Lázár, Olimpia

Folyamatzene

2003.10.31. 00:00

Programkereső

Steve Reich az ideológiamentességről és új videooperájáról Az őszi fesztivál egyik díszvendége volt Steve Reich, akinek az UMZE kamaraegyüttes és az Amadinda ütőegyüttes három művét adta elő október 21-én a Zeneakadémián, a szerző részvételével.

A világhírű amerikai komponista idehaza is nagy népszerűségnek örvend a koncertlátogatók körében. Az Új Zenei Stúdió 1977-ben, a 180-as Csoport 1985-ben látta vendégül Reichet, a rendszerváltás idején pedig az Amadinda és a 180-as Csoport húsz koncerten mutatta be az addigi Reich-életmű fő darabjait.

A Zeneakadémia "csordultig" megtelt nagytermében a következő művek hangzottak el: az 1971-es Drumming (Dobolás) első része, a Tehillim, e zsoltárrészleteket tartalmazó vokális darab és a Music For 18 Musicians (Zene 18 muzsikusra), amellyel Reichnek 1976-ban sikerült megvetnie a lábát a koncerttermek világában, és amelyért 1999-ben Grammy-díjat kapott. 1973-ban még botrányba fulladt a hangversenye a Carnegie Hallban: a közönség két táborra szakadva pfujolt és éljenzett.

Reich az úgynevezett minimalista vagy repetitív zene egyik legnagyobb képviselője, aki a hatvanas években teremtette meg az új műfajt - és annak elméleti-ideológiai alapját - három másik amerikai komponistával, Philip Glass-szal, La Monte Younggal és Terry Riley-val. Bár négyüket egy kalap alá szokták venni, mindegyikük egyéni zenei világot hozott létre. Reich folyamatzenének nevezte el muzsikáját, amelynek lényegét először 1968-ban fejtette ki A zene mint folyamat című esszéjében. Egyesek szerint ez a XX. század egyik legnagyobb hatású zeneelméleti írása. "A zenei folyamat előadása vagy hallgatása közben az ember egy rendkívül felszabadító és személytelen rituáléban vesz részt. A zenei folyamatra koncentrálva lehetővé válik az a váltás, hogy az ember önmagáról vagy a másikról elfeledkezve a kint (vagy bent) rejlő személytelenre irányítsa a figyelmét" - írja a híres esszé végén Reich.

A koncert másnapján, hazaindulása előtt a művész mindazonáltal arról beszélt lapunknak, hogy elvet mindenfajta ideológiát és ideológiagyártást. Ha zenét szerez vagy hallgat, a két fülére és az intuíciójára hagyatkozik, semmi másra. "Zeneszerző vagyok, és nem filozófus" - mondja Reich, majd hozzáteszi, hogy zeneelméleti írásainak tavaly megjelent gyűjteményében semmiféle mögöttes világszemlélettel, filozófiával nem foglalkozik, csupán a komponálás kérdéseivel.

Reich úgy véli, hogy az amerikai minimalista zenéről szóló első mélyreható tanulmány, amelyet Wim Mertens, a belga komponista és zenetudós írt 1980-ban, és amelyben a szerző nagyon határozott elméleti-ideológiai hátteret rajzol fel, elvéti a dolog lényegét. "Ha egy zeneszerző filozofál, kötözni való bolond" - magyarázza Reich. "Ez persze nem azt jelenti, hogy ne foglalkoztatna számtalan probléma, de csakis szólamokról, ütemekről, hangszerelésről, hangosításról, és még hosszan sorolhatnám. Hiszen ebből áll az életem. Mert miről írt Bach, a nyugati civilizáció legnagyobb zeneszerzője? Hogy több tűzifára van szüksége, hogy több pénzre van szüksége, meg hogy jobb énekest kell találnia - mondja Reich, majd hozzáteszi: Nagyon egyetértek Wittgensteinnel, mert világosan megmondta a diákjainak, hogy köldöknézés helyett szerezzenek maguknak valami tisztességes munkát, amivel másoknak is hasznára válhatnak. Ez szerintem az igazi filozófia."

Reich legutóbb megjelent műve, a Three Tales című videoopera, amelyet feleségével, Beryl Korot-val írt, a XX. század kétarcúságát mutatja be. A videoművésszel már írt egy operát The Cave címmel, amely a bibliai Ábrahámról és családjáról szól. A Three Tales a technikai civilizáció három meghatározó eseményét idézi fel. Az első "mese" arról szól, amikor a Hindenburg léghajó 1937-ben New Jersey-ben lezuhant. A második történet főszereplője az atombomba, de nem Hirosima és Nagaszaki jól ismert borzalmát választotta témául a szerzőpáros, hanem a csendes-óceáni Bikini-atollon végzett próbarobbantásokat. Sokáig nem tudták, hogy mi legyen a harmadik történet, aztán 1997-ben az egész világot bejárta a hír, hogy megszületett az első klónozott bárány, Dolly. Ez a rész híres tudósokkal - így James Watsonnal, Rodney Brooksszal és Richard Dawkinsszal - készített interjúkra épül, ahogyan Reich Different Trains című darabja is interjúkat tartalmaz. "Ha egy zeneműnek szövege van, akkor az a mű arról szól, amiről a benne foglalt szöveg" - mondja Reich. "A Desert Music című darabom például William Carlos Williams költészetét villantja fel, mivel versrészletei hangzanak el benne. A Tehillimben, amikor azt éneklik, hogy "Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat", akkor a zene erről szól. Ha viszont nincsen szöveg, a zene önmagáról szól. A IX. szimfóniába például sok mindent bele lehet képzelni, hatalmas gondolatokat és eszméket, de szerintem az a lényeg, ahogyan Beethoven egyetlen vezérmotívum variálásával tökéletes zenei egységet hozott létre" - vallja az amerikai komponista, határozottan letéve voksát a zenei világ örökre eldöntetlen vitájában. A fiataloknak pedig azt tanácsolja, hogy olvassanak kevesebbet, és hallgassanak több muzsikát.