Eszter, Eliza

Akiknek lábbal tapsoltak

2004.03.05. 00:00

Programkereső

A Jiddis Kulturális Fesztivál keretében koncertezett kedden a Bálint Házban, szerda este pedig a Francia Intézetben a Moldáv Köztársaságból érkezett Teatrul Cintecului Evreiesc együttes.

A mostani rendezvénysorozaton öt taggal színpadra lépő, egyébként összesen nyolc tagot számláló Teatrul Cintecului Evreiesc formáció alapítója a muzsikuscsaládból származó Efim Ciorníi. A zenész a zenekar létrehozásával kapcsolatban elmondta, hogy családjában mindenki jól ismerte a jiddis népdalokat, ezért döntött úgy, hogy alakít egy együttest. Csak a közvetlen környezetéből azonnal akadt is úgy tizenöt jelentkező.

Egyébként a csapat éppen a napokban ünnepli fennállásának tizennegyedik évfordulóját. Bár a mostani rendezvényre csak öten jöttek el (Sergei Shrov – furulya, Alexandr Danilov – klarinét, Natalia Negruta – hegedű, Suzana Ghergus – zongora és Efim Ciorníi – ének), összesen nyolcan vannak.

Az együttes leginkább klezmerzenét játszik, repertoárjukon azonban szerepelnek népdalok, sőt rock is. A klezmer eredetileg zsidó esküvői zene. Néhány évszázaddal ezelőtt a világ legtöbb táján a kisebb falvakban mindenhol voltak jiddis zenészek. Ezek az emberek nem tudtak kottát olvasni, „a fülükkel” írták a zenét. Esküvőkön, ünnepeken, családi összejöveteleken adtak elő jiddis népdalokat. Ez a vidám talpalávaló a klezmer.

A Teatrul Cintecului Evreiesc előadására jellemző, hogy muzsikájukat hoszszabb-rövidebb anekdotákkal szakítják meg. Mint mondják, ezek a történetek, akárcsak minden népdalban, a szerelemről, a szeretetről, az életről, a munkáról, a szerencséről szólnak, és vannak köztük altatódalok szövegei is. Általában már létező történetek, néha azonban hozzátesznek ezekhez a meglévő anekdotákhoz, kiszínezik azokat.

Az emberek külföldön rendkívül fogékonyak a jiddis zenére, mondja az énekes. Az előadások során a zenészek mindig megpróbálnak kontaktust teremteni a közönséggel, és bevonni őket az előadásba. Mindent megtesznek azért, hogy a koncert után a nézők megosszák velük a véleményüket a hallott zenéről. Ez legtöbbször meg is történik, sőt sokszor olyan jó kapcsolat alakul ki köztük és a publikum között, hogy a legközelebbi koncerten az emberek hangosan bekiabálják, melyik dalokat szeretnék hallani. Úgy gondolják, ha a közönségnek nem lenne semmiféle reakciója, nem is tudnának játszani. Ha valamelyikük megbetegszik is, amint a színpadra lép, minden baja megszűnik.

A tagok nemcsak muzsikával foglalkoznak, mindannyian a chisinaui Zsidó Közösségi Központ munkatársai. Az év nagy részében külföldön zenélnek, és próbálnak minél több szponzort találni az együttesnek.

A világ különböző pontjain koncerteztek már, zenéltek többek között Franciaországban, Amerikában és Ausztriában. Az egyik legérdekesebb helyszínként Bécset említik, ahol a koncert után a közönség elkezdett a lábával hangosan dobogni, ahelyett, hogy tapsolt volna. Akkor a menedzserük a színpad mögé ment, és megkérdezte, mi ez az egész. A szervezők elmondták, Ausztriában így fejezik ki a tetszésüket. Életük legjobb koncertjét azonban a kelet-romániai Iasi-ban adták. Itt kereste meg őket Lévy Paul-Elie, a Iasi-ban működő Francia Intézet vezetője, aki a Jiddis Kulturális Fesztivál fő szervezője is. Az egyik dal, amit előadtak, egy moldáviai kisvárosról szólt, amelynek a címe Belz volt. Azok az emberek, akik Iasi-ban laktak, úgy gondolták, a dal nem Belzről szól, hanem az ő városukról. Amikor az énekes a dal refrénjét kezdte énekelni, megpróbált kontaktust teremteni a közönséggel, és kérte, hogy énekeljenek vele. Akárhányszor kimondta, hogy Belz, a publikum azt ismételgette: Iasi. A jiddis fesztiválon nagyon sok zenésszel, színésszel és művésszel ismerkedtek meg, ahogy mondják, sokan közülük ma a legjobb barátaik.