Luca, Ottilia

Egy gitárvirtuóz Ipolyságon

2004.08.03. 00:00

Programkereső

A magyar-szlovák határ túloldalán fekvő kisvárosban már évek óta hagyomány, hogy külföldi, nemegyszer a műfaj élvonalát képviselő előadókkal gazdagított jazzkoncerteket szerveznek. Legutóbb Mike del Ferro triója (június 2.), majd a Jacek Pelc lengyel dobos irányította East Quartet (július 2.) hangversenyezett Ipolyságon. A koncertek szervezője, Makovínyi Pál abban bízik, hogy a határvároska földrajzi fekvése valamikor a közeli jövőben jelképessé tehető majd, és magyar-szlovák jazzközpont lesz kiépíthető itt, de legalábbis állandóvá tehetők a magyar-szlovák jazz sessionök.

Sajnos pillanatnyilag még nem ismerik egymást eléggé a két nemzet jazzmuzsikusai, pedig ki tudja, milyen izgalmas közös produkciók születhetnének rendszeresebb együttműködésükből! Hogy a határnak nem csak innenső, hanem szlovákiai oldalán is vannak európai rangú, sőt, a világ legjobb amerikai jazzmuzsikusaihoz mérhető tehetségek, arról Ron Affif, Juraj Griglák és Martin Valihora augusztus 1-jén rendezett ipolysági triókoncertje meggyőző bizonyítékokkal szolgált.

Ron Affifot már 2000-ben sikerült egyszer Ipolyságra csábítani. A műfaj fővárosában, New York-ban élő gitáros akkor is Juraj Griglák bőgőssel és Martin Valihora dobossal lépett színpadra, de 2000-ben a triót Gabriel Jonᚠzongorista egészítette ki kvartetté. A kis számú, de annál lelkesebb közönség, melynek 99%-a feltehetően nem ismerte korábban Affif Pablo-lemezeit, élőben tapasztalhatta meg, milyen robbanékony energiák rejlenek a swingelős mainstream zenét minduntalan kifacsaró, a bop-tradíciókat egyszerre újjáépítő és leromboló, konstruktívan dekonstruktív amerikai zenészben, illetve a muzsikus számtalan zenei ötletéhez remekül alkalmazkodó kísérőkben.

Most augusztus elsején, Affifék második ipolysági fellépésén se volt ez másképp. A koncertet ezúttal a vallási-hitéleti funkciókkal már nem rendelkező zsinagóga kertjében rendezték meg, mely ideális hely kamarakoncertek tartására. A trió tagjai csak rövid hangpróbát tartottak: az, hogy évekig nem találkoznak, hiszen a világ más-más pontjain, különböző zenei közegekben dolgoznak, korántsem jelenti azt, hogy ne válnának néhány perc zenei együttlét után összeszokott kiszenekarrá. Griglák és Valihora a hangpróbán jelen levők füle hallatára álltak rá – szinte másodpercek alatt – Affif „hullámhosszára”. Különösen a fiatal szlovák dobos játszott végig teljes összhangban a gitárossal. Mindez nem a stiláris preferenciák rokonságával magyarázandó: Valihora, érzésem szerint, játékstílusában nem áll közelebb Affifhoz, mint Juraj Griglák; a gitárossal való intenzív összjátéka inkább azzal magyarázható, hogy egy ideje már ő is Amerikában él, s világsztárok lemezein kísér, úgyhogy alighanem otthonosabban mozog az amerikai jazzelőadás világában, mint Szlovákiában maradt kollégája, aki ráadásul a Szlovák Filharmonikus Zenekar tagjaként művészi ambícióinak egy részét klasszikus zenei fellépéseken éli ki.

210bc371-ef1f-4a69-9b28-1ee2b01842de

A trió egy ritkábban játszott Brubeck-kompozícióval nyitotta a hangversenyt, majd egy mindenki által jól ismert standardot, a Softly, As In A Morning Sunrise-t szedték ízeire. Affif módszere nem változott: a témát swingesen, egykori pittsburghi tanulmányainak megfelelően tolmácsolta, majd az improvizációs főrészben dekonstruktív, alkalmanként szinte „jazzidegen”, mondjuk, rockabilly-effektekkel tette zárójelbe az eredeti szerzeményt, hogy aztán az előadás végére, sok stiláris kanyar és kitérő után visszataláljon a swinges témához. Griglák itt is, mint majdnem minden számban rövidebb szólóhoz jutott, s az volt a hallgató érzése, hogy jazz-zenészként leginkább a bőgőzés észak-európai, feltűnően melodikus iskolájához áll közel a szlovák muzsikus. Míg Griglák szerényen a háttérbe húzódott, s csak röviden szólózott, Valihora inkább az Affiffal való zenei szimbiózisban élte ki magát. A két muzsikus nagy kedvvel szórakoztatta egymást, de zenei sziporkáik nem váltak öncélú, a közönséget kizáró virtuozitássá. Inkább olyan benyomása lehetett a hallgatónak, hogy Affif és Valihora ugyanazzal az intenzitással játszik, ahogy azt a New York-i Village Vanguardban vagy Blue Note klubban tenné.

Nem sokkal a szünet előtt váratlanul egy lévai altszaxofonos, Radovan Tariška is csatlakozott a trióhoz. A fiatal fúvóst az első percekben talán egy kicsit feszélyezte a világhírű amerikai zenész jelenléte, de időnként R&B-vonzalmakat sejtető dinamikus futamaival hamar sikerült beilleszkednie a játékba. Amikor a műsor végén az Autumn Leavesben ismét beszállt a zenekarba, már teljesen egyenrangú partnerként válaszolgatott Affif frázisaira.

Érzésem szerint a koncert első felének csúcspontja a Mark című Affif-szerzemény volt, mely a gitárosról azt is elárulta, hogy remek komponista. Szünet után a már említett Kosma-szám, valamint egy minden sejtjében egyedi ’Round Midnight színesítette a műsort. A ráadásként eljátszott Chick Corea-darab szerves lezárása volt egy nagyszerű hangversenynek.