Auguszta

Beetetés szaggal-hanggal

2004.04.19. 00:00

Programkereső

A Kua Etnika (Indonézia) együttes koncertje – Fonó Budai Zeneház, 2004. április 16. A Fonó kedvcsináló cikke alapján úgy gondoltam, valami nagyon nagy dolog fog történni a hétvégén, ami rendesen még ebben a szenzációhajhász világban is csak ritka. A Kua Etnikát Kelet-Ázsia egyik leghíresebb zenekarának mutatta be a hirdetés, amely izgalmasan keveri a nyugati jazzrockot saját nemes zenei hagyományaival. Mivel a gamelánzenét önmagában is izgalmasnak találom, úgy gondoltam, kár lenne kihagyni, ha egy eredeti indonéz zenekar nálunk játszik.
895dc798-7fee-40a8-8780-8eb40a228bad

A Kua Etnika vezetője, a lombrózó és bohém művész benyomását keltő Djaduk Ferianto állítólag Jáva egyik leghíresebb művészcsaládjából származik, akinek édesapja például elismert koreográfus. Djaduk különböző ütőhangszereken játszott és az elektronikát kezelte, nevesül egy keyboardon generált viszonylag triviális groove-okat. A zenekar többi tagja közül hárman ültek igazi indonéziai bronzhangszerek, vagyis eredeti gamelán mögött, ketten különböző dobokon játszottak – remekül. A másik szintetizátort a billentyűs szólista kezelte, a színpad két szélén pedig egy fiatal hegedűs, illetve egy másik szaxofonos és fuvolista foglalt helyet. A közönség általános benyomása megegyezhetett az enyémmel, mert taps köszöntötte valamennyi hangszeres szólóit. Méltán, hiszen a saját hangszerén mindenki nagyon stílusosan, professzionális szinten játszott. Az igazi élményt mégsem az egyéni teljesítmények jelentették: az indonéz zene lényege a közösségi játék, aminek itt is a magasiskoláját kóstolhattuk meg: az egymásra figyelés, a rutinos összetartás, bravúros, fúgaszerű szólam-kiegészítések jelentették a koncert legemlékezetesebb pillanatait.

Az előadásnak azonban árnyoldalai is voltak, amelyek bizony rányomták bélyegüket a jobb részekre is. A zenekar kompozíciós problémákkal küszködik. Saját szerzeményeik bizony gyengécskék, a karakter nélküli témáknak nincs kibontakozása, a szólók pedig köszönő viszonyban sincsenek velük – olykor mintha két-három különböző szám lett volna nagyon felületesen egymáshoz fércelve.

A másik, egyenesen leforrázó élmény akkor ért, amikor világossá vált, hogy az egész koncert egy indonéziai cigarettagyártó cég reklámkampányának a része. Nem zavartak a molinók és az állványok, még a kóstoltató hostessek sem a Fonó előterében. De teljesen kizökkentett az az image-film, amely a számok közben jelent meg a színpad mögötti kivetítőn: negédesen mosolygó emberek sűrű gomolyagokban eregetik a füstöt, a zenekar tagjai pedig ritmusra vezénylik a cigarettagyár alkalmazottjait. A filmnek voltak kifejezetten szép részei is, profi módon fényképezett élet- (vagy inkább álom-) képek Baliról, Jáváról. Ezek alapján tényleg felsejlett valami paradicsomi ideál az ember szívében. De a produkció végén gyakorlatilag nem lehetett lemosni az egészről, hogy egy nagy piaci beetetésről van szó: marketinghúzás meglehetősen feltűnő és ügyefogyott eszközökkel.

A Kua Etnika nem az első indonéz zenekar Magyarországon – az utóbbi időkben mintha megszaporodott volna a szigetország zenei jelenléte: nyári fesztiválokra látogatnak el együttesek, sőt a múlt hónapban egy magyar fiatalokból álló gamelánzenekar is fellépett ugyanitt, a Fonóban. A gamelánzene rendkívül izgalmas tradíció, amelynek az előadói valóban fantasztikus harmónia mesterei. De jaj, ha ezek az emberek letérnek saját hagyományaik ösvényéről, és megpróbálják ellesni a nyugati zene csínját-bínját. A Kua Etnika ilyen együttes, ott van benne Dél-Kelet-Ázsia különleges szikrája, de túl sok a megalkuvás, túl sok a kétes kísérlet, és ez sajnos sok mindent el is ront.