Luca, Ottilia

Lencsevég – Sziget fesztivál: Végjátékok

2004.08.16. 00:00

Programkereső

Durván kategorizálva két fajtája létezik a színpadi deszkák koptatóinak: az egyik az őrjöngő generátor-sutyerátor, a másik a kimérten brutál katalizátor. Volt példa mindkettőre a Sziget utolsó napjain is.

Az első kategória fellépői nagyjából a legnagyobb össztömegű színpadok műsorán bukkantak fel. Ezek jellemzője, hogy eszeveszett intenzív fitnesszes fogyókúra-programot hajtanak végre két órában a színpadon, aminek az eredménye garantált 5 kiló. (Persze amit ledolgoznak súlyban, az visszajön zsetonban, hozzátéve a fenti összeghez még három nullát. Persze ez is jó, mert a típus zenei teljesítménye épp ezzel a három nullával egyenlő.) A programhoz hozzátartozik a tüdő kifejezett edzése, üvöltözés formájában. A hangorkán tartalma gyakran „szókimondó szöveg”, amely folyamatosan felszólítja a közönséget a programban való aktívabb részvételre (tedd föl azt a kezedet a levegőbe, amelyik Édesanyád mellett azt űzi, ami nyomdafestéket nem tűr stb.). Ilyen idilli jelenetek befogadója rendszerint dugig telt közönség, de ki tudja, miért (talán a tömegvonzás szabályait követve?), a tömeg idén nem szívesen követte a színpadmesterek instrukcióit. Nem volt akkora őrjöngés a Nagyszínpadnál, mint akár egy évvel ezelőtt, vagy pláne, mint anno a Prodigy koncertjén.

Azután ott a másik színpadlakó típus is: ez már korántsem olyan aktív fizikailag (legalábbis kiterjedéséből ítélve), következésképpen olykor nem is olyan fitt, mint fenti kollégája. Az őt körülvevő hangszeres közreműködők azonban igencsak aktív akusztikai harmóniát teremtenek, aminek következtében a (kisebb számú) közönség óriási mulatozásba fog. Utóbbira jó példa a makedón Esma Redzepova hétfői koncertje a Rádió C sátorban. Hírből már sokan ismerték Esmát – én is –, és a közönség láthatóan várta is a megjelenését. A harmonikásból, dobosból, egy szintisből és két fúvósból álló zenekar jó negyed órát izzított, mire megjelent a nagyasszony, akinek puszta látványa is tekintélyt követel. A közönség őrjöngött. Nevettem is rajta nagyon, hogy ott van tényleg az összes rissz-rossz popbanda, és mindent megtesznek, hogy kicsiholjanak az akolból egy kis lelkesedést. Itt meg előjön a kulisszák mögül egy kétszáz kilós hölgy, mosolyog egy szépet, beénekel egy dallamot, de azt úgy, hogy nem kell kérni se: mindenkinek fönn a keze, mindenki táncol és mulat. Így van ez. Esma fantasztikus balkáni roma zenét művel, és még őrzi azt az izzó lángot, ami sok balkáni szupersztárból már kihunyt.

Aztán ugyanebbe az utóbbi típusba tartoznak a Jazz színpad fellépői: ha ezeket az embereket hasonlítom össze a nagyszínpadi ugrabugrálókkal, akár halmozottan komoly fizikai problémákról is beszámolhatnék: ezek az emberek olykor el se mozdulnak arról a helyről, ahova a koncert elején fészkelték magukat. Frankie Látó például még a tekintetét sem nagyon mozdította el egy pontról, mégpedig a hangszeréről. A vizuális ingerekre vágyakozóknak be kellett érniük némi karmozgással, hiszen a vonónak szaladnia kell jobbra-balra a húrokon. A bal kéz még csak ennyire se volt képes, ott csak az ujjak mozogtak. Igaz, azok ördögi tempóban. A fiatal zenész saját együttesével régi örökzöldeket játszott, köztük több francia számot Django Rheinhardttól és Stéphane Grapellitől. A zenekar a két halhatatlan francia zenész stílusában szólalt meg, amely legtöbbször őrülten virtuóz és habkönnyű egyszerre.

