válik, kiszárad, unalmas lesz. De vajon élhetünk-e enélkül? Ha egy magyar turista elmegy Törökországba vagy Szicíliába, elájul attól, hogy ott milyen laza az élet, az olívabogyó a szájába esik, és nem kapnak szívrohamot az emberek. Ez mind gyönyörű, de tíz nap múlva hazajön. Tudja, hogy hazajön. A kérdés az, hogy tudna-e ott élni éveken keresztül. Vagy egy német városban, ahol olyan tisztaság van, hogy enni lehet a földről, és akkor jön a villamos, amikor ki van írva, szóval minden tip-top. De tíz nap után is az lenne? Fontos tehát, hogy az ember hol, milyen környezetben él, de az érdekesség szerintem abban van, ha megpróbál a megszokott mellé behozni valami mást. Engem ez izgat, és nem az, hogy folyton ugyanazt a "formát" éljem. Ugyanakkor attól, hogy sokra tartom a francia vagy az olasz konyhát, nem dobom ki a gulyásleves receptjét. A változatosság színesít, az visz előre.

- Ezért is dolgozik felváltva Magyarországon és Németországban?

- Különben unatkoznék. Viszont nem akarok olyannak látszani, mint aki eldobja magától azt, ami van, ami jó, ami régi - nem erről van szó. Éppúgy szeretem az emlékeimet, mint ahogy keresem az újabb élményeket.

- Hogyan választ operát?

- Egyrészt fontos a társulat, a helyszín és a közönség. Másrészt elmondhatom, hogy én még nem rendeztem úgy, hogy ne akartam volna megrendezni az adott darabot. Lényeges számomra, hogy a választott művel tudjak valamit mondani, ha nem tudok, csak azért, hogy pénzt keressek, nem vállalom el. Szerencsére vannak színházak, ahol megkérdezik, hogy mit ajánlok.

- A Vérnász eredetileg Szegedre készült. Változtatott valamit a 2001-es előadáshoz képest?

- Szinte még a szereplők is ugyanazok. A Vérnász az akkori lelkes, mozgékony szegedi társulatnak készült. Remélem, a csapat nem veszítette el az erejét. Hihetetlen dolgokat lehetett velük megcsinálni. Budapesten képtelenség lett volna akkor elkészíteni a Mefistofelét vagy A sevillai borbélyt, mert a közönség öt évvel ezelőtt nem bírta volna el. És az Operaház társulata sem csinálta volna meg, nem bírtam volna rávenni.

- Ez a rendezés szerepelt Münchenben is?

- Münchenben az egyik vizsgámra csináltam egy negyvenperces zanzásított változatot a Vérnászból, amiben az Anya történetét követtem végig, mellékszálak nélkül. Amit Münchenben kitaláltam, hogy az Anya és a Halál szerepét ugyanaz énekli, "átültetődött" ide. Pontosan az Anya-szál miatt (az egész róla szólt, az ő víziója volt) találtam ki ezt akkor, és ez hat erre a mostani, másfél órás előadásra is. Vagyis: az Anya és a Halál azonos személy.

- Egyben a főszereplő is?

- Az Anya mellett a Menyasszony a másik főhős, de a darab inkább az Anyáról szól. Az ő története, az ő megélése, íve.

- Mi lesz a következő új rendezése?

- Benjamin Britten A csavar fordul egyet című kamaraoperája, ami a tervek szerint januárban lesz látható a Thália Színházban. Még soha nem mutatták be Magyarországon. A Peter Grimes esetében - ami népszerű, monumentális, magával ragadó mű - is azt tapasztaltam, hogy kezdetben lapos volt az érdeklődés, és miután elterjedt, hogy nem is olyan borzalmas a zene, nem is olyan "jajderémes" az előadás, akkor jönni kezdtek rá az emberek. A csavar fordul egyet esetében Berlinben tele lenne az ezerfős színház, Budapesten ebben nem vagyok biztos. Nem panaszként mondom, ezt tudomásul kell venni. Úgyhogy a Thália ideális. Méreteiben legalábbis...

