Orbán

Díjazott életművek, amelyek már bevésődtek

2004.03.16. 00:00

Programkereső

Szerények, büszkék, és van szavuk közéleti kérdésekben is. Az idei tizenöt egyéni és egy megosztott Kossuth-díj átfogja a magyar művészet egészét. Az egyes művészeti ágak képviselői közül most hat friss díjazottat mutatunk be. Összeállításunkban szerepel színművész, zenész, filmes, grafikus, építész és fotóművész.

Tisztelegnek neki a rendőrök - Lázár Kati

Borízű, kicigarettázott, férfiasan mély, kemény a hangja. És nőiesen nagy a szíve. Pillanatok alatt képes ellágyulni. Színpadon és nézőtéren könnyezni. A melegséget keménységgel vegyíteni. A nyerseséget lírával ötvözni. Legismertebb szerepében, a Csinibaba című film rendőrnőjeként is ezt tette. Megformázott egy nem túl észlény közeget, de közben szerethető volt. Azóta is tisztelegnek neki a rendőrök. Lazarovits Kati – csak később változtatta nevét Lázárra – színházi gyerek, mindkét szülője azt akarta, hogy színésznő legyen. Azóta a lánya is az, Jordán Adél, most játssza éppen a My Fair Lady címszerepét Egerben.

Lázár Kati is sokat játszott vidéken, Miskolcon, Szolnokon és a legtöbb ideig a színészi szempontból legendás Kaposvárott. Befáslizott lábbal adta például Simone-t a teátrum leghangosabb sikerű és egyik legjobb előadásában, a Marat halálában, és szűk kosztümbe bújtatottan komédiázott Mrs. Martinként Ionesco A kopasz énekesnőjében. De a kosztüm nem jellemző rá, sem a színpadon, sem az életben. Hosszú ideig félretaposott cipőjű, slampos, egzaltált, félresiklott életű figurák megformálására használták leginkább. Már Kaposvárott lelkesen tanította a stúdiósokat, aztán Jordán Tamással ott volt a Merlin megalakításánál, és ott is őrült energiákkal nevelgette az ottani növendékeket. Már-már kisajátította őket, féltékeny volt rájuk, egy idő után kudarcként élte meg, ami közte és a tanítványai között történt. El is jött a Merlinből. Székely Gáborhoz ment az Új Színházba, játszott a Bárkában. A Tótferikében például elementáris, humorral teli parasztasszonyt adott remekül.
Most újra egykori sikerei helyén, Kaposvárott játszik. A Csak egy szög című darabban nagyszájú cigányasszonyt ad nagy színészként. Be nem áll a "pampulája". Kibírhatatlan, és közben nem lehet nem szeretni. Harsány, de mégis elmélyült.
Mondom, nagy színésznő.

(Bóta Gábor )

Liszt és Chopin bűvöletében - Bogányi Gergely

Egy Kossuth-díjas, aki idén januárban ünnepelte harmincadik születésnapját. Igencsak ritka, de nem példa nélkül álló, hogy egy művész ilyen fiatalon kapja meg a legrangosabbnak számító hazai kitüntetést. A hetvenes években üstökösként feltűnt zongoristanemzedékből például Kocsis Zoltán és Ránki Dezső is 1978-ban kapott Kossuth-díjat: Kocsis akkor huszonhat esztendős volt, Ránki egy évvel idősebb. A kettejük mellett Jandó Jenő és Schiff András nevével fémjelzett "nagy generáció" árnyékában sok-sok tehetséges zongoristánk elszürkült, eltűnt, elhagyta az országot, mert nem jutott elegendő fellépési lehetőséghez, nem készíthetett lemezeket. Hosszú idő után Bogányi Gergely volt az első, aki átütő tehetségével helyet követelt magának a koncertéletben és a lemezstúdióban.

A váci születésű fiú négyéves kora óta zongorázik – szülei is muzsikusok, akárcsak testvérei, akikkel közösen rendezte meg 2002-ben a Zeneakadémián a Bogányi-fesztivált. Gergely a rendkívüli tehetségek előkészítőjében Esztó Zsuzsa, később az akadémián Baranyay László növendéke volt, majd Helsinkiben (a Sibelius Akadémián) és Sebők György professzor bloomingtoni mesterkurzusain tökéletesítette tudását. Dmitrij Baskirov, Murray Perahia és Schiff András is felfedezte érzékenységét, muzikalitását. Már tíz éve is sokat koncertezett, de az igazi nagy áttörést az 1996-os budapesti nemzetközi Liszt Zongoraverseny hozta meg számára, amit fölényesen megnyert. Évekig Liszt-specialistaként tartották számon. Annál nagyobb meglepetést és elismerést váltott ki, amikor megtanulta és egy országos koncertsorozat keretében eljátszotta Chopin összes zongoraművét. Azóta remek Liszt- és Chopin-esteket ad, de a kortárs zenétől sem idegenkedik, és nagyszerű kamaramuzsikus. A még nála is fiatalabb Kelemen Barnabás hegedűművésszel öt nap múlva a tavaszi fesztiválon, majd a világ egyik legfontosabb koncerttermében, a New York-i Carnegie Hallban lép színpadra.

