Hella

Sacrum és humánum

2004.03.31. 00:00

Programkereső

Nem tudom, a kedves Olvasó hogy van vele, de én főzés közben majdnem mindig a Kossuthot hallgatom. E házirendet csak akkor szegem meg, ha a vasárnap délelőtt tíz óra talál a konyhában – ekkor kezdődik ugyanis az aktuális mise- vagy istentisztelet-közvetítés. Hogy a tízes hírek után automatikusan csavarom odébb a gombot, az nem valami megátalkodott antiklerikális magatartás következménye, csak valahogy illetlennek tűnik, hogy rántáskeverés közben legyek tanúja egy olyan eseménynek, amelynek során a liturgia résztvevői a természetfelettivel keresnek kapcsolatot.
13660148-7c9c-4781-a0d8-0f16e5f4c9b8

Kicsit hasonlónak érzem a szituációt minden olyan lemez esetében, amely nem egyszerűen csak egyházi témájú műveket tartalmaz, hanem szorosan a liturgiához kötődőeket: mise- vagy zsolozsmaszövegek feldolgozásait is. Így a Taverner Consort & Choir Tallis-felvételét hallgatva is már csak külső szemlélői lehetünk azoknak a szertartásoknak, amelyeknek a fél évezreddel ezelőtt élt hívők és Tallis zenéje még valóban szerves részei voltak. Zene- és liturgiatörténeti múzeum, reneszánsz terem, tessék befáradni.

Dobszay László a gregorián zene lemezfelvételei kapcsán jegyezte meg: „A ’szent’ zene – azzal, hogy hívők és nemhívők közös élményévé lesz – a sacrumnak a humánummal közös lelki rétegeit érintheti meg, s e humánum nem ellentétes a sacrummal, csak kevesebb annál.” A Taverner Consort lemeze kapcsán talán a címadó, negyven szólamra komponált Spem in alium esetében érzékelhetjük legjobban ezt a „kevesebbséget”. Az angol mester gyülekezetet és kórust egyaránt túlléptetett a zeneszerzői bravúr esztétikai élvezetének szintjén: rendelkezése szerint a híveknek az előadókból formált kör közepén kellett elhelyezkedniük, hogy azok a testet-lelket körülölelő hangburokban válhassanak eggyé Judit könyvének könyörgő szavaival – a mai hallgató legfeljebb jó minőségű hangfalaira számíthat nappalijának csendes magányában.

A zsidó özvegyasszony imáját protestáns bibliában hiába keressük: Judit könyvét a Tallis életében bontakozó, Rómával szakító felekezetek nem vették fel a szent könyvek kánonjába. A szerző egész életét végigkísérte Anglia kaotikus egyházpolitikája: a VIII. Henriket követő VI. Edward protestáns reformjait a katolikus Tudor Mária törölte el, Máriáéit pedig az újhitű I. Erzsébet. A mindenkori Chapel Royal szolgálatában álló Tallis így folytonos alkalmazkodásra kényszerült: hol angol service-eket és anthemeket, hol latin motettákat, himnuszokat és responzóriumokat várt tőle az egyedül üdvözítő igazság aktuális letéteményese. Andrew Parrott együtteseinek lenyűgöző előadásában ezúttal az utóbbiakból hallhatunk bő kétórányit.

Az első lemezen főleg responzóriumok kaptak helyet (csak az ismertebbeket említve: Videte miraculum, Audivi vocem, Candidi facti sunt, Loquebantur variis linguis). Feldolgozásukban Tallis – jó száz éves gyakorlatnak megfelelően – a szöveg tagolódásához igazodva váltogatja a gregorián szakaszokat a többszólamúakkal. Magyar kórusok felvételeihez szokott hallgatónak kicsit szokatlan lehet a gregorián dallamok lassú, egyenlő hosszúságú hangokat soroló előadása, s az angol kiejtési szabályok szerint „meglágyított” latin szöveg is, de ezek nem mellékízként, inkább kellemes fűszerként hatnak. S ha már itt tartunk: az egész felvétel legnagyobb érdeme, hogy az előadók – anélkül, hogy színtelenné tennék – megmaradnak a darabok tökéletességet megcélzó felmutatásának igényénél: pl. nem igyekeznek minden alkalommal fülünkbe rágni a Tallis névjegyének is beillő szűkített/bővített oktávokat vagy túljátszani egy-egy expresszívebb gesztust. Akinek füle van a hallásra stb.

A második korong antifóna-, himnusz- és szekvencia-szövegek (t.k. Te lucis ante terminum, Salvator mundi I, II, O sacrum, convivium, O nata lux), valamint Jeremiás siralmainak feldolgozásait is tartalmazza. Csodálatra méltó Parrott muzikális tudatossága, amelynek köszönhetően az egyes darabok íve az első imitációtól a záróakkordig úgy húzódik végig, mint egy feszített víztükör. A sort nyitó monumentális antifóna-feldolgozás, a Gaude gloriosa Dei Mater szóló-együtteseket és teljes kórust váltogató szerkezete – a Spem in aliumhoz hasonlóan – időnként felszínre dob egy-egy, az ideálisnál heterogénabb hangzású területet, s ugyanez alkalmanként a Siralmak öt férfihangjára is jellemző. Ennek ellenére a mély regiszterből újra és újra felhangzó intések: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, térj meg az Úrhoz!” a lemez legmegindítóbb pillanatai közé tartoznak.

Végül szeretném felhívni a figyelmet egy finom szerkesztési ötletre, mely a felvétel egész szellemiségének jelképe lehetne. A lemezt elindító – akár szentélybe, akár múzeumba lépő – hallgatót mindkét korong első track-je húsz másodpercnyi csenddel fogadja.