Etelka, Aletta

A zene közösség

Programkereső

A világ egyik legnagyobb hatású kortárs zenészeként és zeneszerzőjeként számon tartott New York-i avantgardista John Zorn és egyik legújabb projektje, az Electric Masada április 30-án lépett fel a Mediawave fő helyszínéül szolgáló győri zsinagógában. A rendkívül ritkán nyilatkozó, többnyire visszahúzódó szaxofonost a koncert előtt sikerült szóra bírnunk.

- Nagyon sok tehetséges zenész mozog ön körül, és úgy tűnik, a ma este fellépő Electric Masada is tele van zseniális instrumentalistákkal. Hogyan választotta ki zenésztársait ehhez az együtteséhez?

– A legtöbb zenészt, akivel ebben a formációban játszom, már hosszú-hoszszú évek óta ismerem: Jamie Saftet 10 éve, Ikue Morit pedig ’71 óta. Tavaly játszottam egy kvintettel Joey és Ikue nélkül, de az nem volt túl jó; végül egy tavaly szeptemberi fesztiválon való fellépéshez kértem fel őket, hogy vendégként csatlakozzanak hozzánk – ez volt az a pont, amikor úgy tűnt, hogy kialakult az Electric Masada végleges felállása.

- Hogyan jellemezné ezeket az embereket? Csupán zenész kollégákról van szó, vagy esetleg ennél valamivel többről – például egy baráti társaságról, akik már régóta ismerik egymást?

- Leginkább egy nagy családhoz hasonlítanám. Számomra a zene sokkal többet jelent annál, hogy felmegyek egy színpadra, és játszom; a zene olyan dolog, amit meg is kell hogy éljek. Komponálhatok nagyszerű zenét, de ha nem találok hozzá megfelelő zenekart, akkor az tulajdonképpen rajtam kívül senkinek nem jelent semmit, ezért a hangszeresek kiválasztását kulcsfontosságúnak tartom. Nekem a zene jelenti az életet: mindegy, mit csinálok, egész nap csak a zene jár a fejemben, mindenhol ott van, és a zene fontosságának meg kell jelennie a színpadon is. Fontos, hogy az emberek ne a kottájukba meredve zenéljenek a színpadon, azt akarom, hogy akik ott vannak és zenélnek, azok meg is éljék azt, amit játszanak. Azt gondolom, hogy a zene közösség, ezért azt szeretném, hogy a színpadról is öröm sugározzon, a zenészek jól érezzék magukat, játsszanak egymással, viccelődjenek, ugyanakkor – ha kell – legyenek kellőképp komolyak is. Ezeknek az érzéseknek valahogy találkozniuk kell a közönséggel is. És nem elég, ha csak úgy látszik, mintha mindezt őszintén csinálnánk, hanem ténylegesen őszintének is kell lennie.

- Ön nagyon sokoldalú, folyamatosan újabb és újabb dolgokat felmutató zenész, aki nagyon sok projektben játszik egyszerre, de ahogy most beszél az Electric Masadáról, úgy tűnik, hogy ezt hosszabb távú vállalkozásnak tervezi.

– Nem tudom… Nem tudnám megmondani, hiszen ez az együttes egyike a legkedvesebb bandáimnak, amivel valaha is dolgoztam, tehát ebben az értelemben természetesen továbbra is szeretnék ezzel a zenekarral játszani, ugyanakkor rettentő nehéz ezeket a zenészeket együtt tartani, mivel mindannyian roppant elfoglaltak. Ha már évente egy turnét össze tudok velük hozni, akkor elégedett vagyok. Viszont, az igazat megvallva, hihetetlen módon belefáradtam a turnézásba. Közel 25 éve ezt csinálom, és meglehetősen kimerültem. Természetesen szeretném folytatni a zenélést ezzel a kiváló együttessel, de soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő...

- Hogyan határozná meg a zenei identitását? Szaxofonos, zenekarvezető, klasszikus zeneszerző…?

– Ez mind együtt és még nagyon sok minden! Nem tudnék egy dolgot kiválasztani – és ez nem is az én feladatom. Az én feladatom az, hogy zenét írjak, a kritikusok feladata pedig az, hogy írjanak róla. Mindent, amin dolgozom, teljes erőbedobással, tiszta szívvel csinálom, és mindenhez a legjobbat próbálom nyújtani. Minden egyes esetben! Vannak, akik szeretik a dolgaimat, és vannak, akik nem, esetleg nem is érdekli őket. Ha rengeteg különböző dolgot csinálsz, akkor zavaró, ha az emberek többsége csak egyetlenegy dolgod iránt érdeklődik.

- Érdekli a közönség reakciója?

–Természetesen azt szeretném, hogy az emberek értékeljék, élvezzék és elsősorban megértsék azt, amit csinálok, de nem ez az elsődleges motiváció. Amikor színpadon vagyok, akkor nem ezzel foglalkozom, hanem a zenészekkel, a zenével, azzal, hogy mindenki jól érezze magát, mindenkinek legyen esélye kibontakozni, és legfőképpen azzal, hogy mindenki a lehető legpontosabban játsszon. Ez meglehetősen intenzív munka, nagyon sok koncentrációt igényel, ezért az élő fellépések alkalmával nem is nagyon foglalkozom a hallgatóság reakcióival vagy a tapssal, mert abban az adott pillanatban ez rendkívül destruktív lehet. Az utóbbi időben megpróbálok tudatosan csak a legfontosabb dolgokra koncentrálni, és minden egyebet kikerülni, figyelmen kívül hagyni. Azt hiszem, hogy a társadalom, és a világ, amelyben élünk, éppen elég romlást és pusztulást idézett elő, ráadásul szándékosan. Ezek azok a dolgok, amelyekről többé nem szeretnék tudomást venni. Nem nézek televíziót, nem olvasok magazinokat, nem vásárolok újságot. Számomra éppen elég, ha a zenére koncentrálok, és segítem a közvetlen környezetemben élőket. Mindössze ennyivel próbálom a világot jobbá tenni.