Auguszta

Öröm, zene

2004.05.13. 00:00

Programkereső

Először csak egy-két bíbor sálas, fekete ruhás lány lézengett a Zeneakadémia Nagytermének színpadán május 9-én, vasárnap este 19:30 körül, majd egyre többen és többen lettek. Lassan megérkeztek az erősebbik nem képviselői is, jóval kevesebben, de azért elég szép számban. Még pár perc, s a színpadot betöltötték a Fővárosi Fiatalok Egyesített Kórusának tagjai; körülbelül százötven ember! Annyian voltak, hogy még a fafúvósok feje fölé is jutott egy pár fekete kottatartó dosszié.
2ec2d849-784d-4fee-9efc-bdad19dc2e72

A bevonulásuk rendezetlen volt és jókedvű. Nem soronként érkeztek, hanem ahogy sikerült, de az igazán feltűnő mégsem ez volt, hanem hogy látszott rajtuk: valami nagy és örömteli eseményre készülnek. Aminek a részesévé válhatnak a szólisták, Kiss Noémi (szoprán), Lehőcz Andrea (alt), Szappanos Tibor (tenor), Molnár Zsolt (basszus), a karmester, Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar – és az este közönsége is. Händel Messiását adták elő.

A kórus teljesítménye nem volt zökkenőmentes. A szoprán szólam például néha nyekkenve lépett be, máskor a tenor túlságosan háttérbe szorult, megint máskor a basszus hangszíne nem volt meggyőző. Mindez azonban feloldódott a lelkesedésnek, a zene szeretetének és újraalkotásának hevében. Ezek nagy szavak, tudom. Nem is lehet őket gyakran leírni. Mert sajnos igazán ritka az, hogy egyáltalán eszébe jussanak az embernek.

Hollerung Gábor vezényléskor csupa tűz, csupa élet. Az ő megközelítésében nincsenek lényegtelen hangok, elsikkadt zárlatok, csak az állandóan pulzáló, mindig valamitől valami felé tartó zenei folyamat. Alapvetően gyors tempókat vett, de ez nem ment a kitöltöttség rovására. Csak rámutatott, legalább annyira egészséges és életvidám ez a muzsika, mint amennyire szent és áhítatos.

Lehőcz Andreának, a koncert altszólistájának hangszíne egészen megkapó, emberi és meleg. Szinte anyás. A művésznő a kifejezés szolgálatába tudta állítani jó adottságait. A tenor, Szappanos Tibor megbízhatóan, ízlésesen énekelt. Molnár Zsolt basszusszólista nagy vehemenciával vetette magát az énekelnivalóba, ami a vidám szövegrészeknek előnyére vált, másoknak nem annyira. Nehéz idegrendszeri kihívás Händel Messiása a szoprán szólista számára. Beénekel, szépen felöltözik, kifesti magát, kivonul a színpadra, leül – és ötven percig hallgat. Kiss Noémi első megszólalása azonban szerencsére nem volt görcsös, csak kissé visszafogott. Később felszabadult és érzékenyen adta elő a darab híres szopránáriáit. Hangulatváltozásához biztosan hozzájárult az a szinte tapintható, bíztató, baráti légkör, ami a kórusból áradt az összes szólista felé.

„All we like sheep” – énekli majd mindjárt a kórus, de már a beintésnél is látni lehet az arcokon, milyen szövegrész következik. A zenei és érzelmi paraméterek adottak. És ha a technikába néha hiba csúszik, nem zavar senkit, legkevésbé magukat az előadókat. Azt hiszem, nyűtt kedvű, fáradt, kötelességtudó, tökéletességre törekvő hivatásos mindannyiunknak is meg kellene néha próbálnunk visszatalálni ahhoz az ősörömhöz, amit az együtt lélegzés, a közös alkotás pillanata okoz. Mert egy hibátlan előadásnak is így, és csak így van értelme.

Händel Messiását ebben a hangversenyévadban nem először adta elő a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és nem is utoljára. Legközelebb augusztus 6-án hallhatjuk tőlük a Budapesti Akadémiai Kórustársaság közreműködésével a Mátyás templomban. A karmester, akár a vasárnapi koncerten, akkor is Hollerung Gábor lesz.

(Zeneakadémia, 2004. május 9. 19:30; Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar - Händel: Messiás; km.: Kiss Noémi (szoprán), Lehőcz Andrea (alt), Szappanos Tibor (tenor), Molnár Zsolt (basszus), Fővárosi Fiatalok Egyestített Kórusa; vez.: Hollerung Gábor)