Árpád

Koncert a dévai gyerekekért

2004.12.01. 00:00

Programkereső

A Dévai Gyermekotthon javára ad jótékonysági hangversenyt a Bécsi Egyetemi Kórus és Zenekar december 21-én. Vijay Upadhyaya vezényletével Händel Messiásának első, karácsonyi része hangzik majd fel a Mátyás templomban. Az oratórium előtt a budapesti Szent István Gimnázium kórusa énekel. A belépés ingyenes, adományokat azonban köszönettel elfogadnak a szervezők. Az összegyűlt pénzt teljes egészében a Dévai Gyermekotthon támogatására fordítják.
f7796723-3a4e-4bd9-9ebe-9fde02adab0c

Az intézmény 1993 óta működik az erdélyi városban, megalapítója Böjte Csaba ferences szerzetes. A különböző nemzetiségű, Erdély egész területéről érkező gyermekek ingyenes ellátás mellett oktatást és keresztény szellemű nevelést kapnak, és családban, szociális szülőkkel élnek együtt. A romániai szociális helyzet folyamatos romlása az évek folyamán egyre több olyan gyermeket sodort az otthonba, akiket szüleik már nem tudtak eltartani. A kolostor rövid idő alatt szűkké vált, s a szomszédos lakóházakban kellett lakásokat vásárolni. Ma tizenkilenc lakás, továbbá négy családi ház van a gyermekotthont működtető Dévai Szent Ferenc Alapítvány tulajdonában. A szervezet főként adományokból, támogatásokból tartja fenn magát. Déva mellett további hét városban is nyitottak gyermekotthont, ezekben összesen több mint 500 gyermekről gondoskodnak.

Vijay Upadhyaya, a Bécsi Egyetem Kórusának karnagya 1966-ban született az indiai Lucknowban. Egyetemi tanulmányait Lucknowban kezdte, ahol indiai ütőhangszerekből és balettből diplomázott. Miután angol irodalomból, történelemből és gazdaságból megszerezte a „Bacherlor of Arts” címet, áttelepült Ausztriába, és a Grazban lévő művészeti és zenei főiskolán egyházi zenét és éneklést tanult. Karnagyi tevékenységét 14 éves korában kezdte, amikor átvette az iskolai kórus vezetését. Később karvezetőként működött a delhi bazilikában, 1988-tól pedig Ausztriában. Koncerteket vezényelt Európa és Amerika számos országában. Zenei pályafutása során tíz CD-felvételt készített, és több országból kapott felkérést rádió- illetve TV felvételre.

A Bécsi Egyetemi Kórust 1994-ben alapította Dominik Kimmellel. Az énekkar több csoportból áll, az énekesek összlétszáma több mint 300 fő. Számos európai országon kívül Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Dél-Afrikában vettek részt koncertkörúton.