Árpád

Lencsevég – Horváth Charlie és Egri János a Raiffeisen Jazz Klubban

2004.05.12. 00:00

Programkereső

A II. kerületi International Buda Stage színpadán évek óta zajló Raiffeisen Jazz Klub párját ritkítja: nincs még egy olyan kezdeményezés, amely ilyen hosszú távon, ennyire megbízható rendszerességgel támogatja a magyar jazz színvonalas és népszerű előadóit. Legutóbbi epizódján most, május 7-én az Egri János vezette Soft Waves zenekar lépett fel, vendégük Horváth Charlie.
3208fb81-bc22-4b68-b6fd-9585239dcf59

A sorozat okos műsorszerkesztése szerint a jazz jó, de esetenként kevésbé ismert zenekarai mellé olyan szólistákat hív, akik már régóta bizonyítják tehetségüket, és széles népszerűségnek örvendenek. Ez mindenkinek jó: a közönség örül a sztároknak, a zenészek az alkalomnak, hogy híres „frontembert” kísérhetnek, a szervezők pedig több eladott jegyre számíthatnak, és ideális esetben hallgatók tucatjait hozhatják közelebb a jazz világához. Mindehhez a hűvösvölgyi IBS Színpada megfelelő atmoszférát biztosít, bár a helyet kevésbé látogatják fiatalok vagy a jazz igazi hívei, és az olykor túlzottan visszafogott közönség néha a zenészeket is feszélyezi egy-egy pillanatra. Jellemző a magyar jazz helyzetére, hogy a remek kezdeményezés a mai napig társtalan maradt: talán az egész országban nincs több ennyire kiegyensúlyozottan működő klub, nem akad vetélytársa a sorozatnak, és ez nem feltétlenül szerencsés dolog.

Egri János nemrég alakult zenekara a beszédes nevű Soft Waves, ugyanez volt a bőgős-basszusgitáros művész néhány évvel ezelőtt megjelent szólólemezének a címe is. Egri kétség nélkül az egyik legjobb, legfontosabb és legfelkapottabb bőgős perpillanat Magyarországon. Világhírű zenészek egész sorát kísérve alapozta meg kivételes hangszeres tudását: Lee Konitz szaxofonos, Pat Metheny gitáros csupán két név a sok közül, akikkel közösen játszott. A legtöbbet mégis az Oláh Kálmán vezette Trio Midnightnak köszönheti: ebben az együttesben kapta meg arányérzékét, amellyel mindig pontosan eltalálja a kíséret és a szóló határait.

A Soft Waves felállását nézve jó érzés tölthette el a tájékozott hallgatót, hiszen nem csak a vezető rendelkezik nemzetközi zenei tapasztalatokkal: Szendőfi Péter dobos Dave Wecklnél tanult technikát a Berklee Intézetben, a billentyűs Szakcsi Lakatos Róbert Erik Truffaz-val készített lemezt a közelmúltban, az alkalmi beugró szaxofonos, Csepregi Gyula pedig Dave Samuels vibrafonossal és Mike Stern gitárossal játszott már többször is együtt.

Egri János a koncert elején a saját szerzemények mellett Chick Corea-számokat ígért, és valóban: több remek téma csendült fel az Elektric Band és a Return To Forever korszakaiból. A koncert során alapvetően érződött egyfajta session-jelleg, a zenészeknek nem juthatott sok idejük a koncert előtt közös gyakorlásra. A pillanatnyi bizonytalanságok azonban utólag mindig nagyon jól sültek el – nyilvánvaló, hogy rutinos zenészekkel van dolgunk, akik a próba nélküli fellépést akár izgalmas kihívásnak is tekintik –, és általában lezser eleganciával túl is léptek a nehéz helyzeteken. Az összbenyomás mégsem volt maradéktalan: először is a rendkívül durva és arányaiban elnagyolt hangmérnöki munka a koncert egész első felére rányomta a bélyegét. A bőgő túl mélyen szólt, a szólisták túl magasan – az általában bántó hangszínek közepette egy-két túlvezérelt hangnál úgy berezonált az egész helyiség, akár egy kartondoboz –, a nézők diszkrét, de egybehangzó nemtetszését váltva ki ezzel.

Az egyes számok felépítése kissé egyhangúra sikeredett, hiszen kevés kivétellel minden szám a téma – szaxofonszóló – billentyűszóló – bőgőszóló sémát követte. Ezek közül Csepregi improvizációi csak ritkán bilincselték le a figyelmemet, Egri és Szakcsi összességében ihletettebben játszott. Hiányoltam viszont a fiatal énekesnő, Szőke Nikoletta szólóit. Érdekes tendencia, hogy az itthoni énekesnők mostanában szinte alig vállalnak egyéni zenei megnyilvánulásokat, jelenlétük általában a téma leéneklésére szorítkozik. Kivétel persze a tapasztaltabbak sora – Tisza Bea, Téli Márta, Vadon Irén például. Szőke Nikoletta hangszíne szép, alapvetően alt terjedelme nem túl széles, viszont remek kiejtéssel énekel angol, spanyol és portugál nyelven egyaránt, ami sajnos igencsak ritka teljesítmény nálunk.

Exponenciálisan emelkedett a hangulat Horváth Charlie színpadra lépésével. Egyesek csupán önmaga iróniáját látják benne, aki kicsit affektál, kicsit rájátszik a rekedtségre, kicsit túljátssza szerepét. Mégis fontosabb az, ahogy még mindig képes a közönségét magával ragadni, fontosabb a szuggesztió, amivel a hallgatót bekapcsolja a zenébe. Charlie utolsó száma a Georgia volt, ami Szőke Nikivel közösen előadva igazán jó választásnak bizonyult: a közönség tomboló lelkesedéssel honorálta a produkciót.

(Egri János és a Soft Waves; vendég: Horváth Charlie; Raiffeisen Jazz Klub 2004. május 7., péntek, 19.30)

(Km.: Egri János – bőgő, basszusgitár; Szakcsi Lakatos Róbert – billentyű; Csepregi Gyula – szoprán- és tenorszaxofon, fuvola; Szendőfi Péter – dob;Müller György – ütőhangszerek; Szőke Nikoletta, Horváth Charlie – ének)