Luca, Ottilia

Megjelent a Parno Graszt második lemeze

2004.04.08. 00:00

Programkereső

A szabolcsi zenekar második lemezét felfokozott várakozás előzte meg, hiszen az első lemez alapján az ország egyik legeredetibb és -erőteljesebb roma folkegyüttesét ismerhette meg a közönség. A Rávágok a zongorára (Fonó Records, FA-202-2) címadó dala a roma bulik egyik slágere lett, hiszen sok más zenekar is átvette és ráadásként gyakran előadja az őrült tempójú nótát.
7733fecf-82bf-4876-8388-5b66102cac8c

Az együttes debütáló lemeze 2002 októberében az összesített európai világzenei slágerlista (World Music Chart Europe) 7. helyén landolt – ekkora sikert magyar kiadású lemez addig még nem ért el.

A Járom az utam című új stúdióalbum hangulata hasonló az előzőéhez. A zenekar felállása némileg kiforrottabb a korábbinál; nem túlzás, ha kijelentjük: a paszabi faluközösség három generációjának zenészeiből a legjobbakat felvonultató mag alkotja a Parno Graszt végleges formáját, és mutatja be elemi erejű zenéjét immár egész Európa koncertközönségének. A dalok vitalitása, frissessége, tempója most is átütő, amely CD-ről hallgatva felidézheti az együttes fergeteges koncertjeinek hangulatát.

A felvételeken közreműködik Balogh Kálmán (cimbalom), Radics Ferenc (hegedű), Váradi Zoltán (brácsa) és Novák Csaba (bőgő). A zenekar részletes profilja a Budai Fonó honlapján olvasható (www.fono.hu).

(Járom az utam – Autentikus cigány népzene Fonó Records, FA-215-2)