Etelka, Aletta

Fassang László nyerte a világ legjelentősebb orgonaversenyét

2004.09.06. 00:00

Programkereső

Fassang László orgonavirtuóz nyerte meg a Franciaországban megrendezett Grand Prix de Chartres nemzetközi orgonaversenyt. Ez az első alkalom, hogy magyar orgonaművész kapta az első díjat ezen a megmérettetésen. A 30 éves budapesti muzsikus a legjobb helyezés mellett a közönségdíjat is megkapta.
a74536bc-b424-4a96-a644-ef464acea312

A világ legrangosabb orgonaversenyeként számon tartott Grand Prix de Chartres-ot 1971 óta kétévente rendezik meg. Különlegessége, hogy a zsűri tagjai az orgonistákat csak hallják, de nem látják. Eddig öt kontinens 800 versenyzője indult Grand Prix de Chartres-on. Fassang László a győztesnek járó 5000 eurón kívül számos, valamennyi kontinenst érintő koncertfelkérést kapott, a nagydíj nyerteseként pedig egy lemezszerződéssel és egy 20 előadásból álló amerikai koncertturnéra szóló meghívással is gazdagabb lett.

Fassang László 13 éves kora óta orgonál. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomát, majd 1998-ban Franciaországba költözött. 2003-ban kiváló minősítéssel végzett a párizsi zeneakadémián, ahol improvizációs díjjal is kitüntették. Egy évvel később ugyanitt zongora-improvizációs díjjal is jutalmazták. Fassang számtalan hangversenyt adott Magyarországon, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Svájcban, Kanadában és az Egyesült Államokban. Idén ősszel visszaköltözik Magyarországra, mivel őt bízták meg a budapesti Nemzeti Hangversenyterem orgonájának építési munkálatainak irányításával.

Fassang László a klasszikus orgonairodalom megszólaltatása mellett fontosnak tartja az improvizáció hagyományának ápolását és azt, hogy az orgonában rejlő lehetőségeket a klasszikusom kívüli zenei stílusokon (jazz, tradicionális zene) keresztül is bemutassa. Ebben a szellemben szaxofonjátékosokkal és énekesekkel improvizációs koncerteket ad.