- Tanít a Zeneakadémián. Milyenek a fiatal énekesek, a növendékek?

- Azért vállaltam a tanítást, mert szeretném, ha a jövő énekesei olyanok lennének, amilyenekre nekem lenne most szükségem ahhoz, hogy meg tudjam valósítani az elképzeléseimet.

- Csak nem azt mondja, hogy nincsenek erre megfelelő énekesek?

- Azért vannak már páran, és a "régiek" közül is vannak, akikről le lehetett szedni a cukormázat, akik ki tudtak mászni az avarból. Velük nagyszerű dolgokat lehet csinálni. Valljuk be: az énekes és a színész olyan értelemben prostituált, hogy neki azt kell szolgálni, aki felette áll, mert ebből él. Egy igénytelenebb, lustább színházvezető alatt pedig - zeneileg és színészileg is - könnyen "amortizálódik". Egy ideig megpróbál küzdeni ellene - vagy otthagyja, vagy nem -, de soha nem történik meg, hogy egy társulat kiköveteli magának azt a színvonalat, amire szüksége lenne. Egyenként panaszkodnak a művészek, de soha nem fognak össze, vagy csak nagyon ritkán.

- Miért vállalta a Budapesti Őszi Fesztivál művészeti vezetését?

- Miután Máté Péter, a fesztivál igazgatója lemondott, megkerestek. Amit ő csinált, azt én nem tudtam teljes egészében vállalni, csak a művészeti vezetést. Elképzelhető, hogy később kottaállványokat is fogok pakolni, de alkudozni, szerződéseket kötni nem lennék képes. Azért vállaltam, mert úgy gondoltam, hogy az őszi fesztivál haldoklik. Úgy éreztem, van bennem annyi lendület, hogy emiatt majd többen odafigyelnek rá. Izgatott továbbá, hogy esetleg olyan dolgokat is meg tudok csinálni, szervezni, amelyekre eddig nem volt módom. Lehetővé tehetem, hogy valaki valamiben kipróbálja magát. Ezt nem úgy kell érteni, hogy atyaúristenkedni szeretnék, hanem hogy ami eszembe jut, az megvalósulhat. Jó, ha kortárs alkotókkal találkozhatok. Hajt a kíváncsiság, az emberekben pedig leginkább az érdekel, hogyan gondolkodnak.

- Sikerült kapcsolatba lépnie új alkotókkal?

- Persze. Kitaláltam például, hogy Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány című operáját Mundruczó Kornél rendezze. Így megismerkedtem Lendvayval, aki érdekes, izgalmas hetvenéves zeneszerző és Kornéllal, aki érdekes, izgalmas fiatal filmrendező, és ott lehettem az egyezkedéseiknél. Láthattam, miben különböznek, hasonlítanak, hol térnek el vagy egyeznek a gondolataik, és ez engem is előbbre visz. Kezdetben érdekes volt a fesztivál szervezése, aztán fárasztóvá vált, most pedig rettenetesen élvezem, hogy a finisben vagyunk, mindjárt megszületik a gyerek.

- Fesztivál jelen időben - olvasható a szórólapon. Mégis választottak mottót?

- Ez nem mottó, hanem inkább a fesztivál jellegének megjelölése.

- A jelen idő a kortárs kifejezés helyett szerepel?

- Bizonyos értelemben. Nem akartuk a kortárs összművészeti fesztivál kifejezést használni.

- Miért nem?

