Lázár, Olimpia

Reinitz-dalok a színpadon

2003.10.27. 00:00

Programkereső

Hatvan éve halt meg a szecesszió nagy zenei egyénisége 1911-ben, amikor két rövid életrajza is nyilvánosságra került, már a budapesti kávéházakban és kabarékban is jól ismerték, mint zeneszerzőt és kritikust.

Ekkor már négy esztendeje, hogy Nagy Endre kabaréjában Heine- és Béranger-dalaival megszólalt. Ennek a különleges, pesti kabarénak igen nagy szerencséje volt, hogy egyidejűleg három ötletgazdag muzsikusra is szert tehetett: Szirmai Albert, Nádor Mihály és Reinitz Béla voltak azok, akik – akárcsak Nagy Endre az esti szórakoztatás sajátos pesti modorában –, ők a muzsika pesti ízességében teremtettek újat. Amikor pedig Nagy Endre sort kerített Reinitz Ady-dalainak bemutatására, egyszerre felívelt a költő és zeneszerző népszerűsége.

Reinitz Béla 1878. november 15-én született Budapesten. Apja, dr. Reinitz Márk köz- és váltóügyvéd, érdekes egyéniség, sokoldalúan művelt embert volt. Anyja Müller Laura – dr. Müller Jakab szabadkai orvos lánya –, a család és a barátok „Lóri néni”-je, érdeklődő természetű, intelligens, kedves, férjéhez és fiához okosan alkalmazkodó asszony volt. A Reinitz család az 1880–90-es években ismert, tekintélyes família volt Szabadkán. A „vidéki kallódás” során költöztek át 1910-ben Pancsovára, ahol már szegényes körülmények között laktak, majd innen Torontál-Keresztesre menekültek. Béla az elemi, majd középiskolát Szabadkán végezte, de ekkor már zenével is foglalkozott. Tizenöt évesen elnyerte a Széchenyi Istvánról elnevezett jutalomdíjak egyikét, majd egy év múlva a Palics-fürdőn tartott majálison zongorajátékával hívta fel magára a figyelmet.

Bár a családi vagyonnak csak emlékei voltak már meg, mégis lehetőséget kapott, hogy elvégezze a jogi egyetemet, s többszöri nekifutás után el is jutott az ügyvédi vizsgáig. Egyetemi évei alatt természetesen tovább foglalkozott a zenével. Bár hamarosan elbúcsúzott a jogi pályától, az ügyvédbojtárkodás időszaka mégis nagy befolyással volt életének további éveire. Itt és ekkor ismerkedett meg az ügyvédi iroda tulajdonosának lányával, Héderváry Erzsébettel, akinek Manon néven nevezve dalainak egész sorát ajánlotta, kísérője volt majdnem élete végéig. Hozzá fűződnek Reinitz élettörténetének eddig majdnem ismeretlen fejezetei.

Tíz esztendeig csak mellékesen foglalkozott a zenével. Mikor azután 1907-ben nálunk is meghonosodott a „cabaret” és a Nagy Endre színpadán az esprit és vidámság mellett hajlékot lelt az új magyar és a modern idegenköltészet, Reinitz Béla is megszólalt. A modern magyar líra muzsikusává szegődött, egyelőre Ady Endre dalosává. Negyven Ady-dalt zenésített meg, valamennyit igen nagy sikerrel adták elő a kabaréban. „Ezerkilencszáznyolcban lettem ügyvéd. Pénzem nem volt. Gondoltam, elbújok egy faluban. De nem mentem, kimentem Újpestre. Nem volt semmi dolgom. Zuboly kijött hozzám minden este aludni, hogy ne legyek egyedül, mert nem volt senkim. Egyetlen bútorom a zongorám volt. A kabarénak nem akartam dolgozni, mert Nagy Endrével összekülönböztem. Beleszerettem egy nőbe. A nőbe, aki életem sorsának a kísérője lett. Ekkor jelent meg a Vér és arany. Furcsa versek. Szerelmesek. Illettek a hangulatomhoz. Az első vers, amit megzenésítettem Én asszonyom, be jó, hogy rossz vagy. … Éreztem, hogy olyat fogok csinálni, amit később talán nem kell szégyellem.” – írta első pesti éveiről a Magyar Nemzetben.

Nagy Endre A kabaré regénye című könyvében leírja, hogy „...akárhányszor hetykén fogadkozott, hogy majd ő megmutatja, fog ő még nekem olyan kuplékat írni, mint Gábor Andor. Rémülten tiltakoztam: no még csak az kellene, hogy úgy örökítődjem meg az irodalomtörténetben, mint a legnagyobb lírai tehetségének megrontója! De amikor aztán egyszer beváltotta fenyegetését, és Párisból beküldött két kuplét, rögtön láttam, kár volt őt féltenem. Ez a két kuplé Zozo levele és Kató a misén volt.”

