Auguszta

Steve Hackett: „a gondolkodó rockzenéé a jövő”

2004.04.09. 00:00

Programkereső

Április 3-án – immár többedszer járt Magyarországon az egykori Genesis együttes világhírű gitárosa, Steve Hackett. A Petőfi Csarnokban lezajlott, teltházas koncerten a zenész tavaly megjelent stúdiólemezét mutatták be (To watch the Strorms. Camino – Gramy, CAMCD31). Hackett interjút adott a Fideliónak, amelyből kiderül: a rockzenén kívül sok más zenei világ is nyitott könyv számára.

Steve Hackett

– Nagyon kevés gitáros foglalkozik egyszerre az akusztikus és elektromos gitárral. Vajon van-e különbség a két hangszer megszólaltatása között?

– Nagyon is sok, szerintem az akusztikus gitár sokkal nehezebb, mint az elektromos. Az elektromos gitáron általában egyetlen szólamban, egyetlen dallamfonálon vezetem a zenét, míg az akusztikus hangszeren többnyire fúgaszerűen, egyszerre több szólamban kell játszani. Amikor először hallottam a spanyol gitárművészt, Andrés Segoviát a ’60-as évek elején Bachot játszani, az élmény maga volt a csoda: egy szál gitárból tökéletes harmónia áradt, amelynek a szólamai úgy fonódtak egymásba, mint a falon burjánzó borostyán ágai. Évekig ennek a zenének a bűvöletében éltem, de ahhoz nem éreztem elég bátornak magam, hogy a stílus bonyolult technikai hátterét – elsősorban a jobb kéz bontott ujjrendjeit elsajátítsam. Évek múltán aztán az új lehetőségek, új tempó- és ritmikai megoldások egész tára nyílt meg előttem: hihetetlen elegáns mozdulatlansággal őrült gyors tempót lehet produkálni. Sokszor jászom ma is így, Erik Satie előadásakor például nem is nyúlhatnék másként a hangszerhez. Nagyon szeretem Satie-t, különösen a gymnopédiák illenek nagyon szépen a gitár hangjához.

– Ön kifejezett tisztelettel említi a magyar zenészeket, közülük is elsősorban a jazz-előadókat. Kíváncsi vagyok, vajon mennyire fontos Önnek a kompozíció mellett a rögtönzés, vagyis a jazz alapeleme?

– Mióta csak a Genesisszel elkezdtem játszani, számtalan fontos szerzeményünk alapja közvetlenül a koncertek előtt született meg, amikor nagyvonalakban kitaláltuk, mit is fogunk aznap este játszani. Azt hiszem, sok jazz-zenész tudatosan építi így a repertoárját. Mi lázba jöttünk, ha véletlenül rátaláltunk egy-egy ilyen témára, de aztán mindig hosszas csiszolás, a szám tudatos kidolgozása következett. Ettől persze a zene elveszti a rögtönzöttség hangulatának egy részét, utána már nem lobog olyan hevesen a tűz. Manapság már nem biztosítok mindent ennyire a kottapapíron, hiszen technikailag nagyon sokat fejlődik az ember három évtizednyi aktív zenélés során. Nagyon fontosnak tartom a blues-zenét, a jazz és a rock közös ősét. A blues a rögtönzésnek alapvető közege, fantasztikusan széles keretek között mozog, sőt a kereteken túl – vagy azok miatt – sok lehetőséget hagy az előadói kibontakozásra.

– Sokan a XXI. századra hivatkozva temetnék a rockzenét. Ön az egyik élő bizonyíték a műfaj túlélőképességére. Hova vezet Ön szerint a rockzene jövője? Melyek a műfaj továbbfejlődésének lehetőségei?

– Sokszor eljátszom a lehetőséggel, hogy a gondolkodó, intellektuális rockzenéé a jövő. Szerintem ez az irány bizton számíthat egy nem túl széles, de nagyon hűséges közönségrétegre. A rockzenében ma is ugyanannyi erőt és életkedvet érzek, mint amikor elkezdtem foglalkozni vele. A jazzhez hasonlóan képes tanulni más műfajokból, ellesni más hangszeres technikákat. A kísérletező kedv, a progresszivitásra való törekvés a lelke a rockzenének: érdemes távolabbra tekinteni, és új stílusok, műfajok új üzenetét bevonni a rockzenébe, klasszikus szerzők, etnikus zenekultúrák és persze a jazz tapasztalatát is. Mindezt egyenrangú művészetnek érzem, ahol nem a meghökkentő hangzás, hanem inkább a harmónia, a zenei kommunikáció ereje a lényeg.

Steve Hackett weboldala: www.stevehackett.com