Etelka, Aletta

A belváros örömei

2004.08.17. 00:00

Programkereső

Tényleg jó az Operaház közelében lakni. Nyolckor csörrent a telefon, hogy menjek, mert ilyet már régen láttam, mint Lado Ataneli, aki Lukács Gyöngyi gálakoncertjén vendégeskedik. Ataneli? Hiszen ismerem, Domingo Gioconda-lemezén ő énekli Barnabát. Nem sokat mutat, nagy hang, monoton bömbölés. Azért csak nézzem meg, most van szünet.

Időben érkezem. Illetve túl korán, mert nem sikerül lemaradni a Tóth Sándor által fölolvasott kis ismertetőről, pedig az is ritka élmény, hogy egy színész foglalkozású úr nem tud értelmesen fölolvasni húsz mondatot, viszont a sötét öltönyéhez gumitalpú cipőt vesz. De tényleg ez a mélypont, és az út meredeken visz fölfelé. Lukács Gyöngyi énekli Tosca imáját. Jól. Nagyon jól. Magamat hibáztatom, hogy nem melegszik meg tőle a szívem, de mikor koncert végén, ráadásként ugyanígy énekli el, minden hangsúly, minden mozdulat ugyanoda kerül, akkor mégis azt hiszem: talán ő is tehet róla.

Egyébként sem annyira könnyű a dolga. A másik vendég, Viktor Afanaszenko nem éppen bombahang, ráadásul éneklés közben elég furcsa szokásai vannak. Eleve ficánkol, mint aki egy kicsit kényelmetlenül érzi magát az öltönyében, de időnként illetlenül tapogatja hátul a nadrágját, hogy az ember nem tudja eldönteni: azt ellenőrzi, hogy megvan-e még a pénztárcája a farzsebében, vagy kell ennyi kis noszogatás a magasabb hangokhoz. Duettet énekelni egy ilyen legénnyel, aki még a kottát is behozza az André Chenier zárójelenetéhez - nem lehet nagy mulatság.

Lado Ataneli azonban fantasztikus. Pedig ő is olyan, mintha az operaénekeseket parodizálná, megtermett férfi, kormosfeketére festett haját hátul lófarokban fogja össze. Csak hát a hangja tényleg csodálatos. Nagy és kiegyenlített orgánum, egy tömbből, ami valóban ritka, nem lógnak ki belőle sem a magasságok, sem a mélységek. Nagyszerű az áriában, és hatásos az együttesekben, de akármekkora sikere van, mégsem felejti el, hogy nem ő itt a főszereplő. Lukács Gyöngyi pedig szárnyal mellette a Parasztbecsület-részletben, aztán szárnyal egyedül is a Chenier-áriában. Minden sikerül, gyönyörű szólót lehet hallani a csellista hölgytől is. Nem is érti az ember: ha ilyen jó dolgok történnek az Operában, akkor miért nincs itt mindenki?