Lázár, Olimpia

Sikeres a gyarmati dalegylet

2004.01.14. 00:00

Programkereső

A balassagyarmati Nemzetközi Muzsikustáborok sikerének könyvelhető el, hogy az Ipoly- parti város dalegylete meghívást kapott a berlini Shauspielhausba.

Balassagyarmat koncertlátogató közönsége nemrég ünnepelte a városi dalegylet alapításának 140., valamint a Rózsavölgyi Márk Állami Zeneiskola alapításának 40. évfordulóját.

A kettős zenei ünnepről Ember Csaba, a Balassagyarmati Dalegylet karnagya, a zeneiskola igazgatója elmondta: a dalárda alapításának centenáriumán, a salgótarjáni zeneiskola fiókintézeteként nyolc tanárral, és 114 növendékkel indult az Ipoly-parti városban a zeneiskolai képzés. Az Óváros téri intézmény 1966-ban önállósodott, a balassagyarmati zeneszerző nevét harminc éve vette fel. Az egykori zenei fiókintézet évek óta kihelyezett zenei oktatást folytat a környező települések iskoláiban. A Rózsavölgyi Márk Zeneiskola mintegy húsz zenei tanszakán negyvennél több zenepedagógus közel ezer diákot tanított, az utóbbi években a képzőművészeti, valamint drámapedagógiai tanszakokkal tették teljesebbé a művészeti képzést.

Az iskola harmincöt éves története alatt százötven tanárt és több mint hatezer növendéket jegyeztek be krónikájukba. Zene határok nélkül címmel 1987-től folyamatosan szerveznek nemzetközi muzsikustábort, amely hét éve zenei fesztivállá fejlődött. A zenei kurzus és koncertsorozat Japántól Németországig több mint tíz ország muzsikusait vonzza. A közös zenélés sikerének köszönhető a Balassagyarmati Dalegyletnek szóló berlini meghívás: ősszel a Shauspielhausban többek közt Beethoven karfantáziáját, valamint Carl Orff: Carmina Burana című művét adják majd elő, amivel már nemzetközi sikereket arattak. A kórus hazai koncertterveiben kiemelkedik a május elsejére tervezett, Nógrád megye énekkarainak bemutatkozását szolgáló kórustalálkozó szervezése. Ennek helyszínéül a magyar–szlovák határon álló somoskői vár alatti színpadot választották. A rendezvény pénzügyi hátterének megteremtéséről a dalegylet karnagya a megyei közgyűlés elnökével nemrég folytatott eredményes tárgyalást.