(Retkes Attila )

"Az a döntő, amit a képen látunk" - Grunwalsky Ferenc

"Úgy nőttem föl, hogy ritkán dicsértek, nem vagyok hozzászokva az ilyen elismerésekhez, és ez küzdelmes filmes életemre is igaz" – mondja Grunwalsky Ferenc, a friss Kossuth-díjas rendező-operatőr. Az idén 61 éves Grunwalsky hihetetlen terjedelmes életművel a háta mögött kapta meg az elismerést, amelynek csaknem tucatnyi nagyjátékfilm és tévéfilm rendezése, számtalan film operatőri munkája is része. "Én nem választom el élesen ezeket a feladatokat. Amit csinálok, az egyfajta filmes létezés. Hál’ istennek technikailag is értek ahhoz, amibe 36 évvel ezelőtt beleszerelmesedtem." Grunwalsky egyetlen fogalmazási problematikának tartja a filmkészítést, függetlenül attól, hogy egy csapat tagja vagy pedig rendezőként a csapat irányítója.

Grunwalsky Ferenctől félnek a színészek. Sajátos rendezési technikát dolgozott ki: a kamera lencséjén át nézi őket, a monológok közben instruál, beszél hozzájuk, de néha még a kabátjukat is megrángatja felvétel közben. Erről így vall: "az a döntő, amit a képen látunk. Az, hogy én a kamera keresőjén keresztül látom a világot, benne a színészeket, egészen családias viszonyt hoz létre. Nincs harmadik ember, akit nekem irányítani kéne. Nekem beszélnek, a kamerának, vagyis a nézőnek" – mondja Grunwalsky, aki alternatív rendezőnek mondja magát, ezzel is indokolja, hogy bár élt többször külföldön, nem ment el filmipari dolgozónak, hanem itthon maradt.

Grunwalsky volt az operatőre Jancsó Miklós utolsó négy filmjének is. "Az, hogy együtt dolgozunk, nemcsak a művészbarátságnak köszönhető. Mindketten erős kontextusban vagyunk azzal a világgal, amelyben élünk. Ebből adódik hasonló látásmódunk" – mondja a rendező, akiről azt tartják, minden filmje mindig teljesen más, mint az előző. "Most is valami egész másra készülök. Én, ha egyfajta megoldást kimerítek, azonnal újat keresek, a gondolataim együtt haladnak az idővel."

(Újvári Miklós )

"Fájdalmas nosztalgia az elmúlt ifjúság felett" - Gyulai Líviusz

"Hatvan év felett valahogy minden egyszerűbbnek tűnik. Bizonyos értelemben könnyebb tájékozódni a világban, ugyanakkor tagadhatatlan a kissé fájdalmas nosztalgia az elmúlt ifjúság felett. Az viszont nagyon fontos, hogy szellemileg friss maradjon az ember, egy igazságon alapuló közhellyel élve: lélekben kell fiatalnak maradni. Fiatal korban a kezdémenyezőkészség és a pozitív értelemben vett gátlástalanság rengeteg erőt ad, amiből a mai napig is sok energiát merítek. A tapasztalat viszont megnyugtató támaszt ad. Azt hiszem, egészséges embereknél ennek a kettőnek kell összhangban lennie. Mostanra nálam ez teljesen kikristályosodott" – így beszél lapunknak a friss Kossuth-díjas Gyulai Líviusz grafikus.

Gyulai 1937-ben született Romániában, Baróton. 1962-ben végezte el Budapesten a Képzőművészeti Főiskolát, ahol többek között Kmetty György tanítványa volt. A főiskola befejezése után Olaszországban és Angliában volt tanulmányúton. Könyvillusztrációval és animációs filmekkel is foglalkozik, sőt 2002-ben könyve is megjelent, ám főbb műfaja továbbra is a rézkarc és a fametszet. 1964-ben Lipcsében oklevelet, egy évvel később Firenzében aranyérmet kapott. 1973-ban Munkácsy Mihály-díjat, 1989-ben érdemes művészi elismerést, 1998-ban pedig Magyar Művészetért Díjat kapott.

"Az én generációmban Kondor Béla volt az, akire mindenki felnézett, ő viszont csak posztumusz díjat kapott. A Kossuth-díj óriási megtiszteltetés, ami nemcsak a személyemnek járó, de a szakmának is szóló elismerés" – mondja lapunknak. Reméli, hogy az elismerés a munkásságának szól. Ilyen díj átvételekor talán jobban visszaemlékszik az ember azokra, akik segítették és támogatták a pályáját – véli Gyulai Líviusz. Most sem pihen, teli van tervekkel. Egy animációs Krúdy-film elkészítésére már több éve vár, a jelek szerint mostanában talán el is készítheti. "Két és fél évet szánok majd erre, hogy valóban Krúdyhoz méltóan sikerüljön" – mondja.

