Pandora, Gabriella

Két magányos zenész

2003.09.18. 00:00

Programkereső

Egyik nap Schubert szimfóniát játszunk, másik nap Beethovent, döbbenetes, hogy alig néhány hang után mennyire más ez a két egyéniség. Schubert leír egy hangot, majd onnan feljebb lépked, emelkedetten, rajongva. Beethoven leír egy hangot, azonnal lejjebb lép, drámaian, sötéten.

Lehet, hogy Schubert beethoveni szimfóniát akart írni, amikor a hatalmas arányú kilencediken dolgozott. Mégis minden téma schubertesre sikerült: vágyakozó, magányos, szerény dallamok ezek. Ez a líra csupa reménytelen rajongás vagy rácsodálkozás. A táncdallamok külvárosi kocsmába valók, az indulókat mintha egy magányos vándor dúdolgatná.

Elkezdődik Beethoven negyedik szimfóniája, és azonnal megérezzük egy démoni óriás jelenlétét. Az alvilágba szállunk le vele, ahol hatalmas tüzek lobognak, minden keretet szétfeszítő energiák. Ez a magány másról szól: a véletlenül emberek közé keveredett gigász végtelen magányáról, lázadásáról, kitörni vágyásáról.

Mit tehet az előadó? Schubertnál rá kell hangolódnunk az áhitatra, a lelkesedésre, időnként kiruccanva a kocsmai mulatozás hangvételébe. Beethovennél szét kell fűrészelni a hegedűt, őrjöngeni, átkozódni, suttogni, kitárulkozni. Sőt ennél tovább léphetünk: megérezhetjük, és ha sikerül, átadhatjuk Schubert Beethoven iránti imádatát, másrészt megszólaltathatjuk Beethoven titkos vágyát: minden magányos óriás szeretne egyszerű ember lenni. Ez néha sikerül is, erről szól a negyedik szimfónia már-már kedélyes utolsó tétele.

Ma este izgalmas kísérlet lesz: a koncerten a Schubert szimfóniát játsszuk, de előtte egy órán keresztül Beethovent próbálunk. Talán segít ez, hogy megérezzünk valamit a két ember kapcsolatából. Állítólag soha nem ismerkedtek meg. Schubert egyszer összeszedte bátorságát és elment a nagy emberhez, de a találkozó nem jött létre. Beethoven 1827-ben meghalt, Schubert egy évvel később, 1828-ban.