Valér

1798 – A Paradicsom meghódítása

2004.09.01. 00:00

Programkereső

Ha összeállítanánk a zenetörténet legjobb pillanatainak top 100-as listáját, azon bizonyára előkelő helyet foglalna el Haydn Teremtésének Licht-akkordja. Az őskáoszban céltalanul szerencsétlenkedő motívumok között hirtelen rendet teremtő „lézercédúr” augusztus 29-én a Dohány utcai Zsinagóga fenséges épületét ragyogta be.
2cd7d551-c273-4daa-af93-5248ec1859eb

A Zsidó Nyári Fesztivál keretében megrendezett előadás fellépői Andrea Lauren Brown, Donat Havar, Friedman Röhlig és Boros Csilla, valamint az Óbudai Kamarakórus és a Corvinus Zenekar voltak. A fiatal muzsikusokat Daniel Grossmann magyar származású, Németországban élő karmester irányította. A tisztességes felkészültségből, ízlésből és a lelkesedésből gyúrt dirigens mindvégig lendületes tempókat adott, a tételeket leheletnyi (vagy még kevesebb) lassítással zárta, és már indult is tovább. Az előadás mégsem volt hajszolt vagy túlpörgetett, „mindössze” felvillanyozta és ebben az állapotában meg is tartotta a közönséget. A dirigens a már emlegetett káosz-zenéből is viszonylag gyorsan igyekezett kimenteni együttesét, és sok poéngyilkos kollégájával ellentétben épp csak egy kicsit fékezett a fény-akkordot megelőző „és lőn” szavakon, megadva a hallgatóknak a váratlan megvilágosodás élményét.

Az est külföldi szólistáiról azt olvashattuk a programfüzetben, hogy fiatal koruk ellenére mindannyian nyertek már nemzetközi versenyeket. Nyolc napon túl gyógyuló koncertélményeknek köszönhetően meglehetősen szkeptikusan kezelem az efféle elismeréseket, de ezen a koncerten a külhoni vendégek valóban kiváló teljesítményt nyújtottak. A Gabriel szerepét éneklő fiatal barokk-specialista, Andrea Lauren Brown akkor is leragyogott a színpadról, ha épp nem énekelt, első megszólalásakor pedig szabályosan megállt a kezemben a toll. Csodálatos szopránja – melynek színe engem Zádori Máriáéra emlékeztet – fényes és ruganyos, minden regiszterben tökéletesen kiegyenlített; díszítései és koloratúrái a súlytalanság állapotában röpködtek körülöttünk a teremben.

Az Urielt megszólaltató, tartózkodó megjelenésű Donat Havar kellemes, nyílt hanggal rendelkezik, tenorját nagyon finom vibrátó színezi. Haydn neki szánta a feladatot, hogy megossza a közösséggel „a férfi a teremtés koronája” közkedvelt tételét. Talán a felelősség súlya okozta, hogy korábbi megszólalásaival ellentétben a 24. ária (Mit Würd’ und Hoheit) magasabb járású ütemeiben hangja időnként elvesztette könnyedségét, és enyhén préseltté vált. Raphael és Ádám megszólaltatóját, Friedman Röhliget az Úr is arra teremtette, hogy dús és tömör, nagy vivőerejű hangján veretes igazságokat zengjen a hallgatóság felé. (Kár, hogy időnként kevéssel a kívánatos magasság alatt járt, és pár alkalommal az alaptempótól való függetlenedési törekvései is megfigyelhetőek voltak). Hogy Röhlig szuggesztív ereje nem a decibelekben rejlik, arra a 27. tétel (Zu Dir, o Herr) rettegő esz-moll szakasza volt a legjobb bizonyíték: az énekes visszafojtott hangjában rejlő feszültségtől megállt a kés a paradicsomi levegőben. Az angyalkarhoz Évaként csatlakozó Boros Csilla hangszíne sajnos erősen elütött a másik három énekesétől: romantikus operaszerepekhez szokott hangjának erős lebegése főleg a 32. tétel (Holde Gattin) koloratúráiban bizonyult előnytelennek.

Az Óbudai Kamarakórus egyenletes, jó színvonalon énekelte végig Haydn oratóriumát. Erdős Ákos aprólékos betanításának eredményét, a friss, elpattanó hangokat, gondosan frazírozott motívumokat szívesen hallgattam volna hosszabb ideig is, de az énekkar – főleg az alt és tenor szólam – hangerő tekintetében időről időre alulmaradt a túlerővel szemben. A kórust is mozgósító tételek esetében nem ártott volna Grossmann részéről valamivel keményebb irányítás, az énekkar ugyanis hajlamos volt az egyforma hosszú hangértékek sürgetésére; a nagy sietség miatt a 30. tétel suttogó „Dich beten Erd und Himmel an” szakaszai is sokat vesztettek titokzatosságukból.

A Corvinus Zenekar produkciója több meglepetést is tartogatott. Gabriel már emlegetett áriájában (Auf starkem Fitttiche…) a korábban kissé homályosan szóló, meg-megbillenő hegedűk váratlanul ropogósra keményített futamokkal és kecses páros kötésekkel lepték meg a közönséget. (Jó lett volna, ha ezt az energiaszintet a mű legvégéig megőrzik). A 12. tételben (In vollem Glanze steiget) a felkelő nap útjának nagyszerű zenekari felépítése után a mélyvonósok szép, sűrű és homogén pianóval kísérték az égen úszó holdat. A kürtszólamot mindvégig elég nehézkesnek találtam, a fuvolaszólók viszont remekül sikerültek (a 21. tétel birkáknak és marháknak címzett pastorale-jában például annyi gyengédség szólt a fuvola-fagott duóból, hogy hallatán a legelő hősei bizonyára mélyen meghatódtak volna).

Látá pedig az Úr, hogy a Zsinagóga közönsége hosszan tapsol a művészeknek, és mondá: jó.

(2004. augusztus 29. 19:00 Dohány utcai Zsinagóga; VII. Zsidó Nyári Fesztivál; Haydn: Teremtés; km.: Andrea Lauren Brown (Gabriel), Donat Havar (Uriel), Boross Csilla (Éva), Friedmann Röhlig (Ádám, Raphael), Óbudai Kamarakórus, Corvinus Zenekar; vez.: Daniel Grossmann)