Reinitz betanításmódjáról, korrepetálási szokásairól számos hiteles írás maradt fenn, idézzük ezek közül ismét a Nagy Endréét: „...Papp Jancsi tanulatlan külvárosi énekes volt, amikor szerződtettem. Csinos arcú, tüzes szemű, szép szál fiú volt, hangja a maga kiműveletlenségében is leglágyabb, legnemesebb gordonkaszó. Ennek a remek hangszernek a szilaj Reinitz Béla volt a virtuóza. A kezében kaparintotta, reggeltől estig gyúrta, gyömöszölte, gyötörte a zongora mellett, amíg az ő nagyszerű Ady-dalait bele nem törte. Annak, aki a folyosóról hallotta ezeket a próbákat, Wells Moreau-doktorának kínzókamrái juthattak eszébe. Folyton állati üvöltések törtek elő a zongoraszobából. De meg kell adni, nem Papp Jancsi üvöltött, hanem Reinitz Béla.”

1915-ben három füzetben száz magyar kabarédal jelent meg. E kis alakú füzetekben lévő népszerű dalok zenéjét jórészt Reinitz Béla szerezte, aki akkortájt a leggyakrabban előadott zeneszerző a fővárosi kabarék kis színpadain. A nagyközönség számára kiadott kottafüzetekben közlik a dalok előadóit is. Medgyaszay Vilma és Papp Jancsi mellett a többi között már ott olvashatjuk Anday Terka, Gózon Gyula, Kökény Ilona, Németh Juliska, Nyáray Antal, Vidor Ferike nevét is.

1917-ben az Apollo Kabaréban bemutatták Szép Ernő és Reinitz Béla Szilágyi és Hajmási című finom és hangulatos darabját. Igen jó kritikát kapott a Modern Színpadon színre került Emőd Tamás és Reinitz Lotharingia című játéka. Nagy esemény volt a világháború utolsó szakaszában az akkor elkészült Medgyaszay Színház megnyitása. „...A műsort a Háztűznéző c. egyfelvonásos operett zárta le, amelynek kitűnő zenéjét Reinitz Béla szerezte Drégely Gábor szövegére.” De ez a vulkanikus, zseniális művész Adyn kívül Csokonai, Petőfi, Arany János, Vajda János, József Attila, Emőd Tamás, Szép Ernő, Gábor Andor, Somlyó Zoltán verseire is írt remekmívű sanzonokat, sőt a derűs, elementárisan vidám kuplék ugyancsak hozzátartoznak portréjához.

Zenekritikusi munkássága 1917. október 4-én indult: Dohnányi Ernő zongoraestjéről írt beszámolóval. Ettől fogva rendszeresen jelentek meg írásai a Világban, olykor nemcsak zenével kapcsolatban: írásai közt ott találjuk például a Nemzeti Színház előadásairól írott kritikákat is.

Az 1918–19-es évek zenei életének irányítójáról, s az ő 133 napjáról már többen megemlékeztek, ez az időszak nem a komponistáé, hanem a politikusé volt. A Tanácsköztársaság bukása után az emigráció évei következnek, amikor főleg komponálással foglalkozott. Előbb Bécs, majd Berlin, aztán Stuttgart az átmeneti állomások. A harmincas évektől újra itthon van, 1932-ben szerzői estje is kerekedik a Kereskedelmi Csarnok dísztermében.

A második világháború, a hitleri Németország győzelme napról napra súlyosbították a helyzetét. Reinitz nem kívánt részt venni az OMIKE (száműzöttek színháza) munkájában, de dalai gyakran szerepeltek a műsoron Vidor Ferike, Rózsa Vera, Spiegel Annie előadásában.

Az önmagába zárkózó zeneszerző alkotó energiái új dalokban öltenek alakot. Felizzásának legérdekesebb tanúbizonyságai Arany János balladáinak megzenésítése, sorban elővette régebbi műveit is, átdolgozta, javítgatta őket. A hozzá mindig hűséges Medgyaszay Vilma ismét Erbé Viktor névvel tűzte műsorára és szólaltatta meg dalait a Zeneakadémián 1942. március 22-én, a halálát megelőző esztendőben.

Távozását is az ő meleghangú szavai kísérték: „Vulkanikus, zseniális művész volt, aki nem tűrt ellentmondást, mikor szenvedélyes meggyőződéssel hirdette, harsogta, dübörögte zenei és irodalmi nézeteit. Halála előtt eljött a hangversenyemre, hogy meghallgassa egyik legsikeresebb kabarédalomat, a Harsányi Zsolt szövegére írt Szép asszony dalát és szellemességtől sziporkázó kupléit. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez a hangversenyem örömet szerzett a drága, felejthetetlen barátnak.”

Hatvan évvel ezelőtt, 1943. október 26-án halt meg Reinitz Béla zeneszerző, kritikus.