Árpád

Panaszok helyett identitásötletek

2003.09.30. 00:00

Programkereső

Bence Ottó, a Hungarofest új igazgatója szerint ez a médiarokokó kora, azaz túlburjánzanak a vizuális formák, különösebb értéktartalmak nélkül.

Akár tetszik nekünk, akár nem, abból kell kiindulni, hogy Nyugat-Európában jóval kevesebbet tudnak rólunk, mint mi őróluk. A magyar szellemi élet nagyjai minden korszakban közvetíteni próbálták a nyugati kultúra értékeit. Mára szerencsére fordított folyamat is elindult: Márai Sándor mellett Kertész Imre, Konrád György és más magyar szerzők művei is jelen vannak a nyugati szellemi életben. Általuk egy határozottabb országkép rajzolódhat ki. Ezt a lehetőséget kellene bővítenünk – határozza meg törekvéseinek kiindulópontját Bence Ottó, a hazai és külföldi kulturális rendezvényeket szervező Hugarofest közelmúltban kinevezett új igazgatója. Személyében a kulturális tárcához tartozó szervezet élére olyan szakember került, aki harmincnyolc éves korára már sokféle tapasztalatot szerzett a kulturális életben.

– Ha másként nem, a televíziózással közelebbi kapcsolatba kerülő közreműködőként érzékelnem kellett, hogy a kilencvenes években hogyan szorult egyre inkább perifériára a kultúra a médiában – mondja az utóbbiról. – A hagyományos műformák kezdtek eltűnni, az ezzel foglalkozó műsorok pedig mindinkább az éjszakába tolódtak. A folyamat nemcsak a televíziózásra és koránt sem csak Magyarországra volt jellemző. Nyugat-Európában, így Németországban is a kultúra hanyatlásáról beszéltek. Ez a kritika azonban komoly elméleti alapokra, előzményekre épül.

A szakember itt elsősorban a híres frankfurti filozófiai iskola nagy alakjaira, Adornóra, Horckheimerre utal, akik a múlt században erőteljes hatású elemzésekben mutattak rá a kultúra áruvá válásának árnyoldalaira. Sokan e folyamat betetőzéseként élték meg a nyolcvanas évek Németországában a kereskedelmi televíziók előretörését, amely az úgynevezett infotainment – az érdekes sztorivá alakított, szórakoztató hírek – uralkodóvá válását hozta. Ennek alapján a föltételezés az volt és ma is az – véli Bence –, hogy az infotainment kiszorítja a hagyományos műfajokat, és ezzel elfedi a közönség, a társadalom és a kultúra közötti viszonyt. Tegyük hozzá, a folyamatot napjainkig akár a reality show-k különböző változataiig nyomon lehetne kísérni. Bence itt szükségesnek tartja megjegyezni, hogy erről ellentétes felfogás is létezik. Vannak ugyanis, akik az infotainment-ben pozitív vonást is fölfedeznek, a kultúra demokratizálódását látják benne. – Nem szabad megfeledkezni arról sem – teszi hozzá –, hogy a ’68-as lázadó nemzedék éppen hogy erőteljes bírálatot fogalmazott meg annak idején a hagyományos polgári kulturális értékhierarchia ellen.

A kultúra általános hanyatlásáról megfogalmazott tétel tehát roppant árnyaltan közelíthető meg. Bence Ottó azt szerette volna megtudni Berlinben, mi történt valójában a kultúrával az utóbbi tizenöt évben, és ehhez elsősorban a nagy hatású Spiegel és a Focus című hetilapokat, továbbá az ugyancsak emblematikusnak számító országos napilapot, a Süddeutsche Zeitungot tanulmányozta.

Az a véleménye alakult ki, hogy egyfajta médiarokokó korszak következett be, amelyben túlburjánzanak a vizuális formák, különösebb értéktartalmak nélkül. Mindazonáltal az a meggyőződése, hogy e tények ellenére nincs értelme a kultúr-pesszimizmusnak vagy a „panaszkultúrának”, mert e rokokó után újfajta klasszicizálódás folyamata fog elindulni. A mai túlburjánzás idővel lenyugszik. Amit azonban kultúraszervezőként feltétlenül figyelembe kell vennie: minden a médián keresztül áramlik. Ehhez kell megtalálni az új formákat, tartalmakat, amelyekkel egy ország kulturális arca megmutatható.

