Etelka, Aletta

José Cura – a „jövő tenorja”

2003.10.31. 00:00

Programkereső

Végre egy modern művész, aki tudja, hogyan kell megszerettetni a közönséggel a zenét! Végre egy jóképű operaénekes, aki hihetővé képes varázsolni Cavaradossi forradalmi lendületét, Sámson energiáját, Alfréd szerelmi tüzét, Otello esztelen féltékenységét. Hogy történetesen latin amorózó külsővel bír, éppoly isteni adottság, mint bársonyosan fénylő hangja, művészi eredetisége, életörömtől kicsattanó lénye, szuggesztív színpadi játéka.

Örömmel vegyes csalódással értesültem néhány nappal elutazásom előtt, hogy a televíziónak szánt veronai operajátékok-riportban nem sikerül megszólaltatnom José Carrerast. Az utolsó pillanatban lebetegedett, „egy bizonyos” José Cura ugrik be helyette, a Zeffirelli rendezte Carmen Don Joséjának szerepében. A csalódottság mérlegét „erősítette” a műsor főszerkesztőjének szkeptikus megjegyzése: „Carréras helyett Cura?! – egyáltalán ki az?” Ám Veronába érve, az előadást látva, a riportot elkészülte után – boldog voltam. Ma is, ha felidézem a varázslatos estének ámokfutását: a veronai Aréna katakombaszerű labirintusát, a zsebkendőnyi öltözőt, a csuromvizes ingben, lesminkelésre készülő Cura mély tüzű tekintetét, a lényéből áradó mosolyt, a kedélyes invitálást, hogy „Jöjjenek csak be, essünk túl rajta rögtön!” És miközben a terebélyes öltöztetőnő Don José szakállának levételével bajlódik, az ifjú maestro a született sármőrök közvetlenségével válaszol kérdéseimre. Cura Puccini-árialemezével kezdtük a beszélgetést, amit Domingo dirigált.

– Domingót a tökéletes művészek közé sorolom. Kapcsolatunkban fontos szerepe van Puccini zenéjének. A Domingo-énekverseny óta, amit 1994-ben megnyertem, figyelemmel kíséri a pályafutásomat. Többször énekeltünk együtt a Torre del Lagó-i Puccini-fesztiválon, lényegében ez adta az ötletet a Puccini-áriaalbum megjelentetéséhez.

– Gyakran felmerül manapság kettejükkel kapcsolatban az utódlás kérdése…– Lehet, hogy az újságok számára jó fogás, mert növeli a példányszámot, ha ilyen szalagcímek jelennek meg, de számomra elfogadhatatlan. Mindenkinek vannak példaképei az életében, de minden művésznek eltökélten a maga útját kell járnia.

– Verona bizonyára kedves emlékeket idéz önben, hiszen 1993-ban az Arénához kötődik itáliai debütálása. És akaratlanul is felmerül az ön Don José- alakításával kapcsolatban egy másik legendás név: José Carrerasé…

– Don José szerepét korábban a San Franciscó-i operában énekeltem. Maximálisan tiszteletben tartom Carreras művészi kvalitásait, de mindenkit a saját művészetéért kell elfogadni. Remélem, nem hangzik nagyképűen, de számomra nem mérce, ha bárkihez hasonlítanak. Franco Zeffirelli is ezen az állásponton van, máskülönben nem szerződtetett volna.

A fenti beszélgetés 1997 nyarán zajlott, Cura debütálásának évében a milánói Scalában Ponchielli Giocondájában. Győzelmes év volt ez az operaénekes számára, hiszen akkor énekelte először koncertszerű előadásban Claudio Abbado vezényletével az Otellót. „José Cura: új Otello született” – írták róla az újságok.

A magyar közönség immár a huszonegyedik század tenorjaként köszönthette az Erkel Színházban az argentin tenort, aki azóta is visszatérő vendége a magyar operaszínpadoknak. Idén augusztus 20. alkalmából vendégszerepelt a szegedi dóm színpadán kedvenc szerzőit tolmácsolva, október 28-án pedig romantikus áriaestet ad elő, valamint Dvorák 9. Szimfóniáját vezényeli a Budapest Kongresszusi Központban.

Mint minden nagyívű karriert befutott művészt, így Curát sem kerülték el a mendemondák. Egyes életrajzok tanúsága szerint Argentína body-building-bajnokaként vált közismertté. Mindebből saját bevallása szerint annyi igaz, hogy szereti a sportokat, a testépítést, a kung-fut, a futballt, a lovaglást és a rögbit. És mint minden nagy formátumú művész, ő is végigjárta az élet iskoláját. Argentína második legnagyobb városában, Rosarióban született. Tizenkét évesen kezdett zongorázni, gitározni és énekelni. Kezdeti repertoárján popzene, dzsessz és spirituálék éppúgy szerepeltek, mint operaáriák. „Nem kell túlságosan misztifikálni a zenét. A maga korában Mozart volt az első bárzongorista” – mesélte a rá jellemző könnyedséggel, amikor sokoldalúságát, zenei műveltségét dicsérték. Ma is szívesen komponál, két ária között pedig felemeli a karmesteri pálcát. Az idei évet javarészt szimfonikus koncertek vezénylésének szentelte Bécstől Sydneyig, Brahmstól Beethovenig.

A Buenos Aires-i zeneakadémia elvégzése után évekig kórusban énekelt, és nem is mutatkozott közeli lehetőség. arra, hogy szólistakarrierbe kezdjen. Igazi vakrepülést hajtott végre, amikor 1991-ben úgy döntött, mindent elölről kezd és átköltözik Európába. Harmincéves volt akkor, ráadásul családos férfi: karon ülő gyermekkel és egy ambiciózus feleséggel, Jacqueline-Marie Diesszel, aki jelenleg José Cura madridi székhelyű ügynökségét, a JC Productionst vezeti. Ajánlólevelet is vitt magával, otthoni tanárától, Horacio Amauri karmestertől. Így hát első útja Vittorio Terranova tenorhoz vezetett, aki pedagógusként az olasz melodrámai stílus elsajátításának kiváló szakembere. „Olyannyira kiváló – emlékszik rá vissza Cura, hogy két év múlva már Triesztben mutatkoztam be az olasz közönség előtt.” Ki fedezte fel José Curát, kié az érdem? Az olaszok természetesen a maguk javára írják a dolgot, míg a nemzetközi sajtó a nevezetes Domingo-énekversenyhez köti a jeles dátumot, az új énekesnemzedék legtöbbet ígérő tehetségének felfedezését.

„Nem robbantam be üstökösként. Hosszú évek kemény, céltudatos munkájának és elszántságának a gyümölcse, hogy megszólíthatom az embereket a zene nyelvén. A sikerek, a hírnév, a pénz, a rivaldafény nem tettek elbizakodottá… Verdi és Puccini zenéje indítottak arra, hogy operaénekes legyek. Több drámai szerepet szeretnék még elénekelni, mert nagyon foglalkoztat a drámai hősök lélektana. Karmesterként is rengeteg tanulnivalóm van még. A tökéletességet célzom meg, nem érem be kevesebbel” – vallja magáról.