(Dreissiger Ágnes )

"Az építészet nem tudott függetlenné válni" - Borvendég Béla

"Meglepődtem, hogy engem jelöltek a díjra, mivel már régóta nem foglalkozom konkrét épülettervezéssel, és rengeteg kitűnő, aktív kolléga van" – mondja Borvendég Béla építész. Talán azt értékelhették, hogy az egész életem az építészet jegyében telt, vagy talán ez egy gesztus az építészszakma felé – teszi hozzá. Úgy véli, annak ellenére, hogy általában szóban elismerik az építészetet egyetemes kultúránk részeként, a gyakorlatban ez sajnos nincs így. "Például Magyarországon nincs építészeti múzeum, pedig kiváló gyűjteményünk van, csak ház nincsen, pedig ez utóbbi nem is annyira pénzkérdés."

Borvendég Béla 1931-ben született, és 1955-ben végezte el a Műegyetemet. Ezután a Szegedi Tervező Irodánál kezdett dolgozni. 1961-ben Angliába utazik, ahol egy évig lakások építésével foglalkozik, elsősorban London környékén. Hazatérve ismét Szegeden dolgozik főmérnökként. Az Ybl-díj után, a nyolcvanas évek elején megkapja a munkaérdemrend ezüst, később az arany fokozatát. A Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke 1988-as nyugdíjba vonulásáig. 1990-től szegedi önkormányzati képviselő és a városfejlesztési bizottság vezetője. Az utóbbi tíz évben saját építészeti tanácsadó cégét vezeti.

Úgy véli, "az építészet egyik korban sem tudott függetlenné válni a politikától, hiszen az építtető-megrendelő stílusát, ízlésvilágát is tükröznie kellett az adott épületnek, hiszen enélkül nem kapott volna megrendelést". Problémának tartja, hogy míg külföldön – különösen Franciaországban – általában tervpályázatokat írnak ki, addig itthon ez ritkán történik meg. "Tudomásul kell venni, hogy nincsen olyan építészeti feladat, aminek ne lenne több megoldása." Ma már építészeti plurazimus van, és egy épületet meg lehet csinálni bármiből, fémből, üvegből, vagy éppen a klasszikus módon – teszi hozzá. Szerinte a tervpályázatokkal tehetséges fiataloknak lehetne lehetőséget és ismertséget biztosítani. Borvendég Béla 73 éves kora ellenére máig publikál, elsősorban szakmai lapokban.

(Németh Szilárd )

Amennyi az emlékezetünkbe vésődik - Balla Demeter

Egy film annyit ér, ahány kép az emlékezetünkbe vésődik belőle. A találó Grunwalsky-megállapítás tökéletesen érvényes az állókép művészetére, a fotográfiára is. Egy fényképművész annyit ér, amennyi képe az emlékezetünkbe vésődik. Ha az értékek effajta képzeletbeli tőzsdéjén mérjük meg a hazai alkotókat, akkor Balla Demeter árfolyamát már régen igen magasan jegyeznénk. Balla hallatlanul termékeny pályáján nemcsak a műfaji gazdagság irigylésre méltó, hanem a folytonos kísérletezés, újat akarás határokat feszegető, hamis kánonokat megkérdőjelező ereje is. Balla Demeter soha nem elégedett meg a megnyugtatóan kimunkált klasszikus, harmonikus, lezárt formák újrateremtésével. Ô mindig többet akar. A lehetetlent ostromolja. Folyton munkálkodik, felbont és elvarr szálakat.

Ballának még a nem egészen tökéletes, a kísérletezés szintjén megragadt, félbe-szerbe hagyott képeiből is tanulni lehet. Egyetemi kurzust kezdhetnénk a Balla-kísérletek elemzésével, s akik már azokat értik, s felsőbb osztályba léptek, azok láthatják a kínkeservesen gyönyörű művészi út egy-egy bámulatos végpontját is.

Nem lesz könnyű válogatni azokból sem. A csaknem fél évszázada készült Anyaság letisztult líráját, A szőlősgazda groteszk kedvességét, a több mint harmincéves balatoni tájképek ma is bizsergető modernségét, az 1969-es Viszockij-portré szenvedélyességét, s az emberi arccal mosolygó szibériai kecskét aki látta, nem feledi. S akkor még bele sem fogtunk a Balla-életmű olyan grandiózus vonulatainak elemzésébe, mint az aktok. Ezek a klasszikusan szép női és férfitestek ábrázolásától az anya és gyermek kapcsolatának soha nem volt paradicsomi ártatlanságán át az öreg testek felkavaró (sokakat jó húsz éve meg is botránkoztató) látványáig vezetnek, és tovább. Vaskos tanulmányt írhatnánk portréfényképészi tehetségéről és csendéleteiről. Balla csendéletben verhetetlen, a legnagyobb ma. Legalábbis lapzártáig. Mert az biztos, hogy nem fog ülni a Kossuth-díj babérjain. Szerencsénkre.

(Szarka Klára)