Vasárnap este Szakcsi Lakatos Béla fiatal triójával mutatta be új lemezének anyagát. Szakcsi büszke arra, hogy zenéje a jazz és a cigány folklór legjobb hagyományait igyekszik újfajta zenei stílusban egyesíteni. Szakcsi stílusában gyakoriak a new age korszak nyomai, a hosszan elnyúló, olykor egyetlen hang ismétlésébe sűrűsödő témafelvezetések. Játékában cseppnyi melodráma rejlik, amely édessé és bánatossá egyszerre varázsolja még a legvirtuózabb részeket is. Ritmusszekciója (Orbán György – bőgő; Lakatos „Pecek” András – dob) játék közben gyakran esik szabados révületbe, amelynek során a hangszerek a zenei ritmusból egyfajta beszédritmus dimenziójába lépnek ki. Mindez a roma-jazz egészen mágikus alkímiáját tárja a közönség elé, amely most is – mint a Sziget jazzkoncertjeinek többségén – a közönség ovációját vonta maga után.

d2b7e7c3-604f-4ffe-80e3-23fd5948a653

Tűzkő Csaba héttagú zenekara bőséges fúvósjelenlétével hívta fel magára a figyelmet hétfőn, no meg azzal, hogy remekül váltogatták a hangütést kontinensek zenéi között. Élményszámba megy hallgatni a széki dalt, amelyikben a témát szaxofon játssza, de tárogató modorában, a kontraszólamot pedig (amely rendszerint brácsán szól) a fúvósgárda szolgáltatja. Ezután felcsendül egy szving-standard az amerikai keleti partról – hasonló hangszerelésben és felkészültséggel, majd balkáni páratlanok és így tovább. Sajnáltam, hogy a népzene-feldolgozásokban kevesebb volt a szóló-megnyilatkozás, de a kompozíció és a hangszerelés nagy elismerést érdemel.

Rossz csillagállás alatt zajlott le Oláh Cumó Árpád új zenekarának, az Electronic Dreamnek bemutatkozó koncertje. Pedig a zenekar nagyon erős: Borlai Gergő a doboknál, Papesch Péter basszusgitár, Födő Sándor ütőhangszer. A koncert első felét technikai problémák sora tördelte szét, mire pedig összeállt a hangzás, addigra kiderült, hogy valójában a számoknak is érnie kell még egy kis ideig. Cumó elektronikus ritmusmintákra, acid- és jungle-ütemekre bízza a lendület sodrását, ami a jazzen belül előfordul ugyan, de még mindig szokatlan. Ezek mentén nagyon erőteljes billentyűs jelenlét bontakozhat ki, és az egész produkcióban központi szerepe van az improvizációnak. Cumó, a fiatal és zseniális zongorista állítólag onnan kapta a nevét, hogy négyévesen, amikor még mindig cumizott, már egész ügyesen tudott zongorázni. Ma már a jazz fellegváraiban is otthonosan mozog, a bostoni Berklee főiskola után a kaliforniai Thelonius Monk Intézet hallgatója. Ilyen minőségében gyakran elkíséri tanárait koncertjeikre, játszik is velük közösen, van is köztük egy-két érdekes hangzású név, itt van például ez a Herbie Hancock nevezetű, egy másik meg bizonyos Wayne Shorter. És hogy miért nem tudnak sokan erről idehaza? Hogy miért nem tudunk arról, hogy hazánkfia a jazz legnagyobb élő legendáival zenél egy színpadon? Hagyjuk. Inkább tegye fel mindenki azt a bizonyos kezét. De ha nem akarja, akkor talán már sejti: a zenei színpad zenélésre való és nem arra, amire a legtöbben használják.

(2004. augusztus 8. Hajógyári-sziget; Jazz Színpad 18:00 A Frankie Látó Djangologhy koncertje; 21:30 A Szakcsi Lakatos Béla Trió koncertje; augusztus 9. 20:00 A Tűzkő Csaba Septet koncertje; 23:00 Esma Redzepova (MAC) koncertje; 19:00 A Cumó Electronic Dream koncertje)