Árpád

Roberto Minczuk a Nemzeti Filharmonikusokkal

2004.12.07. 00:00

Programkereső

A Nemzeti Filharmonikus Zenekarral mutatkozik be a magyar közönségnek Roberto Minczuk, a São Paulo-i Állami Hangversenyzenekar társ-zeneigazgatója és a New York-i Filharmonikusok állandó karmestere december 9-én este a Zeneakadémián.
3c52cde3-b0f8-47e0-a657-c90896ca36a8

A 36 éves dirigens gyakori vendége a nagy amerikai zenekaroknak, a 2004–2005-ös szezonban Budapest mellett többek között Párizsban és Lyonban is debütál. Zeneakadémiai hangversenyének első számaként Fauré Pelléas és Mélisande-jának a szerző által 1899-ben írt négytételes szvit-változatát vezényli, majd Richard Strauss ritkán hallható, kései művét, a Duett-Concertinót, melynek két szólistája a Nemzeti Filharmonikus Zenekar klarinét-, illetve fagott szólamának vezetője, Szatmári Zsolt és Tamás Sándor lesz. Az est második felében Csajkovszkij népszerű Patetikus szimfóniája hangzik el.