Árpád

A komolyzene sztárjai

2003.10.28. 00:00

Programkereső

Budapest vendége a világhírű argentin tenorista és karmester, José Cura, aki ma este, a kongresszusi központban - a Matáv Szimfonikus Zenekar közreműködésével - operaáriákat énekel és Dvorák Újvilág-szimfóniáját vezényli. A sármos énekművész példája jól mutatja: a klasszikus zenében is fontos a menedzselés és a marketing szerepe.

José Cura világkarrierjét tizenegy évvel ezelőtt egy rangos nemzetközi viadal, a Pavarotti-verseny megnyerése indította el, s az is sokat számított, hogy egy másik sztártenor, Plácido Domingo is mögé állt, saját utódjának kiáltotta ki. Cura pályája ettől kezdve villámgyorsan ívelt felfelé, amiben - vitathatatlan hangi adottságai mellett - nyilván az is döntő szerepet játszik, hogy "jól eladható” személyiség: egy egzotikus országból, a tangó őshazájából érkezett, tizenévesen testépítő bajnok volt, ma is jó megjelenésű, kedves, közvetlen. Ezek a zenén kívüli tulajdonságok, ha úgy tetszik, marketingszempontok pedig az elmúlt tizenöt-húsz évben hihetetlenül felértékelődtek. Ez a tendencia egyébként a magyar művészeknek nem kedvez; komolyzenei életünk szereplői - néhány kivételtől eltekintve - ugyanazzal a problémával küzdenek, mint a hazai borok: maga a "termék” kiváló, a hatékony marketing azonban hiányzik.

Itthon a zenei előadóművészek menedzselését évtizedeken át az állami tulajdonú, monopolhelyzetben lévő Interkoncert bonyolította, ez a vállalat azonban a rendszerváltás után magántulajdonba került, részvénytársasággá alakult, majd - néhány év vegetálás után - 1997-ben végelszámolással megszűnt. Sánta Zoltán kulturális menedzser, az Interkoncert utolsó igazgatója szerint hiba volt bezárni a céget, mert bár a zenészek körében nem örvendett nagy népszerűségnek, és sokan "belügyi fiókszervezetként” tartották számon, felhalmozódott egy olyan know how és nemzetközi kapcsolatrendszer, ami hat évvel ezelőtt a szó szoros értelmében szemétkukába került. Sánta Zoltán szerint az igazán piacképes magyar zenészek már régóta nyugati menedzsmenttel rendelkeznek, mert Budapestről nem lehet felépíteni egy sikeres nemzetközi karriert. Ehhez hiányzik a működőképes kapcsolatrendszer, a zenei intézményeknél, fesztivál- és koncertszervezőknél meglévő beépített emberek, akik évekre előre tudják, mikor milyen produkcióra, milyen életkorú és zsánerű művészre lesz szükség.

Egyik legsikeresebb zenei együttesünk, a Budapesti Fesztiválzenekar Európában saját magát menedzseli, ügynökségekkel csak a Távol-Keleten és Észak-Amerikában dolgozik együtt. Körner Tamás, a zenekar igazgatója szerint "nem arról van szó, hogy sajnáljuk azt a 10-15 százalékot, amit egy közvetítő elkér, hanem két évtizedes tapasztalatunk szerint sokkal eredményesebb a közvetlen kapcsolatfelvétel”. Körner úgy látja, az impresszáriók "konfekcióruhával” dolgoznak, ők viszont testre szabott ajánlatot tudnak adni, amit a koncert- és fesztiválszervezők általában nagyra értékelnek. Körner Tamás szerint az elmúlt időszakban megfigyelhető, hogy "a turnék egyre rövidülnek, az árverseny pedig egyre élesebb”.

Héja Domonkos karmester, a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar vezetője az ország egyik legismertebb muzsikusa, pedig még nincs harmincéves. Pályájának nagy lendületet adott, hogy néhány éve megnyerte a Magyar Televízió nemzetközi karmesterversenyét. Mégis szkeptikus, amikor a versenyekről kérdezem: jó néhány olyan esetről tud, amikor a zsűritagok vagy más érdekcsoportok előre leosztják a kártyákat. Tapasztalata szerint olyan versenyen nem is szabad elindulni, ahová nem engedik be a közönséget. "Nem szeretnék lobbicsoportokhoz csatlakozni, nem akarok beállni a sorba. Lehet, hogy még túl fiatal és naiv vagyok, de hiszek benne, hogy egyszer mindenki a méltó helyére kerül” - mondja.
Nem ilyen optimista a neves brit zenei szakíró, Norman Lebrecht, aki néhány éve, Művészek és menedzserek, avagy rekviem a komolyzenéért című könyvével nagy vihart kavart. "Szomorúsággal tölt el, hogy azok a jóslatok, amelyeket a könyvben megfogalmaztam, nemcsak be-, hanem alaposan túl is teljesültek.

Az elmúlt években gyakorlatilag összeomlott a hanglemezkiadás, de a koncertrendezés is súlyos válsággal küzd. Vétkesek a menedzserek, akik azt gondolták, hogy a klaszszikus zenét pontosan ugyanúgy lehet kezelni, mint a showbiznisz más üzletágait. Bizonyos mértékig a művészek is felelősek, akik az egzisztenciális szempontokat az összes többi fölé helyezik, s szép lassan feladják álmaikat, aztán már az erkölcsi tartásukat is” - mondja a brit szakember.