- Ha leírjuk, hogy kortárs, attól az emberek hátraszaltót dobnak. Mit jelent ez a szó? Mire használjuk? Kortárs darab-e mondjuk egy, a Vidám Színpadra írt kabaré, aminek az a címe, hogy Az anyósom a hűtőben? Semmi baj nincs vele, csak kérdés, hogy része lehet-e egy kortárs művészeti fesztiválnak. Ma élő szerző írta. De ettől ez kortárs színházi esemény? Vagy mondjuk valaki musicalt ír Gizella királyné történetéről, mert jobb nem jut az eszébe - ez része egy kortárs művészeti fesztiválnak? Érezzük, hogy nem az. Akkor mi az? Éppen ezért akartam kikerülni ezt a szót.

- Mit ajánl a programok közül?

- Mindent. Jön például Steve Reich és az angol Arditti kvartett. Nyitni szeretnénk a dzsessz, az underground zenei irányba. Úgy gondolom, nem ártana, ha a kortárs zeneszerzők meghallgatnák például, hogy a DJ-k hogyan gondolkodnak a zenéről. Mert izgalmas, sajátos zenei szerkezet, dramaturgia az övék. Nem ad hoc baromkodás, hanem valami, ami megtermékenyítheti a kortárs gondolkodást, ahogy évtizedekkel ezelőtt a dzsessz vagy az afrikai ritmusok beáramlása tette. Jó lenne ezt észrevenni, tanulmányozni. Nem kell szeretni, Mozarttal egyenértékűnek tekinteni, de érdemes odafigyelni rá. Érdekesnek ígérkeznek a Ligeti-madrigálok,találtunk hozzájuk egy izgalmas helyszínt, a Rudas török gőzfürdőjét. Nem okostojásként, hanem élményként kell zenét hallgatni, és ez szerintem az lesz. A táncprogramok közül kiemelkedik a Cirkus Cirkör újbóli fellépése Magyarországon. Másik szívügyünk - ami saját erőnkből valósul meg - Bud Blumenthal két táncosra komponált előadása Szenegálból. A hamburgi Thalia Theater Molnár Ferenc Liliomját mutatja be sajátos felfogásban. Az ARC-cal társulva köztéri szoborpályázatot írunk ki, így - kuratóriumi döntés alapján - a jövő őszi fesztiválon már szoboravatókat tarthatunk.

- Az említetteken kívül milyen helyszínek lesznek még?

- Rengeteg. Terjeszkedünk, hogy ne csak a kortárs művészeti bugyrokban jelenjünk meg, hanem menjünk picit az aranycirádák közé és kocsmai hangulatba is. Mindezt segíti az off-program. Szeretnénk dzsesszéjszakát szervezni Budapesten: buszjárattal lehetne egyik kocsmáról a másikra menni és zenét hallgatni. Lesznek meglepetésprogramok: váratlan helyszíneken váratlan dolgok történnek.

- Amikor elvállalta a fesztivál művészeti vezetését, azt mondta, a sikeres működés feltétele, hogy egy-két évre előre tudjanak szervezni. Tudnak?

- Elkezdtük, de nagyon nehéz, és ennek csak az egyik oka a pénzhiány. Megpróbálom az alkotói habitusommal leküzdeni, hogy erre vagy arra nincs pénz, mondván: nem baj, akkor is csináljuk, majd lesz valami. Másrészt azért nehéz, mert a magyar helyszínek gazdái és a hazai partnerek nem igazán tudnak előre tervezni. Márpedig ha egy színház nem tudja megígérni, hogy jövő október 19-én odaadja a termet, akkor nem tudom lekötni arra az időpontra mondjuk azt a francia tánccsoportot, amit szeretnék. Ezek a biankók megnehezítik a helyzetet. Minden "majd meglátjuk, mi lesz" alapon működik.

- Meddig vállalta a fesztivál vezetését?

- Határozatlan időre. Ha úgy érzem, nem tudom csinálni, abbahagyom. Azt is kértem, hogy jelezzék, ha nem elégedettek velem. Kedvemet lelem benne, majd kiderül, jól csinálom-e vagy sem. Olyan ez, mint megrendezni egy darabot: vagy sikered lesz, vagy nem, de csinálni nem rossz.