Eleonóra

Amikor társ az előadó

2004.03.10. 00:00

Programkereső

A három napos Ifjúsági Kortárs Zenei Estek záróhangversenyére március 7-én este került sor az Óbudai Társaskörben. A fesztivált Győri Noémi és Madaras Gergely hívta életre. Mindketten diákok: Noémi a Zeneakadémia fuvola szakos hallgatója, Gergő pedig a Waldorf Gimnázium mellett a Bartók Konzervatóriumban tanul zeneszerzést és fuvolát. A rendezvénysorozatra diplomával még nem rendelkező fiatal zeneszerzők pályázhattak műveikkel az ország bármely részéről, a szakirányú előtanulmány azonban nem volt kikötés.
251e296e-b5be-42c5-8b5b-386d173420be

– Az idősebb komponista-generáció a Minifesztiválon vagy az Őszi Fesztiválon mutathatja meg magát, ez pedig a fiatalok fóruma – mondja Madaras Gergő. – Ennek a korosztálynak eddig a zeneszerzés órákon és tanszaki hangversenyeken kívül nem nagyon volt módja egymás munkájába betekinteni. Emellett lehetőséget akartunk biztosítani a kortárs zene iránt érdeklődő fiatal hangszeres előadók és zeneszerzők egymásra találására. Az előadók kiválasztásánál a kortárs zene iránti elhivatottság mellett a magas szintű felkészültség és a megbízhatóság voltak a legfontosabb szempontjaink. Hiszen képtelenség lett volna minden egyes darab összes próbáján ott lenni. Tudnunk kellett, hogy ennek ellenére jó színvonalú produkciók fognak születni.

– Ki bírálta el a beérkezett pályázatokat?

– Noémi és én. Több tapasztaltabb zeneszerzőt is megkértünk, hogy segítsen az előadásra kerülő darabok kiválasztásában. Azonban azt mondták: mi szervezzük a fesztivált, a döntés súlya is a mi vállunkat kell, hogy nyomja. Ebben volt is némi igazság. Végül is a beérkezett ötven műből huszonkettő hangzott el az elmúlt három este során.

– Több előadóval is beszéltem, akik hiányolták az igazán modern, kísérletező, új utakat kereső darabokat.

– Nekünk is szemet szúrt, hogy nagyon kevés ilyen alkotás érkezett be hozzánk – veszi át a szót Győri Noémi –, és az a néhány sem volt igazán színvonalas. De hát, úgy látszik, mostanában nem írnak kísérleti darabokat a fiatal zeneszerzők. Legalábbis nem küldik be hozzánk. Így a koncertsorozat – noha Maróti Emese szerzeménye volt az egyetlenegy úgymond elvont mű, ami szerepelt rajta -, reális metszetét adta a mai magyar diploma előtt álló komponisták termésének. A műsorra került darabok szerzői közül Simon Dávid volt az egyetlen, aki nem tanult zeneszerzést.

– Kik támogatták a rendezvényt?

– Sok embernek lehetünk hálásak. Számtalan olyan segítséget kaptunk, amelyek a fesztivál igényeihez képest kicsik, a mi vállunkról azonban óriási terhet vettek le – mondja Noémi. Eszmeileg ott álltak mögöttünk a konzis és a zeneakadémiás tanárok. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés termét használhattuk a próbákhoz. Az Óbudai Társaskör dísztermét kedvezményesen tudtuk bérbe venni. A BMC pedig fölajánlott harminchárom CD-t, amelyeket a koncerteken árusíthattunk. Ez a sok apróság mind hozzájárult ahhoz, hogy könnyebb legyen a szervezés.

– Jövőre szeretnénk megismételni a fesztivált – folytatja Gergő. Idén sokan azért nem támogattak bennünket, mert még nem tudtunk mit felmutatni. Remélem, ez a következő évben másképp lesz. A hangszeresek és énekesek mind lelkesedésből vállalták a fellépést, és a zeneszerzők is csupa jót mondanak az itt zajló munkáról.

- Volt közönsége a fesztiválnak?

Gy. N.: – Őszintén szólva, nagyobb érdeklődésre számítottunk, bár így is kétharmad-háromnegyed házzal mentek az előadások. Valószínűleg ez is a dolog újszerűségével magyarázható.

M. G.: – Érdekes, hogy nagy sajtóvisszhangot kaptunk, pedig a közönség körülbelül 80%-át a legszűkebb szakma tette ki! Az idősebb zeneszerzők közül szinte mindenki eljött, ennek nagyon örültünk. Rajtuk kívül a zeneszerzés-növendékek voltak a legtöbben, aztán egyéb muzsikusok, elsősorban diákok, s az érdeklődő amatőrök a legkevesebben. De talán ez is másképpen lesz jövőre.

A záróhangversenyen is szép számmal megjelentek szakmaiak és nem szakmaiak egyaránt. Az igényes, jól felépített, színes műsor igazi koncertélményben fürösztötte meg a hallgatóságot. Egyedül azt sajnáltam, hogy szinte csak szomorú, esetleg elgondolkodtató vagy drámai művek hangzottak el: úgy látszik (illetve „hallszik”), Schuberthez hasonlóan, a mai ifjú zeneszerzők sem ismernek vidám muzsikát. Vagy csak elvétve.

A törekvés, hogy zeneszerző és előadó egymásra találjon, mindenesetre úgy tűnik, megvalósult: máris beszéltem olyan komponistával, aki azt tervezi, hogy a következő darabját egy itt megismert előadónak fogja ajánlani. Hogy az idősebb zeneszerző-generáció mennyire támogatta ezt a vállalkozást, jól mutatja, hogy nem csak ott voltak a koncerteken, hanem Jeney Zoltán, Kocsár Miklós és Sári József megnyitó beszéddel is készült a három hangversenyre.

Zárszóként hadd idézzem Sári Józsefet: „Korunk embere agyának szinte kizárólag bal féltekéjét használja. Ez felelős ugyanis az anyagi világban való eligazodásért. A jobb agyfélteke elhanyagolása súlyos lelki, szellemi egyensúlyzavarhoz vezet, amelynek a helyreállítása csak a két agyfélteke egyenrangú használata és harmonikus kapcsolata révén lehetséges. A művészek felelőssége ezért nagyon nagy, hiszen elsősorban rájuk hárul az egyensúlyteremtés munkája. A természet segítsége abban nyilvánul meg, hogy noha a művészi pálya egyre kevésbé attraktív, újra és újra kiválaszt fiatal zeneszerzőket, akik ezt a sok gyötrődést, meg nem értést, lemondást tartalmazó hivatást választják. Köszönet nekik!”