Mindenekelőtt fel kell mérni a célcsoportokat, a befogadói rétegek igényeit, és a szerint kell hozzájuk szólni – fogalmazza meg. De fel kell tenni azt a kérdést is, hogy az Európai Unió, amelyhez csatlakozunk, jelent-e kulturális értéktartalmat, és ha igen, milyet. Hiszen Magyarországnak egyrészt új környezetben kell hitelesen bemutatnia magát, egyszersmind hozzá kell járulnia az összeurópai identitás formálásához. Úgy véli, ehhez a nem könnyű feladathoz most még megvan a hazai szellemi potenciál.

Bence határozott, aktív, kezdeményező szerepet szán a Hungarofest révén – és sok más intézmény segítségével – Magyarországnak az összeurópai értékek fölhalmozásában. Szerinte a hagyományos nemzeti értékek köréből az európai színtéren nagy hangsúlyt kell adni a formabontó, avantgárd irányzatoknak, amelyek eredendően magyarok, bennünket fejeznek ki, de az európai tradíciókra is támaszkodnak. Ilyen a hagyományos művészeti ágak közül például a zenében a Bartóktól Ligetiig terjedő vonulat. Emellett új összeurópai rendezvényekről, produkciókról szóló ötletekkel kell előjönni. A szakember kezdeményezne például egy nagy európai hajóutat, amelyen az újonnan társult és a régi uniós tagországok művészei, jeles gondolkodói, szellemi vezéralakjai vennének részt. Az út során műalkotások születnének, és szellemi párbeszéd alakulna ki arról, milyen kulturális tartalmakkal képzelhető el az európai identitás. A vitákat és műalkotásokat hetente közvetítené a média – újságírók, televíziósok is lennének a hajón. Egy másik ötlete, hogy egy nagy európai vándorkiállítást hozzanak létre a földrészen élő kisebbségekről. Róluk, különösen a most csatlakozó államokban élőkről nincs kialakult képe az európaiak többségének. – Tudom, hogy az ilyen nagy projektekhez sok pénzre van szükség, de ez előteremthető, hiszen intézményes források is léteznek hozzá. És megfigyeltem, mennyire örülnek az európai adminisztrációban, ha valaki nemcsak szép szavakban hivatkozik nemzeti kulturális érdekeire, hanem végre konkrét javaslatokat tesz összeurópai érdekű programokra is – jegyzi meg. Hozzátéve: az összeurópai rendezvényötletek kidolgozására Neuron néven külön irodát állítana fel.

Bence jónak tartja a külföldi magyar évadok gyakorlatát, amit nagy vándorkiállításokkal egészítene ki. Dédelgetett tervei közé tartozik egy, az oszmán birodalom hosszú európai jelenlétét bemutató történeti kiállítás, amelyet bizonyára nagy érdeklődés fogadna Berlinben, Varsóban, Párizsban és talán más városokban is – különös tekintettel a Törökország EU-tagságáról zajló vitákra. Hasonló reprezentatív tárlatot képzel el a magyarországi és a térségi szecesszióról vagy a számítógép történetéről, különös tekintettel Neumann Jánosra. Úgy véli, a külföldi célországokban a fiatal közönséget elsősorban a kortárs magyar képzőművészettel és tárgykultúrával lehetne megszólítani. A jövőre megrendezendő holland és orosz évad után német, spanyol és kínai magyar kulturális évad megrendezését javasolja. Úgy gondolja, eddig túlságosan sok rendezvény volt e programok keretében, ezután elég lenne két-háromszáz esemény – két-három nagyszabású megmozdulással –, de jobban meg kellene keresni, melyek azok az áttöréspontok, ahol eleven érdeklődés várható.

Az új igazgató a Hungarofestnek további feladatot szánna fiatal művészek külhoni menedzselésében. Szeretné, ha javaslatára az állam öt-tíz évre beszállna ebbe a munkába, vállalná új „kulturális márkák” külföldi bevezetését. Ebben esetleg a kinti Collegium Hungaricumok is közreműködhetnének. – Ne csak kampányjelleggel, hanem folyamatosan épüljön ki kapcsolat a legkülönbözőbb európai fesztiválokkal, ahová próbáljuk „eladni” a művészeinket – szorgalmazza.

Végül megjegyzi, mindebben a csatlakozó országok között kemény verseny várható, ezért alaposan fel kell készülni, profi vezetéssel kell helytállni. Öt évre kapta kinevezését, reméli, másfél-két év múlva már láthatóak lesznek azok az összeurópai programok is, amelyeket kezdeményezni fog.